Barack Hussein Obama már vasárnap délben megkezdte második elnöki megbízatását: a hivatalos eskütételnek ugyanis az alkotmány szerint január 20-án kell megtörténnie. De ha az előírt dátum vasárnapra esik, akkor a ceremóniát a hagyományok szerint hétfőn megismétlik a nyilvánosság előtt. Az idén jó alkalom ez az elnök, illetve John Roberts legfelsőbb bírósági főbíró számára ahhoz, hogy végre szöveghűen mondják el az esküt: négy évvel ezelőtt, mint ismeretes, Roberts tévedett a szórendben, s így Obama is hibásan mondta a fogadalmat – minek következtében másnap a Fehér Házban megismételték az egészet, nehogy valaki kétségbe vonja a beiktatás legitimitását. Ezúttal azonban a „főpróba” volt az igazi.
Az amerikai demokrácia megalkotói ennyire komolyan vették a külsőségeket: a népnek látnia kell, ahogyan bizonytalanság és erőszak nélkül megtörténik a hatalom békés átadása és átvétele – már amikor új politikus kerül az állam élére. Obama „hitelességét” ennek ellenére folyamatosan kétségbe vonta ellenfeleinek egy része: még azt is elvitatták tőle, hogy – az alkotmányos követelménynek eleget téve – az Egyesült Államok területén született.
A négy évvel ezelőtti több mint másfél millióhoz képest ezúttal „alig” nyolcszázezer embert várnak a washingtoni Kapitólium és a Lincoln-emlékmű között húzódó nemzeti sétányra, hiszen egy először hivatalba lépő új elnök mindig érdekesebb, mint egy újraválasztott. Az viszont, hogy a 90 évvel ezelőtti nagy gazdasági válság óta tapasztalt legsúlyosabb recesszió idején elnöklő, ráadásul az ellentábora által nyíltan megvetett, sőt gyűlölt politikusnak sikerüljön újra többséget vonzania maga köré, nem mindennapivá teszi Obama második beiktatását is.
Az amerikai elnökség történészei szerint a második beiktatási beszédek rendre elszürkülnek az elsőkhöz képest: az újrázó elnökök kifáradtak, a közvélemény kiismerte őket – a legjelentősebb teljesítmények sokszor az első mandátumra estek. Talán csak Abraham Lincoln a kivétel, akinek második hivatalba lépése a polgárháború megnyerésével kecsegtetett, és aki – magas termete mellett – politikai képességeivel is messze kiemelkedett a többi államférfi közül, és képes volt megmutatni az utat az ország egységének megőrzése, valamint a rabszolgaság eltörlése felé.
Obama először Lincoln személyes bibliájára esküdött fel, de most Martin Luther King bibliáját is használja, hiszen hétfőn a legendás fekete bőrű polgárjogi harcos, az „amerikai Gandhi” születésnapját is ünnepli Amerika. Nem véletlen, hogy a jelenlegi elnök sorsa és küldetése szimbolikusan és gyakorlatilag is ennek a két nagy elődnek a munkásságára, teljesítményére épült.
És éppen ez az, ami miatt a deresedő hajú 52 éves elnök személye és politikája olyannyira megosztja az Egyesült Államok súlyosan polarizált közéletét. A jobboldal ugyanis magában foglal olyan szélsőséges erőket, amelyek a mai napig képtelenek belenyugodni abba, hogy egy színes bőrű politikus vezesse az országot. Minthogy a mai amerikai társadalom már nem fogad el nyilvánosan hangoztatott rasszista nézeteket – amilyeneket egyes kelet-közép-európai államokban még kormányközelből is lehet nyíltan hangoztatni –, az Obama elleni kampánynak más kifutási területeket kellett találnia. Így került sor születési anyakönyvi kivonatának a kétségbevonására, valamint arra, hogy politikáját – a józan ész logikájának teljes mellőzésével – eleve „szocialistának” vagy éppen „fasisztának” bélyegezzék meg; vagy hogy iszlám fundamentalistának nyilvánítsák, aki majd muzulmán vallási törvényeket vezet be és konfiskálja a szabad emberek fegyvereit.
Ugyanez az alig leplezett elvakultság vezetett oda, hogy a kongresszus egyik házát ellenőrző jobboldal rendszeresen blokkolta az elnök törvényhozási javaslatait – miközben a végrehajtó hatalommal rendelkező párt saját berkein belül is „normálisan” élénk vitát folytatott –, ami számos esetben az ország tekintélyét rongáló és gazdasági teljesítményét megbéklyózó patthelyzetet okozott. A saját szélsőségeiktől rettegő republikánus vezetők nem átallották azt a célt kitűzni már négy évvel ezelőtt, hogy akár ideiglenes károkozás árán is megakadályozzák Obama újraválasztását.
Most, hogy ez nem sikerült, olyan négy esztendő előtt állunk, amelyben Obamának már nem kell egy következő kampányra gondolnia – talán ezért is tekint új hivatalos portréján sokkal magabiztosabban és derűlátóbban a jövőbe, mint a négy évvel ezelőtti elsőn. A kormányzás azonban most sem lesz könnyű, sőt talán még nehezebb is, mint az első mandátum alatt.
Obama eredményei azonban már eddig is elérték a legsikeresebb amerikai elnökök színvonalát. Egészségbiztosítási reformtörvénye – amely az ellenállást eleve beszámítva republikánus tervezet és minta alapján született, és amelyet a konzervatív többségű Legfelsőbb Bíróság is jóváhagyott – egyenesen történelmi teljesítmény, amivel az USA végre felzárkózott az összes többi fejlett országhoz, ahol eddig is minden állampolgárnak joga volt biztosítást vásárolni. Obama politikája az eddigi legnagyobb gazdasági recessziót is áthidalta vagy átvészelte, többek között megmentette az autóipart, és több mint három éve növekvő pályára helyezte a gazdaságot és ha túl lassan is, de csökkentette a munkanélküliséget. Befejezte az iraki háborút, és határozott végét ütemezte be az afganisztáni háborúnak. Bátor elnöki rendelettel esélyt nyújtott a gyerekkorukban illegálisan becsempészett fiataloknak a tisztességes amerikai életre, miközben minden elődjénél több illegális munkavállalót deportáltatott. Szerény, de határozott lépést tett a 30 éve súlyosbodó gazdasági és szociális egyenlőtlenség enyhítése felé a leggazdagabb 1-2 százalék adójának korábbi szintre emelésével. Amire nem maradt energiája, az a globális klímaváltozás ellensúlyozása, és ezt saját hívei is felróják neki. Ugyancsak elmaradt a közel-keleti békecsinálás, de arra nem is tett határozott ígéretet.
Hétfő délben meglátjuk, merre és hogyan kíván továbblépni a régi-új elnök. Harcostársai és ellenségei egyaránt feszült figyelemmel várják a folytatást – ami világpolitikai szempontból is elsőrendűen izgalmas és fontos kérdésekkel terhes.
