Az Egyesült Államok nemhivatalos mottójának nem az ugyan a legjobb fordítása, ami az alcímben áll, de Barack Obamának sem az volt az eredeti célja az elnöki hivatal betöltésével, ami az eddigiek során összejött. Az USA elnöke, alig több mint kilenc hónapra második mandátumának kezdete óta, egyre terhesebb dilemmákkal és az eddigi legalacsonyabb támogatottsági szinttel viaskodik.
Elakadt a washingtoni mocsárban: Barack Obama (Fotó: Beta/AP)
Obama azzal az eltökélt szándékkal – és annak nem is csekély esélyével – lépett hivatalba, hogy visszaépíti Amerika nemzetközi tekintélyét, amit ifj. Bush az iraki háborúval, a szövetségesek tanácsainak félresöprésével, valamint a Biztonsági Tanács átejtésével elvesztegetett. A hidegháború megnyerése után az „egyetlen talpon maradt szuperhatalom” mérvadó köreit a „béke hozadéka” érdekelte. Bill Clinton eleinte vonakodó, de végül sikeres balkáni beavatkozásai után azonban jött a neokonzervatív globális aktivizmus, amely – a 2001. szeptember 11-ei terrortámadásokat ravaszul kihasználva – alig néhány hónap alatt ördögi feketére festette az ország globális vezető szerepéről alkotott képet.
A szövetségesek semmibevétele, az iszlám világhoz való avatatlan, sőt durva hozzáállás, az iraki háború áldozatainak ignorálása és az újjáépülő társadalom otromba kezelése, a guantánamói fogolytábor külföldi megítélésének ignorálása, a külföldön fogva tartott rabokkal való bánásmód, valamint Bush egyre inkább elhíresülő bugyuta felszínessége és minden döntésének a „Jézus megismerése általi személyes felvilágosultságra” való hárítása alaposan megtépázta a „szabad világ vezérének” nimbuszát.
Ekkor érkezett az elődje tevékenységével jócskán feketére meszelődött Fehér Házba az akkor még meglehetősen naiv Barack Obama, aki azt hitte, hogy személyes meggyőződése és jó szándéka elegendő lesz a hanyatlás megállítására és visszafordítására. Csakhogy Obamát – a megválasztása és hivatalba lépése közötti hónapok alatt – megelőzte a súlyos recesszió, ami jókora lapáttal rátett az USA negatív megítélésére, hiszen a majdnem-katasztrófa éppen a Ronald Reagan óta féktelenné váló amerikai pénzügyi szektor roppant felelőtlensége miatt következett be – amelyhez csak vígan asszisztáltak a kapitalista világ egyéb pénzközpontjai.
Obama nem találta fel magát a váratlan gazdasági helyzetben, és ellenzéke is a lehető legellenségesebben viseltetett iránta: már a beiktatás éjszakáján arra esküdött össze és fel, hogy az első fekete bőrű elnököt – és vele együtt, legalább ideiglenesen, az országot, sőt a világot is – kudarcra kárhoztassa. Az elnök azt sem hitte el sokáig, hogy a jobboldal egyszerűen nem hajlandó alkudozni vele, hanem arra utazik, hogy minden ultrakonzervatív vesszőparipa elfogadását kikényszerítse tőle.
Ahelyett, hogy saját nemzetközi terveit valósította volna meg, Obama elakadt a washingtoni mocsárban. Igaz, hogy befejezte az iraki háborút; igaz, hogy – még Bush ígérete alapján – megölette az ősellenségnek számító Oszama bin Ládent; igaz, hogy kitűzte az afganisztáni kivonulás időpontját. De nem záratta be Guantánamót és nem maradt ereje a világ más fontos problémáira. Ehelyett azok is – a gazdaság, az Arab Tavasz, az iráni nukleáris próbálkozások – egyre inkább túszul ejtették az amerikai elnököt.
A lehallgatás-ügyek, illetve azok kiszivárogtatása már csak hab a tortán az elnök ellenségei számára. (A belpolitikai polarizáció okozta sikertelenségtől most tekintsünk el.) A Bush alatt indított „örökös háború a terrorizmus ellen” minden béklyójától megszabadította az amerikai hírszerzési „mindenhatóságot”. Szinte biztos, hogy Obamának fogalma sem volt arról, hogy Angela Merkel (akivel furcsa módon jó viszonyba került) és megannyi szövetséges meg nem-szövetséges „fontos és nemfontos személy” kommunikációját is figyeli a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA). Nem lehet kizárni, hogy esetleg magát az elnököt is lehallgatták.
Így hát egy kis Snowden is nagyot kiálthatott a világba, hogy ti. a „császár” – vagyis az elnök, vagyis a birodalom – tulajdonképpen meztelen. Picit jobb humorérzékkel Obamának a csütörtök esti Halloween (boszorkányok éjszakája, hagyományos amerikai ijesztgetős népfesztivál) alkalmával talán éppen kémöltözékben vagy netán óriás fülű lehallgató készülékként illett volna megjelennie ország-világ előtt.
Természetesen nem így tett, hanem megtiltotta az ENSZ, a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap lehallgatását, külügyminiszterét pedig Európába küldte, hogy személyesen próbálja visszaépíteni a szövetségesekben megrendült bizalmat.
Nagy kérdés, mennyire sikerülhet ez, különösen ha tudjuk, hogy az amerikai jobboldal mindenféle bocsánatkérést vagy vezeklést elutasít, és kizárólag az USA béklyózatlan nemzetközi szerepvállalása érdekli. Még akkor is, ha azt ma már aligha lehetne egykönnyen folytatni, legalábbis a korábbi eszközökkel nem.
Mindennek ellenére, a világ mégsem lenne egy csapásra boldogabb attól, ha Amerika – kényszerből vagy önszántából – kibújna globális vezető szerepéből. A valódi kérdés – Obama igazi dilemmája: egy, de a legfontosabb a sok közül – az az, hogy milyen módszerekkel valósítja azt meg. Erővel és erőszakkal – vagy tudással, technológiával és a gyengébbek támogatásával.
