Az elmúlt héten minden korábbinál világosabban megmutatkozott, hogy az Európai Unió egy félénk és tehetetlen óriás. Hogy az amerikai nógatás, amely szerint az Óvilágnak vállalnia kellene saját és az értelem szavának erőteljes – ha kell: erőszakos – védelmét, nem puszta cowboy-játék vagy háborús uszítás. A maláj gép lelövése nyomán bebizonyosodott, hogy ha a civilizált világ nem képes vagy nem hajlandó az áldozathozatalnak még csak a gondolatára sem, akkor el kell viselnie az erőszak terjedését, a banditák hatalmát. Mert mi is történt!?
Orosz fegyvereket villogtató banditák körülvették a roncsokat, majd saját embereikkel összeszedettek mindent, amire a vizsgálat alapozhatott volna. Jöttek ugyan taxival valamilyen nyugat-európai szakértők, tisztességes távolságból megtekintették a borzalmas bűntény színhelyét, majd félénken odébbálltak, mert hiszen „a felkelők nem engedték őket közelebb”. Igaz, hogy a holttestek Hollandiába érkezése a legnagyobb emberi méltósággal történt a kelet-ukrajnai primitivizmushoz képest, de az már csak a gyászolóknak nyújt némi vigaszt. Igaz, hogy most 50 ausztrál meg pár tucat fegyvertelen holland rendőr készülődik a helyszínre – de mire ők odaérnek, mi marad ott, ami még bármit ér a vizsgálat során!?
Hol volt eközben az Európai Unió!? Mi történt volna vajon, ha – az EU széthúzó külpolitikája helyett egyszer végre határozott, egyhangú és azonnali felhatalmazással – az ukrán kormány felkérésére két holland vagy ausztrál, esetleg maláj ezred már másnap fegyveresen felvonul a lelőtt utasszállító roncsaihoz!? Minden valószínűség szerint ugyanaz, mint 1995-ben Boszniában: a szomszédos „nagyhatalom” színeiben és fegyvereivel feszelgő, tehetetlen áldozatokkal szemben ugyan nagymellényű, ám kényszerítő erővel bíró ellenfél előtt sebtében meghátráló banditák meg sem kísérelték volna az ellenállást. Ha netán mégis eldördült volna néhány öngyilkos lövés, a NATO légiereje perceken belül elhallgattathatta volna a szeparatistákat – és Vlagyimir Putyinnak tátva maradt volna a szája. Eszébe sem jutott volna világháborút kirobbantani néhány titkosügynök által felbujtatott helyi martalócok védelmében.
Esztelenül tejed a világhálón az az orosz sugallatú, hiszékeny és félrevezetett embereknek tetsző „értékelés”, hogy az orosz haderő messze felülmúlja az USA meg a NATO képességeit. Nos, ez közönséges ostobaság.
Az is közönséges fügefalevél, hogy az orosz gáz meg a nyugat-európai üzleti érdek minden politikai megfontolást felülír, mert állítólag „az uniónak nagyobb szüksége van Oroszországra, mint fordítva”. Egy amerikai szakértő ezt különösen plasztikusan fogalmazta meg: a félmilliárd lakosú EU a világ legfejlettebb és legversenyképesebb, globálisan legintegráltabb gazdasága 12 billió dolláros évi össztermeléssel, amely – számos lehetőség közül választva – gázszükségletének kevesebb mint egyharmadát Oroszországból szerzi be. Ezzel szemben a putyini maffiaállam egy közönséges kétbilliós benzinkút, amelynek egyetlen számottevő vásárlója az EU. Vajon melyik fél maradna alul egy gazdasági háborúban!?
Ezért nincs igazuk azoknak, akik elvakult önelégültségükben az apró és tehetetlen nemzetállamokat istenítve tovább gyengítenék az uniót. A nyugati civilizációt újra és újra meg kell védeni a putyini, miloševići, šešelji és egyéb gonosztevőktől. Erre külön-külön sem Angliának, sem Magyarországnak, de még Németországnak sem lenne ereje: erre csak egy unióba tömörülő, összefogni képes és hajlandó, amerikai szövetségi háttérrel rendelkező Európa lehet képes.
A nándorfehérvári csata minapi évfordulója is éppen arra emlékeztet, hogy európai összefogásra van szükség minden hódítóval szemben. Szerbiának meg egyszer úgyis el kell döntenie, hogy melyik oldalon érzi magát jobban.
