Alighanem legfelsőbb szintű politikai döntésre, illetve megegyezésre lesz szükség Egyiptom és Etiópia vízierőmű-vitájában, amelybe a két ország között elterülő Szudán is belekeveredett.
A viszálykodás lassan már tíz éve tart, de a szakértők legutóbbi egyeztetésén, amely szerdán fejeződött be, megint nem sikerült megállapodni. A résztvevők egymásnak ellentmondó tartalmú közleményeket adtak ki, amelyek egyikéből (a szudániból) kiderül, hogy a műszaki kérdések 90-95 százalékában már megegyeztek, ám a jogi ügyekben még nagyon távol állnak egymástól az álláspontok. Egyiptomban viszont úgy ítélik meg, hogy Etiópia elutasító magatartása miatt csupán csekély előrelépés történt.
A megegyezés elmaradása elsősorban az Addisz-Abeba és Kairó között kialakult ellentétekben keresendő, amelyek az etiópiai erőmű 2011-ben kezdett építése miatt rendkívül kiéleződtek. Kairót már az induláskor annyira feldühítette a beruházás, hogy a Kék-Níluson – etiópiai területen, ámde Szudán délkeleti határához közel – készülő létesítmények katonai megsemmisítését is kilátásba helyezte (2013-ban).
A háború ugyan elmaradt, ám a duzzasztógát és vízi erőmű (hivatalos nevén a Nagy Etiópiai Újjászületés Gát) építése folytatódott. A beruházás összköltségét 4,8 milliárd dollárra becsülik. A munkálatok befejezése után ez lesz Afrika legnagyobb folyami erőműve. A létesítménybe szánt tizenhat turbina ugyanis egyenként legalább háromszáz (összesen 4800) megawatt áramot termel majd. Mások úgy tudják, hogy a komplexum összteljesítménye meghaladja a 6400 megawattot is.
Az Etiópiában csak Újjászületés néven emlegetett hatalmas műszaki létesítmény hetven százaléka már elkészült az elterelt Kék-Nílus új medrében. Addisz-Abeba arra számít, hogy az erőmű rengeteg, és főként elég áramot biztosít majd olcsón az országnak, sőt exportra is jut belőle. Ezenkívül a rendkívül fontos vízből is hatalmas mennyiség marad Etiópiában. A kormány máris arra készül, hogy júliusban elkezdi feltölteni az erőmű tározóját, ami azonban a Nílus vízhozamának jelentős csökkenésével jár majd a folyó alsó szakaszán.
Szudán, elsősorban pedig Egyiptom attól tart, hogy nekik emiatt nem jut elegendő víz. Ez azért gond számukra, mert az ellátásuk szinte teljesen a Nílustól függ, amelynek fő mellékága épp az Etiópiában eredő Kék-Nílus.
A majdnem százmillió lakosú Egyiptomban az emberek többsége a folyó partján él, így a víz létkérdés számukra. Kairó szerint a Nílus deltájában, amely ősidők óta Egyiptom egyik legfontosabb élelmiszer-termelő területe, már jelenleg is kevés a víz, mert – az etiópiai építkezés miatt – leapadt a folyó.
Az egyiptomi vezetés attól tart, hogy a Nílus „megcsapolása” súlyos gazdasági, szociális és egyéb problémákat okoz az országban. Emiatt csak olyan megállapodást hajlandó aláírni, amely a lehetőségekhez képest tartós aszály esetén is biztosítja a nílusi vizet a lakosság számára.
Az erőmű és duzzasztógát befejezéséhez ragaszkodó Addisz-Abeba azzal érvel, hogy a Nílus vizének több mint nyolcvan százaléka etióp területről ered. Mindazonáltal azt ígéri, hogy az óriásberuházás, illetve (ennek érdekében) a Kék-Nílus elterelése nem befolyásolja a folyam vízhozamát, s az aggódó, olykor fenyegetőző Egyiptomot egy litertől sem fosztják meg.
