Sikert sikerre halmozott Bernie Sanders egy ideig az előválasztási küzdelmekben, amelyeknek az a célja, hogy politikai közössége, a Demokrata Párt megtalálja a leginkább megfelelő személyt, aki a novemberi választáson elindulhat az Egyesült Államok elnöki tisztségéért. És persze győztesként kerülhet ki a versenyből, amelyben a jelenlegi, republikánus párti államfővel, Donald Trumppal kell megmérkőznie az első helyért.
Joe Biden tarolt a déli államokban, így előnyre tett szert Sanderssel szemben (Fotó: AP via Beta)
Még nem tudni, ki lesz az ország új vezetője, ám az biztos, hogy a két nagy rivális párt jelöltje között dől el a küzdelem. Sandersnek jók az esélyei, hogy a Demokrata Párt jelöltjeként induljon a választáson.
A 78 éves politikus a tagállamokban eddig megtartott előválasztásokon már jó néhányban megszerezte a szavazatok többségét. A héten ugyan megtorpant a sikersorozata, de még így is termett neki babér. Ezúttal egy napon (a szuperkeddinek nevezett megmérettetésen) 14 államban – köztük a két legnépesebben, vagyis Kaliforniában és Texasban –, illetve egy tengerentúli területen, Amerikai Szamoán tartottak voksolást. (Ezeknek az a célja, hogy a demokrata elnökjelölt-aspiránsok minél több delegáltat szerezzenek; a végén az lesz közülük az elnökjelölt, aki legalább 1991 delegálttal rendelkezik.)
Párton belüli legfőbb riválisai közül a legtöbb helyen (kilenc államban) a 77 éves Joe Biden exalelnök végzett az élen. A magát először megmérető 78 éves Michael Bloomberg multimilliárdos azonban hatalmasat bukott és kiszállt az elnökválasztási harcból.
Vele ellentétben Biden igazolta a várakozásokat. Sőt az összesítésben már átvette a vezetést is, alighanem annak köszönhetően, hogy a demokraták mérsékelt szárnyához tartozó választók többsége őt támogatta. A szuperkedd így előnyhöz juttatta Sanderssel szemben, ám a mérkőzés még nem lefutott kettejük között. Biden mindenesetre lélektani előnyhöz jutott.
Ám fölénye még nem meggyőző, bár akár arra is utalhat, hogy ő lesz majd a 73 éves Trump kihívója. Persze csak úgy, hogy a végén sikerül maga mögé utasítani Sanderst, mert másik komoly ellenfél már aligha bukkan fel.
Sandersnek sincs szégyellni valója. A felmérések szerint a demokrata párti jelöltek közül ő a legnépszerűbb. A házon belüli ellenfelei (így a demokraták mérsékelt szárnya, főként pedig a vezetők) azért még keresztbe tehetnek neki. (Legkésőbb júliusban a Milwaukeeban esedékes elnökjelölt megerősítő gyűlésen.)
Sok politikai kommentátor sincs jó véleménnyel róla, ami aligha meglepő, hiszen a szenátor – Trumphoz hasonlóan – évek óta ostorozza a sajtót.
A demokrata politikai elit szeretetének hiánya azonban nem zavarja Sanderst. Kampányában ugyanis nem a nagypolitikai alakítóinak jóindulatát és támogatást igyekszik elnyerni, hanem (miként Trump) a munkásokét és a – rendszerben csalódott, elégedetlen – vidéki tömegekét. Közte és az elnök között egyéb hasonlóságok is megfigyelhetők. Például az, hogy egyikük se számít klasszikus értelemben vett pártembernek.
Jelentős különbség közöttük azonban az, hogy Sanders nem passzióból kezdett el foglalkozni politikával. Már az 1960-as években bekapcsolódott a polgárjogi mozgalmakba. Időközben radikális (mások szerint szélsőséges) baloldalivá vált, olyannyira, hogy egy időben a Szovjetuniót is dicsőítette.
Országosan ismert politikussá a 2016-os elnökjelölt választási küzdelemben vált. Támogatottsága azóta szinte töretlen. Sokan azért állnak ki mellette, mert ragaszkodik alapvető nézeteihez, vagyis álláspontját nem a politikai széljárásokhoz igazítja. „Demokratikus szocialistaként” határozza meg magát, annak ellenére, hogy az amerikai átlagszavazó értelmezésében a „szocialista” jelző szitokszó, már-már az ördög szinonimája.
Programjának több eleme is közel áll a szélsőbaloldali populisták eszméihez. Főbb kampányígéretei az ingyenes állami felsőoktatás és egészségügyi alapellátás bevezetése, az egészségbiztosítás államosítása, a diákhitel-tartozások eltörlése, a szupergazdagok vagyonának megadóztatása, a társasági adó felemelése (21-ről 35 százalékra) a minimálbér megduplázása és egy (1500 milliárd dolláros) gyermekvédelmi program bevezetése.
Olyan átfogó reformokat ígér, amelyek átalakítanák az amerikai gazdaságot. Ezzel összhangban feldarabolná a nagybankokat és monopóliumokat, megreformálná a vállalatirányítást (az igazgatótanácsban 45 százalékos lenne a kötelező dolgozói képviselet), 20 százalékos részvénytulajdonrészt adna az alkalmazottaknak az őket foglalkoztató cégnél.
Támogatja a Green New Dealt is, amely kizárólag zöld energiára támaszkodva, állami irányítás mellett tíz éven belül karbonsemlegessé tenné az USA-t. Fegyverkezés helyett klímavédelemre költené a hadügyi költségvetés jelentős részét, Amerika világ csendőri szerepét pedig jelentősen visszafogná. A külpolitikában Trump irányvonalát követné.
Programját sokan méregdrágának, elnagyoltnak és megvalósíthatatlannak tartják, még saját pártjában is. Számítások szerint csak a mindenkire vonatkozó ingyenes egészségügyi alapellátás csaknem 32 644 milliárd dollárba kerülne 2022 és 2031 között. Ez roppant összeg, jócskán túllépi a teljes amerikai államadósságot, amely jelenleg már majdnem 23 500 milliárd dollár.
Ennek ellenére széles rétegeket tudott megszólítani, rengetegen álltak mellé, különösen a fiatalok körében népszerű. Ám az elővárosokban élő nők, az afro-amerikaiak és az ötven éven felüli szavazók nem lelkesednek érte.
