A kenyértörés előtt álló ellenlábasok
Budapesti tudósítónktól
Állnak a politikai elemzők, döbbenten néznek, és nem értenek semmit. Legalábbis akkor, ha azt veszik górcső alá, ami az MSZP háza táján történik. Mert itt van, ugye, a jövő évi költségvetési terv előkészítése, a kilátásba helyezett áfaemelés, járulékemelés és szolidaritási hozzájárulások ügye, s ezek mindegyike külön-külön is képes arra, hogy dominókockaként lökjön maga előtt mindent, ami az útjába akad. Ha mindehhez hozzátesszük még az oktatásügyekben való babrálást is, hát adottak az ideális körülmények ahhoz, hogy egy ellenzéki párt kibontakozzék a maga teljességében.
Erre mit csinál az MSZP?
Önmagával csatázik.
Gyurcsány Ferenc exkormányfő ugyanis éppen a héten látta elérkezettnek az időt arra, hogy kenyértörésre vigye a dolgot MSZP-n belüli ellenlábasaival. Kitalálta ugyanis, hogy meg kellene újítani a szocialista frakciót, s ennek a legjobb módja az lenne, ha szépen mindenki, aki listáról került a képviselőcsoportba, most visszaadná a mandátumát a pártnak, amely aztán eldönti, hogy ki menjen, ki maradjon. Arra azért nem árt emlékezni, hogy egyéniben csak ketten szereztek mandátumot, Gyurcsány javaslata tehát szinte a teljes szocialista frakcióra vonatkozna. Össze is rántotta az MSZP párt- és frakcióvezetője a képviselőket egy rendkívüli ülésre, ahol a gyurcsányi idea természetesen elvérzett, a közvélemény viszont gazdagabb lett egy sajátos jelenséggel: a határozott, sarkára álló, kemény mondatokat megfogalmazó Mesterházy Attila látványával. Aki előbb sajtótájékoztatón, majd minden stúdióban, ahová meghívták, elmondta: nem kötelező a szocialista pártban politizálni vagy a frakció tagjának lenni, van lehetőség a távozásra. Meglátása szerint az exkormányfő felvetése Gyurcsány és hívei, a Demokratikus Koalícióba tömörültek pártból való kiválását készíti elő. „Legyen, menjenek, de akkor minél gyorsabban” – üzente, valószínűleg nem kis megrökönyödést váltva ki sokakban.
Egy kis belső vihar a baloldalon mindig jól jön, az utóbbi napokban pedig, amikor amúgy is nagyok a turbulenciák a jövő évi büdzsé miatt, mintha egyenesen rendelésre jönne a szocialisták belharca. Kumin Ferenc, a Századvég Alapítvány vezető elemzője megjegyzi blogjában, hogy egyes kollégái azon viccelődnek: Gyurcsány minden bizonnyal vádalkut kötött a Fidesszel, mert „más magyarázatot nem talál arra, hogy miért tesz a kormányoldalnak ekkora politikai szívességet”. Ha nem is ekkora humorérzékről téve tanúbizonyságot, de más elemzők is azt firtatják: hogyan is történhet, hogy minden egyes alkalommal, amikor a kormányzó pártszövetség valamilyen nagy vihart kiváltó intézkedést tervez vagy jelent be, feltűnik a színen Gyurcsány, és saját pártjának ugrik. Egyesek szerint most éppen a régóta tervezett teljes önállósodást valósítja meg, mások szerint azon van, hogy kirúgassa magát a pártból (mert így egy kicsit tetszeleghet a mártírszerepben), egy harmadik iskola szerint meg vissza akarja venni az MSZP-t Mesterházytól.
Abban azonban mindenki egyetért, hogy Mesterházy eddig nem volt igazi ellenfele Gyurcsánynak.
Hogy mi is lehet a hozadéka a már nem is biztosan a legnagyobb ellenzéki párt belső háborújának? Igazából semmi. A szocialisták tábora nem fog növekedni, a kormány tervezett intézkedéseivel szemben egyetlen ellenlépést nem képesek megtenni. Szórakoztatják a hírfogyasztókat.
Sokkal kevésbé szórakoztató viszont a már többször említett 2012-es büdzsétervezet. Növekszik az áfa, ami még a gazdasági analfabéták számára is azt jelenti, hogy nemes egyszerűséggel minden drágulni fog. Ráadásul nőni fog az infláció is, ami csökkenti a fizetések vásárlóértékét. Az egykulcsos személyi jövedelemadó mellé társulni fog egy, az „eddigi adóterheknél alacsonyabb mértékű, átmeneti jellegű hozzájárulás”, amit megfizettetnek mindenkivel, akinek a bére bruttó 202ezer forint felett van. Ilyenek pedig sokan vannak, merthogy ennek a nettó végösszege meglehetősen alacsony… Ráadásul az adórendszerben további változások is lesznek, amelyek követése az átlagember számára meglehetősen nehézkes. A nemzetgazdasági miniszter ezt azzal indokolja, hogy kompenzálni kell azokat, akik a tervezett változtatásokkal rosszul járnak. Az elmélyült elemző adó-visszavonulót lát, az átlagember pedig azt, hogy zűrzavar van. A kis adagokban, naponta csepegtetett információmorzsák arra jók, hogy még inkább összekuszálják a képet. Egészségesebb lett volna kidolgozni az egész tervezetet, és aztán egyszerre tálalni, benyelni a bírálatokat, és elindulni a tervezett úton. Így viszont a bizonytalanság érzése lett az uralkodó.
