Budapesti tudósítónktól
Az alapvető jogok biztosa nem ért egyet azzal a tervezett törvénymódosítással, amely megelőző intézkedések helyett akár testi kényszer alkalmazására is jogosult iskolaőrökkel akadályozná meg az iskolakerülést- adta közre a minap az MTI, hozzátéve: az ombudsman a tervezet átdolgozását kéri a kormánytól.
Érdekes kérdés ez. Körülbelül egy hónapja került a figyelem középpontjába az a jogszabály-tervezet, amelyet a belügyminisztérium (!) tett közzé, s amelynek értelmében a jövőben minden iskolában lesz iskolaőr. Akinek az lesz a dolga, hogy megakadályozza a „tanköteles korú gyerekeket”, hogy engedély nélkül hagyják ez az iskola épületét. Emellett az iskolaőr dolga lesz betartatni a házirendet, elkapni azokat a diákokat, akik bűncselekményt vagy szabálysértést követnek el. Mindemellett a hatékony rendfenntartás érdekében az iskolaőrök „arányos mérvű” testi kényszert is alkalmazhatnának a diákokkal, illetve az illetéktelen behatolókkal szemben – hogy ez pontosan mit jelent, arra már nem tér ki a törvénytervezet, amely a köznevelésügyi, 2011-es törvényt egészíti ki.
Sok gond van ezzel az elképzeléssel. Elsősorban az, hogy kiskorúsítja a tanárokat, illetve eleve gyanússá tesz minden gyereket, aki nem ül a tanteremben iskolaidőben. A törvénytervezet előkészítőjét valószínűleg azok a rémtörténetek motiválták, amelyek tanárverésekről, elképesztő mértékű lógásokról számolnak be. Azonnal szögezzük le: ezek valóban rémtörténetek. És nagy közfelháborodást kelt minden egyes ilyen történet, amelyről a média részletesen beszámol. Joggal.
Mindazonáltal tegyük hozzá: a média nem számol be részletesen azokról az iskolákról, tanítási napokról, esetekről, amikor a tanár bemegy az órára, előad, a diákok figyelnek rá; ha kérdez, válaszolnak, majd, az utolsó óra után mindannyian rendben hazamennek. Márpedig ezek az esetek jóval gyakoribbak, mint a közfelháborodást keltőek…
Azonban, ha valaki járt már iskola környékén (márpedig a többség esetében valószínűleg ez megesett már), tisztában van vele, hogy fegyelmet a tanár tart. Nem a takarítónő, nem a gondnok, nem a portás; a tanár. Aki legyen akár ötvenkilós, törékeny nő, de képes olyan tekintélyt sugározni, amely előtt meghajlik a nyurga, nagyszájú kamasz is. Aki nem kiabál, nem fenyegetődzik röpdolgozattal, nem szórja az egyeseket és nem ígérget (még kevésbé osztogat) pofonokat – csak van olyan kisugárzása, amely a tanári pályán való boldoguláshoz előfeltétel.
Szabó Máté, az alapvető jogok biztosa azonban nem erre a valóban nehezen megfogható jelenségre mutat rá közleményében. Inkább arra hivatkozik: az iskolaőrök alkalmazása több szempontból is problémás. Például azért, mert az őrök nem lehetnek tisztában a diákok összes iskolai elfoglaltságával, így nem tudják megítélni, hogy a gyerekek mikor vannak jogszerűen távol az iskolától. Az pedig, hogy az iskolaőröknek joguk lenne arányos mértékű testi kényszert alkalmazni, az ombudsman szerint az alapvető jogokkal összefüggő visszásságok közvetlen veszélyét idézné elő, különösen úgy, hogy törvény nem mondja ki, mit is fed az „arányos mértékű testi kényszer” fogalma. Ami pedig a valóban erődemonstrációt igénylő feladatokat illeti: egy, az iskolába illetéktelenül behatoló egyént egy rátermettebb portás is képes megrendszabályozni. Az egyik budapesti gimnáziumban (ahol egyébként sem lehet elhagyni az iskola területét tanári engedély nélkül tanítási időben…) például évek óta szájról szájra jár a történet, hogy a belopódzó tolvajt, aki elszökött a portás elől, ez utóbbi egy szekrényből húzta elő a gallérjánál fogva… Mindenféle rendőri képzettség nélkül…
De nemcsak az ombudsman ellenzi az iskolaőrök alkalmazására vonatkozó elképzelést. Pokorni Zoltán, a parlament oktatási bizottságának fideszes elnöke egy, a Népszabadságnak adott interjúban a belügyminisztériumi tervekről azt mondta: „Volt ilyen, Móricz Zsigmondnál karcerbe zárják Nyilas Misit”. Aztán részletesebben is kifejtette véleményét, elmondta: „Mindamellett valóban sokszor tehetetlennek mutatkozik a magyar pedagógia a fegyelmezés terén. És tehetetlen a tekintetben is, hogy vissza-visszanyúl az évtizedekkel vagy néha évszázadokkal ezelőtti nosztalgiák mezejére. Itt van egy megoldandó feladat, az iskolai agresszió kérdése. Azokkal értek egyet, akik nem az erő felmutatásával, az erőszak kilátásba helyezésével, hanem pedagógiai eszközök és módszerek alkalmazásával akarnak a helyzeten javítani. Arra mindenképpen jó a belügyminisztérium fölvetése, hogy felhívja a figyelmet erre a megoldatlan ügyre, amire nincs működőképes válasza az oktatásügynek”.
Egyetérthetünk Pokornival. És reménykedhetünk, hogy a törvényalkotók nem a legegyszerűbb (és éppen ezért vélhetően a legkevésbé hatékony) módszerhez, az erőszakhoz nyúlnak. De ezt rövidesen meg is látjuk, hiszen a tervek szerint a belügyminisztériumi indítványt a parlament már május közepén megvitatja.
