Nagy Imre újratemetése (Fotó: MTI)
Hiába fektet hatalmas energiákat az ember abba, hogy komoly, a témával érdemben foglalkozó sajtóanyagot találjon az alaptörvény illusztrálására vonatkozó hírek kapcsán, Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott tevékenységét jobb esetekben bírálja, a rosszabbakban pedig szabályosan gúnyolja a magyar média.
A múlt héten tette közzé a sajtó, hogy Kerényi Imre a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium pénzügyi keretéből 20 millió forintért rendelt 15 festményt a január elsején hatályba lépő alaptörvény díszkiadásának illusztrálására. A miniszterelnöki megbízott neves és kevésbé ismert kortárs magyar művészektől rendelte meg az alkotásokat, amelyek az elmúlt 150 év általa nagy horderejűnek minősített történelmi mozzanatait hivatottak ábrázolni.
Horthy Miklós (Fotó: MTI)
Megfestették a művészek Horthy Miklós, valamint a dualizmus korát, a holokausztot, Nagy Imre újratemetését, a forradalom és szabadságharc korát, a vörösiszap-katasztrófát, az I. és II. világháborút, a tanácsköztársaságot, a 2006-os rendőrségi lovasrohamot, Rákosi Mátyás korát, Trianon tragédiáját, a Nemzeti Színházat, Kádár János korát és az idén elfogadott alaptörvény megszületésének pillanatát.
Kerényi több megnyilatkozásában is elmagyarázta: az 1896-os millenniumi ünnepségekre a kor legnevesebb festői 50 festményen ábrázolták a magyar történelem fényes és rettenetes korszakait a honfoglalástól az 1800-as évek végéig. Ennek az anyagnak a kiegészítéseként az általa felkért 15 művész megfestette az elmúlt 150 év legfontosabb eseményeit. Ez a 65 alkotás illusztrálja majd az új alaptörvény díszkiadását.
Hogy mindezzel mi is a baj? Elsősorban az, amit a Mandiner hírportál nagyon plasztikusan úgy fogalmaz meg, hogy „Magyarországon az állami művészetnek meglehetősen rossz kicsengése van, hiszen az utóbbi évtizedekből az ötvenes évek sztálinista és szocreál giccse jut önkéntelenül” az ember eszébe. És rögtön utána az, hogy az elkészült alkotások egy része egészen egyszerűen rossz. De ízlés dolga, akár meg is fordítható a fontossági sorrend. Aztán persze olyanok is akadnak szép számmal, akik a 20 milliót sérelmezik akkor, amikor hatalmasak az elvonások a kultúra területén. De legyünk reálisak: az állami költségvetés szintjén ez igazán nem nagy pénz, sokkal kínosabb, hogy (ugyancsak a Mandinert idézve) Kerényi Imre „zavartalanul folytathatja kultúrhekkjeit – sajnos, közpénzen”.
A Hir24 internetes portálnak Kerényi megmutatta az elkészült, egyelőre az Országos Széchényi Könyvtárban fegyveresek által őrzött alkotásokat. A portál pedig hétfőn közzétette az elkészült műveket.
A Magyar Hírlapnak adott nyilatkozatában Kerényi elmondja, hogy a festőművészek és alkotásaik kiválasztásában Feledy Balázs művészeti író, Tőkéczki László történész, Sipos Endre rajztanár és Bencsik Gábor történész, könyves szakember volt segítségére. A névsor teljes, nem felejtettük el felsorolni a művészettörténészeket, képzőművészeti kritikusokat, neves festőkből álló bizottság tagjait… Ugyancsak a Magyar Hírlapnak mondta Kerényi, hogy akik „prüszkölnek” az alkotások láttán, ezt nem azért teszik, mert jók vagy rosszak a festmények, hanem mert tudják, hogy mindez „a lánc része, amely összefoglal egy nemzeti-konzervatív világképet”. Namármost, hogy hogyan fér össze a nemzeti-konzervatív világképpel az I. világháborút vidám, színes forgatagként, afféle színpadi látványképként ábrázoló mű, vagy a Nemzeti Színházat Latinovits Zoltánnal (is) láttató alkotás (amikor a tragikus sorsú művész pályáján legnagyobb részt a Vígszínházban ténykedett…), azt nem igazán lehet megfejteni. A vörösiszap-katasztrófa tényleg borzalmas volt, de ugyancsak érthetetlen, hogy miért kapott helyet ebben a megrendelésben.
A világhálón már a megjelentetés pillanatában elharapództak a vicces vagy kevésbé vicces „méltatások”; a Photoshop lett másodperceken belül a leginkább használt program az országban, össznépi szórakozássá vált az újabbnál újabb „alaptörvény-illusztrációk” gyártása. A nemzeti-konzervatív világnézetű sajtó pedig megpróbál nem foglalkozni az egyre kínosabbá váló Kerényi-jelenséggel. Vagy ha mégis megteszi, azt nem az osztatlan dicséret hangján teszi. Mert lehetne ezt jól is csinálni…
