2024. július 17., szerda
Globalizálódó vitáinkról

A beleszólás kizárhatatlansága

Magyar és kelet-európai témájú tanácskozások sorozata az USA-ban

(Munkatársunk jegyzete)

Washington, máj. 2.

A Facebook magyar tagjainak egyre inkább globalizálódó ad-hoc vitáiban rendre felmerül a „messziről jött” véleménnyel szemben a „kívülállók ne szóljanak bele” indulata. Teszik ezt elsősorban olyan megmondóemberek és magánszemélyek, akik a kétharmados hatalom pártján állnak – annak ellenére, hogy éppen a jelenlegi kormányzat hívott meg egy-két millió embert arra, hogy (majdnem) teljes joggal beleszóljon Magyarország politikai viselt dolgaiba. A híveket azonban szemmel láthatólag legkevésbé sem zavarja ez a disszonancia.

Az érvekkel és érvekből élő emberek szerencsére nem dőlnek be az ilyen letaglózó kizárási kísérleteknek, hanem szabadon és gyakran jelentős türelmet tanúsítva fejtik ki véleményüket. Ilyen események egész sorára került sor az elmúlt egy-két hétben az Egyesült Államok keleti partjain, Washingtontól New Yorkig és vissza, New Brunswicktól Princetonig. Furcsa, de a fentiek alapján nem meglepő, hogy a magyarországi média milyen keveset foglalkozott ezekkel az eszmecserékkel.

Kezdődött a sorozat a magyar adófizetők 15 millió dollárjából pénzelt washingtoni Magyarország Kezdeményezések Alapítvány félnapos kerekasztal-értekezletével, amelyen két-két jobb-, illetve baloldali gondolkodó elemezte az országgyűlési választások új rendszerét és annak következményeit. Fellegi Tamás volt magyar miniszternek, az alapítvány vezetőjének a dicséretére váljon, hogy egyoldalú dicshimnuszok helyett valódi párbeszéd formájában oldotta meg a feladatot. A részvevők nem sok mindenben értettek ugyan egyet, de nem is az volt a legfontosabb, hanem az – otthon olyan vészesen elmaradó, sőt egyenesen kizárt (lásd a miniszterelnöki tévévitától való elzárkózást az újraválasztásért küzdő jelölt részéről) – érdemi párbeszéd újrafelvétele. Két nappal később a Johns Hopkins Egyetem nemzetközi kapcsolatok karának keretében működő Transzatlanti Kapcsolatok Intézete nyújtott fórumot Paul Lendvai bécsi Kelet-Európa-szakértőnek nézetei kifejtésére.

New Yorkban a Nemzetiségi Kutatások Egyesülete (elnöke Csergő Zsuzsa, kolozsvári származású, Kanadában tanító kisebbségkutató) tartotta a múlt hétvégén 19. világkonferenciáját, amelyen minden korábbinál több magyar kutató vett részt a Kárpát-medencéből. (A teljes tájékoztatás kedvéért: e sorok írója is, aki a vajdasági autonómia és a szerbiai nemzeti tanácsok felhatalmazásainak megnyirbálásáról értekezett.) Az ott elhangzó tanulmányok sokasága miatt nem kristályosodhat ki semmilyen „közös” vélemény, ám számtalan érdemi meglátás napvilágra kerül, amelyet jó lenne, ha a politikusok is megszívlelnének. Egy furcsa jelenségre azonban fel kell hívni a figyelmet a Columbia Egyetemen megtartott tanácskozással kapcsolatban: a magyar kutatók fellépésének örvendetes gyakorodását sajnos nem követi a tágabb világ problémáinak tanulmányozására fordított hajlam. Miközben a más nemzetiségű társadalomtudósok jelentős érdeklődést mutatnak „magyar” és kelet-európai témák iránt, addig a magyarok elsősorban saját ügyes-bajos dolgaikkal foglalkoznak.

Kántor Zoltán, a magyar kormány égisze alatt működő Nemzetpolitikai Kutatóintézet temesvári származású igazgatója a hét elején előadást tartott a New York közelében működő Rutgers Egyetemen is, ahol kis, de lelkes közönsége éles vitával köszönte meg a külhoni választójognak és következményeinek korántsem propagandisztikus, hanem tárgyilagos elemzését.

Csütörtökön a Princeton Egyetemen – ahol a múlt héten a magyar politikai rendszer gyökeres átalakulásáról tárgyaltak amerikai, német és magyar kutatók – Jürgen Habermas, a talán legnagyobb élő filozófus beszélt az Európai Unió kiteljesítéséről. Habermas – a szolidaritás kategóriájára építkezve – az európai népek közös, békés, értelmes jövőjének zálogát látja az unióban. A mai globalizált világban nem lehet többé bele nem szólni „egymás” dolgaiba.