Felkavaró, katartikus hatású volt a közönség számára az újvidéki Színes Szilánkok Diákszínpad kortárs erőszakról szóló, bámulatosan tömör és színvonalas előadása, amelynek bemutatójára a székvárosi Újvidéki Színház nagytermében került sor.
Kultúra
Timár Sándor (91), Kossuth-díjas magyar koreográfus, a Nemzet Művésze 1981-től másfél évtizedig állt a Magyar Állami Népi Együttes élén. A társulat életében meghatározó időszakot felesége és szakmai alkotótársa, Timár Böske idézi fel.
78 éves korában elhunyt Kóbor János, az Omega együttes Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekese.
Megjelent az ABBA együttes első karácsonyi dala, amely a Little Things (Apró dolgok) címet viseli.
Hétfőn kezdődik a nemzetközi Synergy Fesztivál az Újvidéki Színházban. Németországból, Romániából, Magyarországról, Horvátországból és Szerbiából érkező társulatok produkcióit tekintheti meg a közönség december 6-ától 12-éig.
A Zentai Magyar Kamaraszínház nagy sikerrel mutatta be november legvégén Hedry Mária: Tündér Míra című mesejátékát Krizsán Szilvia rendezésében. A bemutatón maga a szerző, Hedry Mária, magyarországi író, költő is jelen volt, akivel az előadás utáni percekben a látottakról, hallottakról, az első benyomásokról beszélgettünk.