Halmozódnak az egymásnak homlokegyenest ellentmondó hírek, alig lehet kibogozni őket. Az elmúlt négy hétben a hivatalos Amerika üzletelési meg utazási szankciókat vezetett be a Putyinhoz közel álló orosz milliárdosok ellen, miközben az amerikai jobboldal ehelyett sokkal keményebb reakciókat – fegyvercsörtetést – követelt a Krím bekebelezése miatt. Az utóbbi négy évben a hivatalos Amerika többször is kifejezte aggodalmát a magyar politikai rendszer lebontása és a maroknyi nemzeti milliárdossal összefonódó hatalom bebetonozása miatt, miközben az amerikai jobboldal egy-két képviselője dicshimnuszokat íratott a kongresszusi jegyzőkönyvbe a budapesti kormányzat teljesítményéről.
A hivatalos Amerika a héten pert veszített a legfelsőbb bíróság előtt a jobboldali milliárdosokat képviselő texasi szénbánya-vezérrel szemben, aki – a három évvel ezelőtti, döntéshez hasonlóan, amely lehetővé tette, hogy a megacégek végtelen összeggel és titokban támogassanak jelölteket – kiharcolta, hogy ezután az egyéni milliárdosokat se lehessen korlátozni kedvenc politikai bábjaik finanszírozásában. A hájfejű, arrogáns képű győztes felperes kijelentette: „A döntés további támogatást nyújt annak a rendszernek, amelyben »mi, a nép« (az amerikai alkotmány egymondatos preambulumának első szavai) tartjuk a hatalom legfontosabb gyeplőit.”
Szép tőle, hogy elismeri: ők, a milliárdosok, „a nép”, és az ő kezükben van az igába fogható politikusok – esetükben a jobboldal előretolt bábjainak – irányítására szolgáló gyeplő. De legyünk tisztességesek, ne hallgassuk el az igazság másik részét: a legmagasabb szintű döntés nem tiltja a minimálbérből élőknek, sőt a munkanélkülieknek sem, hogy fejenként akárhány milliót adományozzanak Obamának vagy a demokrata jelölteknek. Ha nincs nekik, hát „dolgozzanak keményebben” az „értékteremtő” oligarchák hátán való élősködés helyett.
Komolyra fordítva a szót, a legfelsőbb bíróság legújabb egyetlen fős konzervatív többségi döntése megnyitja a zsilipeket az amerikai demokrácia további lerombolását célzó cunami előtt. A jobboldal pánikban él Obama két győzelme láttán, és mindent megtesz, hogy a demográfiai változásokkal és a társadalom liberalizálódásával szemben megőrizze vagy visszaállítsa kivételezett pozícióit. Miközben ez Szerbiában a háborús nyerészkedésre, Magyarországon pedig a mindkét oldali állami korrupcióra alapozódott, addig az Egyesült Államokban a politikai rendszer szubtilis átalakításával próbálják ugyanazt elérni: a nép éhbérért való dolgoztatását és a valódi döntésekből való kizárását.
Sheldon Adelson, egy Berlusconi-típusú ultrakonzervatív milliárdos matuzsálem (a világ nyolcadik leggazdagabb embere) a múlt hétvégén Las Vegas-i rezidenciájába rendelte a Republikánus Párt üdvöskéit, hogy kiválaszthassa a legígéretesebb 2016-os „versenylovat”. A Republikánus Zsidó Koalíció vezéreként négy konzervatív kormányzót hallgatott „ki”: az elnöki dinasztiához tartozó floridai Jeb Busht, a New Jersey-beli botrányhős Chris Christie-t, az állami alkalmazottaik jogait nemrég eltörlő wisconsini Scott Walkert és az ohiói választói jogok ellen ügyesen manipuláló John Kasich-et. A nemrég még vezető jelöltként számon tartott Christie azonban óriási hibát vétett, ügyetlenül próbált benyalni a potenciális gazdának. Izraeli úti élményeiről mesélve azt hangsúlyozta, micsoda személyes hatást tett rá egy helikopteres túra, amelynek során érzékelhette „mindazt a rettenetes katonai kockázatot, amit Izraelnek kell nap mint nap elszenvednie a megszállt területeken”. Nos, Christie alázatos vallomása fordítva sült el: nem a „rettenetes kockázatot” regisztrálta a jelöltszelektor, hanem azt az elszólást, hogy Izraelben „megszállt területek” lennének. Christie kénytelen volt az első szünetben bocsánatot kérni – de nyilván így is ejtve van a jövőre nézve.
Ez csak egy példa a sok közül, de ezek azok az ultrakonzervatív és szemtelenül gazdag oligarchák, akik – az egyetlen fős legfelsőbb bírósági jobboldali többségre támaszkodva – a maguk javára maszatolják át az amerikai demokráciát. Egyelőre nem ők képezik a „hivatalos Amerikát”, de mindent megtesznek – és ez a „minden” mellesleg mindössze vagyonuk negyed–fél százalékának kétévenkénti „feláldozását” jelenti (Adelson például kb. 40 milliárd dollárral rendelkezhet) – annak érdekében, hogy egyre több kongresszusi tagot meg elnökjelöltet vásároljanak maguknak.
Ezek azok, akik kardcsörtetésre buzdítanak és megvonnák a szövetségi kormánytól a tudományos-technológiai beruházások jogát, csakhogy megakadályozzák a kőolaj és a földgáz energiapiaci egyeduralmát. Az ilyenek azok, akik vígan kiegyeznek a putyinista oligarchákkal is, csakhogy közösen uralkodhassanak a világ természeti kincsei felett. Az ilyen politika az, amely mentén az orosz kormány megahiteleket hajlandó nyújtani kliensállamoknak, csakhogy saját oligarchái tovább gazdagodhassanak a múlt drága és veszélyes technológiáin.
Ezzel szemben a mindennapok népének egyetlen fegyvere marad: a valóság igazi arcának cseppet sem könnyű megismerésén át minél erőteljesebb mozgósítással szavazni saját jól átgondolt érdekeire – mindaddig, amíg egyáltalán létezik és jelent valamit a szavazati jog.
