Azt ugyan elérte Edward Snowden, hogy országos – sőt világméretű – vita kerekedjen az amerikai titkosszolgálatok lehallgatási felhatalmazásáról, de ugyanakkor legnagyobb félelme is teljesülni látszik: jelentősebb változásra nincs kilátás. A Nemzetbiztonsági Ügynökség volt munkatársa saját bizonytalan jövőjétől állítólag nem tartott – de azt bizonyára nem feltételezte, hogy esetleg egyetlen állam sem látja majd szívesen. Hírek szerint csak a NATO-tag (és az egykor Bobby Fischernek is menedéket nyújtó) Izlandon készül törvénytervezet a befogadásáról.
A titkos eljárásokról szóló nyilvános vitát Obama is kezdeményezte, noha nyilván elegánsabb lett volna, ha ezt akkor teszi meg, amikor a „világraszóló” leleplezés még be sem következett. Azzal ugyanis megelőzte volna, sőt okafogyottá tehette volna az egész „botrányt”. Persze feltételezhető, hogy abban az esetben viszont még jobban magára haragította volna – ha ez egyáltalán még fokozható – a nemzetbiztonságilag oly kényes és büszke jobboldalt. Az utóbbi nemzetvédők esetleg magát az elnököt tartották volna hazaárulónak!
Itt jutunk el egy nem mindennapi etikai kérdéshez: Edward Snowden hős vagy hazaáruló? Esetleg mindkettő egyszerre. Nyilvánvaló, hogy szinte semmilyen cég vagy szervezet – nem hogy állam – nem működhet úgy, hogy munkatársai, tagjai, alkalmazottai kényük-kedvük szerint kikotyogják a legfontosabb titkokat. Gondoljunk csak bele: Snowden valójában sokkal több nehézséget okozott a „rendszerben maradóknak” és az átlagembereknek is, mint amennyi „jót” tett velük. Az állam(ok) és a neki(k) dolgozó magánszervezetek ugyanis ezután kénytelenek lesznek sokkal szigorúbban viszonyulni minden titokhoz, újabbnál újabb ellenőrzések tömegeit fogják kitalálni, nehogy hasonló helyzetbe kerüljenek. Mert azt ugye senki sem várja el, hogy a mostani eset után az államok felhagynak adatgyűjtési tevékenységükkel.
Felmerül a gyanú, hogy Snowdent valójában nagyon megvezették, ha elhitte – netán a „fejébe programozták” –, hogy mit és hol kell csinálnia. Nyilvánvalóan azok tehettek esetleg ilyet, akiknek érdekükben állt a titkos folyamatok leleplezése. A volt titkosszolga ugyanis abban reménykedett, hogy emberek tömegei lépnek majd fel határozottan az amerikai kormány lehallgatási szokásai ellen. Noha valóban több mint száz ilyen tüntetés zajlott július negyedikén, az amerikai függetlenség ünnepén, a tiltakozás mégsem tűnik – legalábbis egyelőre – tömegesnek. Többek között azért nem, mert akárhogy is szemléljük, nagyon visszatetsző, hogy éppen az USA-ellenes kémkedéssel leginkább vádolt Kína területén tartózkodott a „hős hazaáruló”, amikor az általa kilopott adatok napvilágot láttak a brit, majd az amerikai sajtóban. A legtöbb jóérzésű ember ezt eleve nem hősiességnek, hanem hazaárulásnak minősíti.
Mint láttuk, az Amerikát még oly „hősiesen” bírálgató Vlagyimir Putyin orosz elnök is visszahőkölt attól, hogy „valahol Szibériában” telepítse le a moszkvai reptér nemzetközi zónájában rostokoló számkivetettet. Snowden akkor lenne rokonszenvesebb az amerikaiak szemében, ha itthon hozta volna nyilvánosságra az általa elítélendőnek tartott eljárásokat. Két közvélemény-kutatás is mutatja, hogy az USA polgárainak többsége nem tartja elfogadhatónak a leleplezést, még akkor sem, ha amúgy az átfogó lehallgatásokat is ellenzi. A bátor otthoni kiállást viszont feltételezhetően egy kis többség üdvözölte volna.
Még Evo Morales bolíviai elnök, az „amerikai imperializmus” nagy ellensége sem játszotta meg a hőst az Európai Unió fenyegetésével szemben. Pedig azzal vonulhatott volna be a történelembe, ha semmibe veszi az átrepülési tilalmat és inkább vállalja, hogy európai vadászgépek esetleg lelövik a repülőjét. A légiforgalmi előírások ilyen szintű betartása – még a fenegyerek Morales által is! – szépen mutatja, hogy léteznek és működnek a világban olyan szabályok, amelyeket egyszerűen senki sem kész vagy hajlandó felrúgni, mert azzal egész civilizációnkat kockáztatná.
Most az amerikai politikán – elsősorban a már szinte semmit sem kockáztató Barack Obamán – múlik, hogyan tudja feldolgozni a lehető legkényesebb ügyet: mekkora titkosságra jogosult a teljes titoktartást fenntartani szemmel láthatólag képtelen állam saját és a világ többi részének polgáraival szemben. Történik ez ráadásul abban az országban, amelyet az állam túlhatalmával szemben alapítottak, és éppen annak az 1776-os bátor vállalkozásnak az évfordulóját ünnepli a héten, miközben a biztonságra törekvő, ám polgárai intim jogait sértő tevékenységéről kénytelen hallgatni a vitát és a bírálatot.
Obama úr, ön van lépésen!
