Újvidéken szombaton kezdődött meg a 49. Infant nemzetközi színházi fesztivál, amely az idén a mítosz és a szabadság fogalmak köré épül. A fesztiválnak ezúttal is a Szerb Nemzeti Színház ad otthont....
Kultúra
Három napon át az irodalomé volt a főszere Magyarkanizsán, ahol a múlt és a jelen szépen összefonódott. Emlékeztek a régi időkre, de arra is választ kaphattunk, mi az újdonság a vajdasági magyar ir...
Szombaton kezdődik Újvidéken a 49. Infant nemzetközi színházi fesztivál, amely az idén a mítosz és a szabadság fogalmak köré épül.
Móricz Zsigmondra emlékeztek halálának 80. évfordulója alkalmából pénteken az író megújult síremlékénél a Fiumei úti sírkertben.
Szabadka városnapja alkalmából, egyfajta kiegészítő műsorként, Tóth Borisz idegenvezető Szabadka, a művészek városa című kisfilmjét vetítették a Szabadkai Városi Múzeumban. A vetítésre telt ház előtt került sor, a nagy érdeklődés miatt pótszékekre is szükség volt.
Lovas Ildikó mesélte a vele folytatott beszélgetés során, hogy egykor Bori tanár úr a címben említett szavakkal bátorította regényírásra. Az idei magyarkanizsai Írótábor kiemelt vendégével, Lovas Ildikóval a rendezvény második napján, pénteken Brenner János beszélgetett többek között Szabadkáról, Kosztolányiról és természetesen a „Csáth-könyvekről”, melyek akár trilógiát is alkothatnának, ha az író ekképpen gondolkodna róluk.