Csekély negyedmilliárd dollárért kelt el a héten a világ egyik legbefolyásosabb napilapja, a hét közben félmilliós, vasárnap nyolcszázezres példányszámban megjelenő Washington Post. A vevő nem más, mint Jeff Bezos, a világ legnagyobb internetes (meg egyáltalán) könyváruházának, az amazon.com-nak az alapítója. A 25 milliárdnyi vagyonnal rendelkező üzletember készpénzzel fizet és nem is cégének, hanem személyesen veszi meg a lapot és az anyavállalatot, amely a szerződés életbe lépésétől kezdve magántulajdonná válik.
Bezos az internet-korszak egyik legzseniálisabb üzletembere. Anélkül vált milliárdossá, hogy bármit „gyártott” vagy feltalált volna: egyszerűen megoldotta, hogyan juthat hozzá 1-2 nap alatt bárki (az USA-ban) bárhol bármilyen nyomtatásban lévő könyvhöz (és azóta már nemcsak könyvet, hanem mindent árul a weben). Azt kell még tudni róla, hogy a közelmúltban kijelentette: húsz éven belül nem lesznek nyomtatott újságok, esetleg csak a luxusszállodák vendégei olvasgatnak majd kávézás közben – természetesen luxuspapírra nyomtatott luxuslapokat.
A tekintélyes amerikai napilapok egyre nagyobb anyagi gondokkal küszködnek, mert az online hirdetések elszippantják előlük a reklámbevétel jelentős részét. A Washington Post három évvel ezelőtt adta el egyetlen dollárért a Newsweek hírmagazint az akkor 92 éves (azóta elhunyt) Sidney Harmannak (a Harman-Kardon Hifi-készülékek legendás mérnökének), de a lap tavaly szilveszterkor végképp megszüntette a nyomtatásban való megjelenést és csak világhálós kiadása maradt. A New York Times alig néhány nappal ezelőtt mindössze 70 millióért adta el a Boston Globe napilapot, amelyet húsz évvel ezelőtt ezerszáz millióért vásárolt meg. A Los Angeles Times és vevője, a Chicago Tribune, az elmúlt tíz évben többszörös tulajdonoscserén, csődeljáráson, súlyos létszámleépítésen esett át.
A napilapgyilkos idők egyelőre nem kezdték ki a két legnagyobb példányszámú újságot: az egymillió nyolcszázezres USA Todayt és a másfélmilliós Wall Street Journalt (aWSJ-t további 900 ezer digitális előfizető is olvassa), de az utóbbi már hat éve az ultrakonzervatív ausztrál sajtómágnás Rupert Murdoch kezében van (ötmilliárdért vette erőszakos kivásárlás formájában), aki a szélsőjobboldali Fox News tévét, a Dow Jones információs konglomerátumot – és így az amerikai üzleti világ jelentős részét „hírbirtokolja”.
Nem újdonság persze, hogy a nagy lapok dúsgazdag családi tulajdonban vannak (a Washington Postot például már 80 éve a Graham család irányította), de a közelmúltig a sajtó irányában elkötelezett tulajdonosok birtokolták legalábbis a legnagyobb, legkomolyabb újságokat. A sikertelen chicagói tulaj és Harman egyenesen hobbiból próbálkozott hírlapkiadással, Bezos viszont a nyomtatott napilap végét jósolva veszi át a Postot. Állítólag azért, hogy „megmentse” az új körülmények között. Mit hozhat a közeljövő a tájékoztatásban?
Nem is annyira a hírek miatt kell ezen elgondolkodnunk: már ma is legtöbben az elektronikus és online médiából szerzik világszerte az információt. A legtájékozottabb harmincasok között bőven akad olyan, aki tíz éve nem vett kezébe papíralapú újságot. Sokkal súlyosabb kérdés az, hogy milyen hatással lesz az új hullám a komoly sajtó három évszázadon át betöltött legösszetettebb feladataira, az oknyomozásra és a véleményformáló elemzésre.
Megkerülhetetlen sajtótörténeti fénypont a Washington Post egyedülálló elnökbuktató huszárvágása, amelyre a hetvenes évek Watergate botránya adott okot. De nem csak Richard Nixon gyűlölte a sajtót. Az FBI hírhedt alapítója, Edgar Hoover is csak „Napi Munkásnak” csúfolta a Postot („kommunistának” tartva azt) Lyndon Johnson kabinetjében. A politikai jobboldal előszeretettel jajong a sajtó „liberalizmusa” miatt, holott csak arról van szó, hogy a legkomolyabb újságírók képzettségüknél fogva nem vevők a jobboldali propagandára és manipulációra és meg tudják érteni az átlagember kisemmizettségét a hatalom és a tőke birtokosaival szemben. Azt, hogy szó sincs például a Post „baloldali” elkötelezettségéről, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy éppen ennek az újságnak a véleményrovatában jelentek meg a legkeményebb bírálatok Bill Clinton és Barack Obama számlájára, valamint hogy a Post makacsul támogatta ifj. George Bush háborús terveit.
A komoly sajtó iránt elkötelezett tulajdonosok mégis adtak magukra és lapjaik becsületére. Ez a hagyomány mára alaposan megkopott és a jövőben még inkább veszélyeknek van kitéve. Nem csak Amerikában és nem csak a magántulajdonban lévő sajtóban. Láthatjuk a szerb, a magyar, sőt a vajdasági magyar sajtópiacon is, hogy mit okoz, ha bármiféle szintű közhatalom úgy dönt, nem érdekli, nem használ neki a „megszerzett” közszolgálati média függetlensége.
Nyilvánvalóan nincs recept sem az egyik vészjósló jelenségre, sem a másikra. Az újságpapír várható „kimúlását” nem kell tragikusan felfogni (legalább nem pusztítjuk értelmetlenül az erdőket – az amazon.com kiötlője megmenti az Amazon dzsungeleit), a digitális média lehetőségei sokkal nagyobbak. A puszta hírközlésen túli tájékoztatás és véleményformálás pedig már ma is jobbára a nyomtatott sajtón kívül történik. Az információ világszintű terjesztésének demokratizálódásával egyszerűen arra kényszerülünk, hogy ne elégedjünk meg egyetlen forrással, egyszólamú propagandával, hanem böngésszünk alaposabban, széleskörűbben, ássunk a dolgok mélyére, akármilyen nehéz és időrabló.
Vagy csak vissza kellene – ha lehetne – állítani a közmédia függetlenségét és tekintélyét, ha egyáltalán létezett valaha is.
