Barack Hussein Obama, az Egyesült Államok 44. elnöke hétfőn délben a washingtoni Kapitólium mellvédjén nyilvánosan is letette a hivatali esküt, miután második mandátuma az alkotmány értelmében már vasárnap délben megkezdődött. Obama második beiktatási beszédével határozott és átfogó célokat tűzött ki önmaga, a kongresszus és az amerikai társadalom elé: „Az útnak nincs vége mindaddig, amíg...” – és ez után a többször is megismételt figyelmeztetés után egész sor nagy horderejű tennivalót jelölt ki, amelyek közül egyik sem lesz könnyű.
A beiktatás után az elnök és Joe Biden alelnök a kongresszus termeiben hivatalosan is benyújtotta a felújított kabinet névsorát, amelyet a szenátusnak kell jóváhagynia. A törvényhozókkal elköltött ebéd után az elnöki és az alelnöki pár gyalog indult el a Fehér Ház felé vezető két kilométeres felvonulási úton. A napot számtalan hivatalos és nemhivatalos bál meg éjjeli mulatság zárja, amelyekre csaknem egymillió ember érkezett Washingtonba az ország minden sarkából. A fővárosi szállodák több mint ezer dollárt is elkértek egyetlen éjszakáért.
A beiktatási ünnepségen fellépők listája az amerikai társadalom eleve különleges keresztmetszetét mutatta. A bevezető fohászt Myrlie Evers-Williams nyolcvanéves, fekete bőrű újságírónő, egy 1963-ban rasszista indítékból meggyilkolt polgárjogi harcos özvegye mondta el mint első világi személy a beiktatások történetében. A vezérszónok Lamar Alexander republikánus szenátor, a párt egyik korábbi vezetője tartotta, aki Martin Luther King emléknapján (ami az idén éppen a mai napra esett) Alex Haleynek, a Gyökerek szerzőjének a bölcsességét idézve: „Találd meg és dicsérd a jót!” A republikánus Alexander ezzel az amerikai demokrácia befogadó képessége mellett emelt szót, egy demokrata elnököt ünnepelve.
Az ország kreatív tarkaságát, bevándorlói gyökereit és mindennek a teremtő erejét jelképezte a többi szereplő is. A hivatalos ünnepi poéta Richard Blanco volt, aki Madridban született, és kubai menekült cukornádvágó napszámos szüleivel gyerekkorában érkezett Amerikába. Ő az eddigi legfiatalabb költő, akit erre a szerepre felkértek, és az első nyíltan homoszexuális művész, aki a Kapitólium mellvédjéről szavalhatta el alkalmi költeményét. A záróimát Luis Léon, a Fehér Házzal szemközti episzkopális kistemplom tiszteletese tartotta, aki 12 évesen Guantanámóból érkezett, és aki már ifj. George Bush második beiktatásánál is ezt a szerepet játszotta. A műsort befejező himnuszt – sajátos stílusában – a texasi Beyoncé énekelte.
Mégis az elnök beszéde volt az, ami legélesebben rávilágított arra, miért áll ki ez a vegyes házasságból született férfi a kisebbségek mellett. Obama meglepően konkrét programpalettával lépett elő, de annak szükségességét az 1776-os Függetlenségi nyilatkozat örökérvényű elveivel összefüggésben magyarázta meg. Azoknak az elveknek a védőburkába csomagolta a tennivalókat, amelyekre oly szívesen hivatkozik politikai ellentábora, és amelyeket egyetlen amerikai demokrata sem képes kétségbevonni. Mint a beszéd vezérmotívuma is jelölte, a politika céljai mindaddig megvalósítatlanok maradnak, „Amerika útja” befejezetlen marad, amíg a társadalom minden tagja nem részesül ugyanazokban a jogokban, amelyeket az ország alapító okmánya a Teremtő által elidegeníthetetlenül adományozottnak tekintett.
Obama egyszersmind bátor beszédet is mondott, amellyel – Roosevelthez hasonlóan – kinyilvánította, hogy a lassan születő eredmények ellenére sem fél a politikai harctól. Az elnök a legemelkedettebb célok megvalósításának fényében tartja és magyarázza elengedhetetlennek a szociális háló megőrzését; ennek szétdarabolása a jobboldal egyik központi célja. Obama szerint az ország nem lehet sikeres mindaddig, amíg „a kevesek prosperálnak, a többiek pedig épphogy csak megélnek”. Amerika „nem a szerencsések szabadságát és a kevesek boldogságát” jelenti – intett az elnök, és hasonló elvekkel magyarázta a bevándorlók, az idősek, a homoszexuálisok és minden más kisebbség jogát az egyenlő bánásmódhoz. Ezek után az sem volt meglepetés, hogy Obama a klímaváltozás katasztrofális következményei elleni harcra is buzdított, noha azt is leszögezte: természetesen nem lehet mindent egyszerre megvalósítani.
Érdekes volt a világnak szánt üzenet is. Amerika vezető szerepét természetesen egyetlen elnöke sem adhatja fel, de Obama leszögezte, hogy az Egyesült Államok minden nemzetközi konfliktust békésen kíván rendezni: „Nem azért, mert naivan tekintünk a veszélyekre, hanem mert az együttműködés tartósabban oszlatja el a gyanút és a félelmeket.”
