Az utóbbi évek komoly próbatételei után az EU fontos válaszúthoz érkezett: el kell döntenie, milyen belső átalakításokat, változtatásokat hajtson végre az előrehaladás érdekében.
A deformálódások, valamint a különböző problémák, közöttük az „erős nacionalista víziók”, arra késztették a közösség két vezető tagját, a főhatalom Németországot és Franciaországot, hogy konzultációt kezdjenek az Unió jövőjéről, reformjáról.
A politikusok már hozzáláttak a munkához, egy ideje a lehetséges megoldáson agyalnak. A társadalom szélesebb rétegeit pedig nemrég vonták be az akcióba. A lépéssel azt szeretnék elérni, hogy az EU reformja ne az elitek, hanem az emberek javát szolgálja.
A németek és a franciák összehangolt javaslatokat akarnak készíteni a közös kül- és biztonságpolitika, a gazdasági, valuta- és a bankunió, valamint az energia-, a klíma- és a védelempolitika átalakítására. A csomag részét képezné a(z illegális) migráció okozta nehézségek és a menekültügy kezelését tartalmazó új terv is.
Az idő azonban sürget, mielőbb színt kell vallaniuk, de legkésőbb a június végén esedékes EU-csúcson. A legvalószínűbb, hogy a közösség megújítására vonatkozó javaslataikat épp az uniós vezetők találkozóján mutatják be. Az átfogó tervet ezért várhatóan már a június 19-i német–francia kormányülésen véglegesítik.
Ambiciózus célkitűzés. A megvalósítása azonban még kérdéses. Ám nemcsak az időszűke miatt, hanem azért is, mert a két ország elképzelései jelentősen különböznek. Emmanuel Macron francia elnök azért látogatott a múlt csütörtökön Berlinbe, hogy Angela Merkel német kancellárral megpróbálja áthidalni ezeket vagy legalábbis egy részüket, s összehangolják álláspontjaikat.
Merkel a legfontosabb ügyek között első helyen említette a menekültügyi rendszer megújítását. A társállamoknak pedig megüzente: az EU szavatolja ugyan a kontinens békéjét, ám arra is képesnek kell lennie, hogy a tagok együttes fellépésével tudja érvényesíteni értékeit és érdekeit a világban.
A hatékonyság növelése végett Macron mélyítené az integrációt, s az eddiginél több jogot adna az Európai Bizottságnak (EB), vagyis Brüsszelnek, szűkítve ezzel a nemzeti kormányok hatáskörét. Erősítené az eurózónát is, amelyet az Unió vezető erejévé változtatna.
A bővítést, vagyis Szerbia és a többi nyugat-balkáni jelentkező felvételét az EU-tagok közötti szorosabb együttműködés szavatolásához, illetve Brüsszel hatalmának növeléséhez kötné. (Lényegében a házon belüli reformok sikeres befejezésétől tenné függővé.)
Ha eléri célját, ami kétséges, a nyugat-balkáni országok csatlakozása csakis az integráció mélyítése árán valósulhat meg. Erről még kemény viták várhatóak, hiszen Jean-Claude Juncker EB-elnök, az Európai Parlament (EP) és néhány társállam abban érdekelt, hogy a tagság feltételeit teljesítőket mielőbb engedjék be az Unióba. A Nyugat-Balkán befogadásának elodázása ugyanis tovább erősítené a külső hatalmak befolyását a – még mindig instabil – térségben, amely már így is Moszkva, Peking, Washington, Ankara és Rijád játékterévé vált.
Az EU jövőjéről alkotott nézeteit a Merkellel folytatott berlini tárgyalása előtt két nappal nyilvánosan is kifejtette a francia államfő. Az EP-ben mondott beszédében a tekintélyelvűség helyett a demokráciát javasolta a problémák megoldására. Főleg attól a migránsellenes tekintélyelvűségtől óvott, amely jól tetten érhető sok ország sok választója, valamint (elsősorban) a radikális és szélsőjobboldali pártok körében.
Macron olyan európai vezető, aki hisz az EU-ban. Reformtörekvéseinek legfontosabb elemei mégis az eurózóna jövőjére vonatkoznak, jóllehet a megvalósításuk bizonytalan. Ehhez ugyanis módosítani kellene az uniós alapszerződést, amire vajmi kevés az esély. Jobb híján Brüsszel állítólag egyéb megoldást is elképzelhetőnek tart, ám azt Berlin nem támogatná.
Senki sem vitatja azonban, hogy az EU alapos reformra szorul. Ám Macron lelkesedését nem mindenki osztja. Még Németországban sem, pedig a Merkel-kormány koalíciós szerződése szinte eufóriával emlegeti az Uniót.
Az utóbbi időben azonban Berlin mintha vegyes érzelmekkel tekintene az EU-t érintő égető kérdések egy részére. Úgy tűnik, mintha már Merkel pártjában, a konzervatív CDU-ban is sokan idegenkednének, sőt viszolyognának az EU mélyreható átalakításától.
Talán abból indulnak ki, hogy Berlin számára megfelelő a jelenlegi euróövezet, hiszen az – hiányosságai és hibái ellenére – mégiscsak a német gazdaságtól függ. A kétkedők alighanem a tavalyi Bundestag-választás figyelmeztető eredményét sem tévesztik szem elől.
A német voksolók jó része ugyanis azt üzente, amit több tagország választói az utóbbi egy évben. Nevezetesen: a jelenleginél nem szívesen testálnának nagyobb hatalmat az EU intézményeire, ám azt igenis elvárnák Brüsszeltől, hogy szigorítsa meg a közösség bevándorlási politikáját és a külső határok védelmét.
Németországnak is érdekében áll az uniós külső határok hatékonyabb őrzése, miként az is, hogy a tagállamok több pénzt szánjanak a közös védelmi kiadásokra. A két célkitűzés megvalósításának fontosságát a többiek sem kérdőjelezik meg. Így ezekről biztosan nem lesz vita sem Berlin és a társkormányok, sem Merkel és Macron között. A többi égető kérdésről ez már nem mondható el.
