(Munkatársunk jegyzete)
Harminchetedszer fogadott el törvénytervezetet csütörtökön az amerikai képviselőház republikánus többsége arról, hogy az Obama elnök nevével csúfolt vagy fémjelzett – kinek hogy – egészségbiztosítási reformtörvényt (amely az ország történetében először szavatolta mindenki számára a jogot – még csak nem is a pénzt! – arra, hogy biztosítása legyen) vissza kell vonni. A lázasan törvénykező jobboldal persze tisztában van vele, hogy ebből semmi nem lesz, hiszen sem a szenátus, sem az elnök nem járul hozzá. Ám sokkal könnyebb szappanopera-ismétlősdit játszani, mint valódi megoldások kidolgozásán rágódni.
A republikánus botránygépezet teljes gőzzel működik Washingtonban és országszerte. Miután nem tudták megakadályozni Obama újraválasztását, miután a lakosság 90 százalékának sokszor kimutatott szándékával szemben cselekszenek a fegyvervásárlás ellenőrzésének elutasításával, miután egyes racionálisabb tagjaik készek voltak megegyezni a demokraták képviselőivel az égető bevándorlásügyi reformról, nem volt más választásuk Obama második mandátumának sikereit megállítandó, mint egy egész sorozat kitalált botrány felkavarása.
Az amerikai sajtó és elektronikus média óriási többsége – az otthon is oly nagy lendülettel ismételgetett tévhit ellenére nem balliberális, hanem profitközpontú lévén – hálásan csatlakozott a hisztérikus botránycsiholáshoz és vígan fittyet hány a tényekre. Olyannyira nehéz tárgyilagos tényfelderítést találni, hogy az már önmagában véve botrányosnak minősíthető.
Olvasóink bizonyára hallottak mindhárom eheti „slágerről”: Az első egy újra felmelegített ügy, a bengázi diplomata-gyilkosság, amelynek terrorista jellegét a Fehér Ház állítólag elkendőzte a nyilvánosság elől. A másik ügy arról szól, hogy a szövetségi adóhivatal állítólag „hazafias nevű” nonprofit szervezeteket célzott meg – no nem hatalmas adókkal vagy fegyverrel, hanem egy részletes kérdőívvel arról, hogy adómentes státusuk kérvényezése közben végeznek-e adómentességet nem élvező politikai tevékenységet. A harmadik pedig az AP hírügynökség telefonjainak lehallgatása az antiterrorista akciók részleteinek kiszivárgása körül.
Lássuk őket sorjában! Bengázi rég lejátszott játszma: Mitt Romney tavaly ősszel ugyanezzel az üggyel próbálta megállítani Obama újraválasztását, de nem sikerült. Később Hillary Clinton valószínűsített 2016-os elnökjelöltetését igyekeztek vele jó előre besározni – de az is lepergett és lecsengett. Most csak azért kellett előkotorni a nemlétező „ügyet”, hogy a másik kettővel együtt dömpingszerű hatást lehessen kelteni: az Obama-kormányzat hazudik, csal, ideológiai harcot folytat, sőt gyilkolja saját diplomatáit. Önmagában véve béna próbálkozás, a másik kettő is kell a nagy durranáshoz.
Az adóhivatal-botrány valóan érdekes ügy. Mert ugye mégse lenne szép dolog a politikai ellenfelet adócsapdába csalni. Csakhogy az ügy jobboldalilag elhallgatott részleteiben van a lényeg elrejtve: először is, az adóhivatalt a kérdéses, 2010-es időpontban még a George Bush által kinevezett személy vezette. Másodszor, az ügynökök az érvényes törvény betartását igyekeztek ellenőrizni. Ha nem tették volna, az lenne a botrány. Harmadszor, a fokozott ellenőrzésre éppen kongresszusi tagok hívták fel az akkori vezetés figyelmét. Olyan képviselők – nevük továbbra sem szerepel sehol –, akik attól tartottak, hogy az ultrakonzervatív Teadélután mozgalom meghiúsítja újraválasztásukat. Márpedig ilyen félelemre kizárólag republikánusoknak volt okuk, hiszen az ő mérsékelt szárnyuk az, amelynek a Teadélután oly sok fejfájást és vereséget okozott. Végül a legfontosabb körülmény: az adóhivatal a „liberálisan” hangzó nevű szervezetek adómentességét is ellenőrizte – csak az most éppen nem érdekes. Sőt, az egyetlen olyan szervezet, amelytől megvonták az adómentességet, éppen baloldali volt. A botrány tehát ismét ott van, ahogy a mesét tálalják, nem pedig a tényekben.
A harmadik ügy, az AP lehallgatása miatt a liberális sajtó is dühös, hiszen a szakma egészét látja veszélyben. Csakhogy itt is vannak olyan körülmények, amelyek alapján a botrányt „visszafelé” kellene keresni. John McCain, gyakran és hangosan nyilatkozgató konzervatív szenátor és társai voltak azok, akik tavaly egyenesen követelték az igazságügy-minisztériumtól, hogy vizsgálja ki a „nemzetbiztonsági titkok” kiszivárgását – ugyanis azt sejtették mögötte, hogy a Fehér Ház szándékosan szivárogtat. Amikor viszont az FBI komolyan vette az ügyet és megpróbált a végére járni, akkor meg botrányt csiholtak belőle – természetesen ugyanazok a körök, amelyek a korábbi úton nem tudtak célba érni.
Mindezeknek az ügyeknek az összessége alkotja meg azt a képet, hogy a jobboldal botránycsiholó kampánya nem más, mint lázas igyekezet Obama ellehetetlenítésére. Ami nem új játék, de egyre sürgősebbé vált, hiszen a gazdaság fellendülőben, fontos törvények kétpárti(!) kompromisszummal születőben – az alkalom a demokraták lejáratására pedig erősen múlófélben volt.
Izgatottan várhatjuk a folytatást: sikerül-e ismét a józan észnek diadalmaskodnia Amerikában?
