Az amerikai közigazgatás részleges leállásának második hetében gyorsabban zuhant a Republikánus Párt és az ultrakonzervatív Teadélután mozgalom támogatottsága, mint amilyen ütemben növekedett a közvélemény felháborodása. A jobboldali párt ázsiója, Lincolntól számított története során, még soha nem volt ilyen alacsony szinten, mint ma: a megkérdezettek mindössze 24 százalékának van kedvező véleménye a republikánusokról – a Teadélutánról pedig csak 21 százaléknak. A demokraták 39 százaléktól kapnak kedvező értékelést, Obama elnök pedig 47 százaléktól.
Vagyis egyelőre Obama áll győzelemre ebben a – ki tudja hanyadszor lejátszódó – gigászi bohózatban, amit az amerikai politikum művel saját népével és a világgal, csak azért, mert van egy kis radikális csoport, amely be akarja bizonyítani, hogy a hadseregen és a külpolitikán kívül a szövetségi kormánynak semmi dolga-joga sincs az amerikai társadalom alakításában.
Nemcsak hogy Obama erőteljes fellépése hozta meg számára a mutatók javulását, a teadélutános szélsőségesek forrófejű erőszakoskodása pedig az ő számukra a süllyedést, hanem még az Obamacare-nek csúfolt/becézett egészségbiztosítási reformtörvény becsülete is 7 százalékot ugrott, amióta a jobboldal kormányleállást és államcsődöt kockáztatott csak azért, hogy megakadályozza egy hosszú, rendes folyamatban elfogadott és a legfelső bíróság által megerősített törvény sikerét. Az Obamacare egyre kedvezőbb megítélését még az sem rontotta le, hogy a jelentkezésre beállított hivatalos honlapok botrányosan működtek – amit nem ment, hogy ötvenezer látogatóra tervezték őket, viszont az első napokban ötször annyian próbáltak hozzáférni az új árakról és az állami támogatásról szóló friss adatokhoz.
A múlt hétvégén azt jósoltuk ezeken a hasábokon, hogy államcsőd nem lesz – és ez most már biztos is. De azon is túlmenően, a John Boehner vezette képviselőházi republikánus többség már az Obamacare kudarcának kiharcolásáról is letett. A „teadélután” elhalkulására csütörtökön került sor, amikorra Obama meghívta a republikánus frakció minden tagját a Fehér Házba. Noha a forrófejűeknek még csak annyi merszük sem volt, hogy megjelenjenek az elnöknél, Boehner tizenkilencedmagával mégis elment – és majd egy hónapos üres retorika után ez volt az első alkalom, hogy mindkét oldal „konstruktívnak” nevezte a beszélgetést.
Mert hogy (még) nem a lényegről tárgyaltak, hanem csak azt vitatták meg, milyen feltételek mellett tárgyalnának a költségvetésről és a szociális ellátórendszerek reformjáról. De, mint láttuk, Washingtonban már ez is óriási lépésnek számít.
Mi vette rá Boehnert, hogy végre „kilöttyintse a kihűlt teát”? Nos, egyre több oldalról érkeztek figyelmeztető jelek. A közvélemény ítéletét már említettük. A héten megszólaltak a legtekintélyesebb konzervatív körök is, és arra intették a jobboldalt, hogy minden, még meglévő befolyását elveszítheti, ha értelmes stratégia nélkül próbálja zsarolni az elnököt. Ilyen értelemben nyilatkozott a rendkívül konzervatívnak tartott országos kereskedelmi kamara, sőt a teadélutánosok legnagyobb milliárdos támogatói, az Obamacare-ellenes harc legnagyobb finanszírozói, a Koch-testvérek is: Holdingvállalatuk(!) elnökének aláírásával nyilvános levelet intéztek minden szenátorhoz, amelyben cáfolják, hogy a kormányleállást támogatták volna a biztosítási reformtörvénnyel kapcsolatos, egyébként elítélő álláspontjuk miatt.
Ahogy az ilyenkor lenni szokott, történt a héten még egy, látszólag „jelentéktelen” epizód is, amely felrázta a közvéleményt. Kiderült, hogy az Afganisztánban elesett amerikai katonák (október elseje óta 24) családjának járó száz-százezer dollárt sem tudja a Pentagon kifizetni, amíg a közigazgatás nem működik. Ez aztán sokak számára betette a kiskaput, úgyhogy az ügyben néhány óra alatt törvényt fogadott el a kongresszus mindkét háza és Obama is megígérte annak aláírását.
Ha most tartanák a kongresszusi választásokat, a demokraták feltehetőleg visszaszereznék a képviselőház vezetését. Noha a legutóbbi választásokon is ők kapták meg országos viszonylatban a szavazatok többségét – 48,28% : 46,91% arányban –, a választói kerületek elpolitizált átrajzolása miatt 33-mal kevesebb mandátumot szereztek, mint a jobboldal. A közvélemény-kutatások szerint az amerikaiak (egyszerű) többsége kívánatosnak tartaná, hogy egyetlen párt (most a demokraták) kezében összpontosuljon minden hatalom – csak legyen már vége az országot-világot fenyegető, de főleg a gazdaság és a társadalom működésétől függő egyéneket lehetetlen helyzetbe hozó, politikai patthelyzetnek.
