A magyar és a szerb parlamenti élethez szokott hírfogyasztó valószínűleg – és teljes joggal – újra meg újra megdöbben azon, hogy az amúgy is sokszor kaotikus amerikai politikai életben az elnöknek nincs mindig „igaza”, hogy nem a kormány írja – legtöbbször titokban, mint Pesten vagy Belgrádban – a törvényeket, valamint hogy a törvényhozó testület nem a kormánytöbbség szavazógépe, pecsétpárnája, hanem a kongresszus törvénytervezeteket gyárt, szavaz, obstruál, leszavaz. Hogy a szenátorok és képviselők elsősorban saját újraválaszthatóságukkal törődnek, nem pedig a párt vezérével – hiszen az amerikai pártoknak koránt sincs jelöltállító teljhatalmuk (kivéve az elnökjelöltek esetében). Arról nem is beszélve, hogy az amerikai ellenzéknek vagy egy agresszív kisebbségnek sokszor hatékonyabb módszerei vannak egy-egy szavazás megakadályozására, mint a többségnek a határozatok elfogadtatására. Az Egyesült Államokban éppen a rendszer átgondoltságából fakadnak ezek a látszólagos béklyók, hiszen létrehozói előre látták a a „többség diktatúrájában” rejlő potenciális veszélyt.
Az amerikai elnök éppen azért kerül szembe újabbnál újabb akadályokkal, mert egy olyan jelentős számú társadalmi réteg érdekeit próbálja érvényesíteni, amely gyakran képtelen hallatni a szavát. Obama ugyanakkor olyan módszerekkel próbálja ezt elérni, amelyek nem kezdik ki a neoliberális gazdaságpolitika elfogadott körvonalait, vagy még pontosabban, a pénzügyi és egyéb nagytőkés körök hatalmát, befolyását. Ha ugyanis azt tenné, rövid időn belül elsöpörné őt is ez a háttérhatalom, hiszen nincs és nem is lehet „diktatórikus” törvényhozási felhatalmazása.
Ez történt a múlt héten is, amikor az eddigi leghuncutabb és legveszélyesebb támadás indult az Obamacare becenevű biztosítási reformtörvény ellen. Emlékezetes, hogy a biztosítási reform bevezetésekor és a tavalyi választási kampányban is azzal biztatta az elnök a szkeptikusokat, hogy „akinek tetszik a jelenlegi biztosítása, az nem fogja azt elveszíteni”. Ez elhamarkodott megfogalmazás volt, ugyanakkor figyelmen kívül hagyta azokat az eseteket, amelyekben egyes korábbi biztosítások már törvénytelenné válnak, mert gyakorlatilag semmilyen komoly kompenzációt nem szavatolnak súlyosabb beavatkozások esetére. Mivel az új törvény előír bizonyos minimális garanciákat, a biztosítók, amelyek az utóbbinál ócskább kötvényeket árultak korábban, most kénytelenek azokat lemondani.
Ez teremtett lehetőséget a legújabb Obama-ellenes támadásokra, amelyek azt állítják, hogy az elnök tehát „hazudott”. Obama felelőssége ott valahol keresendő, hogy – gyakorta bírált „intellektualizáló stílusában” – elfelejtette a következőket: vannak emberek, akiknek megfelel a bóvli is, csak olcsó legyen. Ezért valójában Obama nem is gondolta, hogy azok, akik korábban egyedi biztosítást vásároltak, egyáltalán meg akarnák tartani azt, hiszen egyértelműen kedvezőbb – ár/érték viszonyban is – feltételek mellett találhatnak maguknak újat és jobbat.
A piac – mert hogy korántsem államosított rendszer az új – mintegy 5 százalékát teszik ki azok a magánszemélyek, akik ebben a helyzetben vannak. De ez a jelenség is elég ahhoz, hogy hazugsággal vádolja az elnököt az ellenzéke, a kisebbség kongresszusi képviselői, amihez aztán a főáramú média is szívesen csatlakozott. Ezért süllyedt Obama egy hónappal ezelőtti, felfelé ívelő népszerűsége az eddigi legmélyebb pontra. A következő politikai „forduló” nemcsak izgalmas, hanem sorsdöntő is lehet.
