Budapesti tudósítónktól
Az együttéléstől a tömeggyilkosságokig a Balkánon a 20. században címmel szervezett konferenciát pénteken az MTA Történettudományi Intézete, az MTA Társadalomkutató Központja, valamint az Európa Intézet Budapest a magyar fővárosban. Az igazán átfogó jellegű tanácskozáson a jelenlévők előadást hallhattak a nagyhatalmak, a nemzetállamok és a kisebbségek sorsának alakulásáról politikatörténeti szempontból, vitatkoztak arról, hogy az egykori Jugoszlávia területén újjáépíthető-e a multietnikus társadalom, tudomást szerezhettek arról, hogy a II.világháborút követő kommunista hatalomátvétel Jugoszláviában nemcsak a kisebbségektől, de a többségi nemzetektől is komoly véráldozatokat követelt. A konferencia délutáni részét teljes egészében az 1942–1945 közötti vajdasági történéseknek szentelték a szervezők.
A Társadalomkutató Központ igencsak tágas Kongresszusi Terme zsúfolásig telt pénteken a történészeken kívül egyszerű érdeklődőkkel is, akik nagy odafigyeléssel követték a német, a magyar és a szerb nyelven elhangzó előadásokat. A közönség soraiban jelen volt Dejan Šahović, a Szerb Köztársaság budapesti nagykövete, Peter Weiss szlovák nagykövet, valamint Shkendije Sherifi, Koszovó nagykövet asszonya is.
Glatz Ferenc akadémikus, az MTA Történettudományi Intézetének, valamint az Európa Intézet Budapestnek az igazgatója megnyitóbeszédében elmondta: egy-egy háborút könnyű elkezdeni, de nagyon nehéz befejezni, s a történészek igen ritkán vannak abban a helyzetben, hogy dönteniük kell egy ország ügyeiben, nem kell arra gondolniuk, hogy az unokák hogyan fizetnek azokért a dolgokért, amelyeket tesznek. „Amikor most, 2011-ben, nekünk, unokáknak kellene megbékélni, akkor a történészek elkezdik azt keresni, hogy ki kezdte, ki szúrta először hasba a másikat, hogy ki mondta ki először a rossz mondatot”. Az akadémikus szerint a történészek feladata, hogy tanulmányozva az elmúlt évszázadok, évtizedek eseményeit javaslatokat tegyenek arra, hogy hogyan lehetne végre már befejezni a II.világháborút. Glatz Ferenc emlékeztetett: a II.világháború lezárásakor nemcsak etnikai, hanem politikai tisztogatás is zajlott a mai Szerbia területén. „Amit ma a szerbek kénytelenek megszenvedni, korábban már megszenvedték a csehek a sziléziai németek miatt, a szlovákok a magyarok miatt és a lengyelek is, ugyancsak a németek miatt. Éppen ez utóbbi esetben a történészeknek volt annyi eszük, hogy hallgattak, hogy felmérték: a jövő és a jelen fontosabb, mint a múlt. E konferencia jelentősége, hogy mi mindnyájan, akik a II.világháború etnikai ellentéteiről, etnikai tisztogatásairól beszélünk, tudjunk úgy beszélni, hogy tisztában vagyunk vele: minden egyes mondatunknak, következtetésünknek hatása van a jelenre és a jövőre” – emelte ki az akadémikus.
Glatz Ferenc szót ejtett arról a szerb–magyar vegyes bizottságról is, amelynek feladata feltárni az 1944–45-ös vajdasági történéseket. Elmondta, hogy a testület tagjai tulajdonképpen „hobbiból” végzik tevékenységüket, mert sem Magyarország, sem Szerbia eddig még egyetlen vasat sem adott a bizottság működésére. „Egy felhívást intéztünk a két köztársasági elnökhöz, amelyben arra figyelmeztetünk: a megbékélés megbékélést jelent a politikusok között, a kutatók között, de mindenekelőtt az emberek között. Mi úgy látjuk, hogy az emberek közötti megbékélés sokkal előrehaladottabb, mint gondoljuk” – emelte ki a vegyes bizottság magyar szekciójának elnöke, aki úgy látja: a megbékélés a politikusok között megy végbe a leglassabban.
Az akadémikus elmondta: most a magyarok és a szerbek vizsgáznak nagykorúságból. „Vagy egyszerre kell magunk mögött hagyni az elmúlt 90 év összes terhét, vagy megállapodnunk, hogy félretesszük az elmúlt évtizedek összes terhét, és a jövőről beszélünk. Meggyőződésem, hogy a térségben élő népeknek 200 év óta először most több a közös érdeke, mint az érdekellentéte” – emelte ki Glatz Ferenc.
A tanácskozáson Srđan Cvetković, a belgrádi Kortörténeti Intézet munkatársa a kommunista hatalomátvételről beszélt, Juhász József, az MTA Történettudományi Intézetének főmunkatársa s szerb–magyar együttélésről, A.Sajti Enikő, az SZTE Történeti Intézetének munkatársa a magyar kormányok délvidéki politikájáról számolt be az 1941–1944-es időszakra vonatkozóan, Mezei Zsuzsanna, a Vajdasági Levéltár munkatársa a délvidéki áldozatok készülő adatbázisáról számolt be, Pál Tibor egyetemi docens a vajdasági Igazságtételi Bizottság adatairól, az azokkal kapcsolatos számháborúról beszélt. Ezekre a tárgykörökre a következő napokban lapunk még visszatér.
