Holnap, szombaton kerül sor a Színes Szilánkok Diákszínpadnak az óesztendő utolsó bemutatójára a székvárosi Újvidéki Színház nagytermében.
Miért kortárs erőszak témájú darabot választottatok? – kérdeztük Figura Teréziát, a Tenger a lélekben c. produkció rendezőjét és koreográfusát.
– Lesújtó, hogy a médiumokban szinte napi szinten több olyan esetről is olvasunk, hogy fiatalokat a saját kortársaik bántalmazzák, és gyakran olvassuk, hogy a fiatalok emiatt öngyilkosok lesznek. Gondolom, nagyon fontos példaként kellene szolgálnia, hogy mi ezzel foglalkozunk. Szerintem a mai társadalom – a bántalmazók szülei, a tanárok, az iskolaigazgató, az iskola mint intézmény – szemet huny a probléma felett, és nem foglalkozik kellőképpen vele. A témához személyes kötődésem van, az én fiam is bántalmazott gyerek, át kellett íratnom egyik iskolából a másikba. Az előadásnak valamennyiünkre, mind az alkotókra, mind a nézőkre terápiás hatással kell lennie. Remélhetőleg, a társadalmat is felrázzuk a téma iránti érdektelenségből. Mondjuk ki: kortárs erőszak van, nem foglalkozunk kellőképpen a problémával, nem oldjuk meg kellőképpen a problémákat. Igenis sokkal körültekintőbben, sokkal nagyobb hangon kellene problémamegoldással foglalkozni, sokkal nagyobb hangon, mint hogy azzal foglalkozunk, ó, megint megtörtént a tragédia, a gyerek kiugrott az ablakon, mert bántották..., az internetre felkerültek sértő fotók róla, vagy azért, mert éppen napi szinten megverik az iskolában, és nem is mer az iskolában panaszkodni... A fekete krónikákkal foglalkozás helyett fontos lenne odafigyelni a gyermekekre, főképp a nagyon érzékeny tinédzserkorban. A szülőknek nem kellene homokba dugni a fejüket, és azt állítani, hogy a gyermekük nem zaklató, hanem szembe kell szállni a problémával, és megoldani. Nem lehet állandóan ebben a rohanásban élni, és nem odafigyelni a fiatalokra. Általában a zaklató fiatalok otthon nem kapják meg a szülőktől az igényelt figyelmet. A szülők nem veszik észre, hogy gyermeküknek fáj a lelke vagy problémája van. Majd rossz társaságba kerül, s attól kezdve nincs, aki kirángassa belőle, egyre agresszívebb. A fiatalok afféle falka-módszerrel csapnak le a gyengébbekre, azokra, akiket kiszemelnek.
Milyen volt a próbafolyamat?
– Az előadás készítése során elhívtuk Forgács Mária pszichoterapeutát, aki elbeszélgetett, játszott a fiatalokkal. De külön is rengeteget lelkiztünk a fiatalokkal egymás között. Nagyon hosszú ráfutás volt az előadásra, nagyon oda kellett figyelni, nehogy véletlenül valamelyikük is sérüljön ebben a történetben a próbafolyamat alatt. Különösen érzékeny témáról van szó:
az alkotócsapat tagjai nem egy előre megírt szöveg alapján készítették el az előadást, hanem a saját élményeiket hozták be az előadásba – azokat dolgoztuk fel jelenetekben, azok alapján írtuk meg a szöveget, néhány idézet felhasználásával. Részben ez az alkotógárda megélte, a saját bőrén tapasztalta ezeket a jeleneteket, amelyeket átgyúrva megmutatunk. Sokat beszéltünk róluk, hogy végül eljussunk addig a pontig, hogy amikor valósághűen játsszák az előadást, ne kelljen nekik mindig újra megélniük ezeket szituációkat és érzéseket, hanem a Pavlov-recept szerint jöjjenek az érzések.
Főképp középiskolások, három nyolcadikos tanuló és egy egyetemista játszanak, meg felkértem egy színinövendéket, Horváth Blankát, aki a mestertanulmányait kezdte el az Újvidéki Művészeti Akadémián. Ő alakítja az összes felnőtt szerepet, a fiatalabbak pedig a gyerekszerepeket.
A zeneszámokat úgy válogattuk össze, hogy jól tudják tükrözni a mai fiatalok hangulatát és érzésvilágát. Azt próbáltuk ráhelyezni a jelenetekre. A színházi világban gyakran így használják a zenét, hogy az jelenetfontossággal bír, nem csupán szórakoztató koreográfia, amellyel picit meglazítjuk a történetet, hanem egy láncszeme a jelenetsorozatnak.
A Színes Szilánkok Diákszínpad keretein belül több csoporttal is dolgozol. Hatévesen az Újvidéki Rádió Nemecsek gyermekszínjátszó csoportjának tagja voltál, és azóta több mint 200 hangjátékban szerepeltél. Tíz évig szerkesztetted az Újvidéki Rádió Ifjúsági műsorát. 1998-tól az Újvidéki Színház társulatának tagja vagy... Mindez mennyire alakította diákszínpados munkádat?
– Gyermekszínjátszóként sok mindent már akkor ellestem abból, hogyan foglalkoznak mások a fiatalokkal. A módot, ahogy tanítottak a munka iránti alázatra, a fegyelemre... Huszonévesen az élethelyzetek meg a tapasztalat hozta magával a nagyobb és nagyobb önbizalmat abból a szempontból, hogy minden generáció más a külső környezetével szemben, a felnőttekkel szemben. Mindig adaptálódnunk kell a körülményekhez, változnunk kell nekünk, oktatóknak is. Figyelni az apróbb rezdüléseket, mert minden generációban másképpen alakulnak a dolgok. Minden generációnak van valamilyen erőssége, ugyanakkor eltér az előbbitől.
Mi szerzett örömet a Tenger a lélekben c. produkció alkotófolyamata során?
– Az, hogy mekkora őszinteséggel tudtunk beszélni egymással, együtt sírni és együtt nevetni, buzdítani egymást, kivétel nélkül mindannyian, beleértve magamat is. Mivel a személyes kötődés miatt voltak nekem is hullámhegyeim és hullámvölgyeim ugyanúgy, mint a fiataloknak is. De az a fajta bizalom, ami a témának köszönhetően kialakult közöttünk, azt eddig valóban nem éltem meg. Most azt kaptam viszonzásul, és remélhetőleg azt is adtam, hogy nagy nyitottsággal, tiszta szívvel tudtunk minden próbába belelépni, és kilépni belőle, de ezt a témát nem is lehet másképp földolgozni, csak úgy, hogy mindenki teljes szívvel benne van. Nagyon hálás vagyok, hogy ezek a fiatalok úgy el tudták engedni magukat, és úgy át tudták adni magukat az általam kitervezett, irányított érzelmi hullámvasútnak, hogy úgy gondolom: ezt csak ezzel a csapattal lehetett megcsinálni. Mert ők rezdülnek ezen a szinten, pont ebben az időben – mondta Figura Terézia.
