Gyilkosan perzselt a nap a Malomfesztivál péntekének délutánján, ám ez cseppet sem tántorította el a MalomSlam lelkes közönségét, mely igen szép számban gyűlt össze az Akácos színpadnál, hogy figyelemmel kísérje a IV. Regionális Slam Poetry Bajnokságot. Talán némi szkepticizmussal fogadja a kedves olvasó, de én bátran merem állítani, hogy igenis léteznek olyan energiák a művészetben, melyek akár az ég csatornáit is képesek megnyitni. Hiszem, hogy ezúttal is így történt: az utolsó előtti versenyző előadása közben kezdett el zuhogni az eső, mely ugyan elmosta a verseny végét, ugyanakkor áldásként is jött a szavannai állapotok enyhítésére. A szervezők pedig salamoni döntést hoztak: „Úgy döntöttünk, hogy az idei versenyen nem osztunk ki helyezéseket. Mert a legfontosabb az volt, hogy együtt voltunk, meghallgattuk egymást, és jól éreztük magunkat. A verseny keretet, formát ad az egésznek, de nem ez a legfontosabb eleme.”
Gömöri Esztert, az esemény szervezőjét még a zivatar előtt, a bajnokság félidejében sikerült elcsípnünk egy rövid beszélgetés erejéig, melynek során a stílus jelenlegi helyzetére, varázsára, vonzó erejére igyekeztünk fényt deríteni.
– Talán itt csúcsosodik ki ennek a fesztiválnak a szabad szellemisége, amikor az emberek kiállnak, és azokról a dolgokról beszélnek, amik foglalkoztatják őket, amik idegesítik őket, vagy amiket szeretnek. A Malomfesztivál is arról szól, hogy minden ilyen dolgot elengedjünk, és ennek csúcspontja, amikor az emberek ezt hangosan kimondják. Az a missziónk, hogy Vajdaságban is meghonosítsuk és megszerettessük a slam poetryt, nagyon hosszú folyamatot jelent, viszont ezekben a pillanatokban érzem, hogy jó úton járunk.
Hol tart most a vajdasági slam poetry? És a magyarországi?
– Úgy látom, a vajdasági abszolút mértékben fejlődik. A versenyeken mindig látok új arcokat, melyeknek nagyon örülök, szintúgy, mint a visszatérőknek. Vannak időszakok, amikor borotvaélen látom táncolni a folyamatot, amikor csak néhányan vannak, akik nagyon jók, és ők is abbahagyják. Ebben a pillanatban viszont úgy érzem, van egy egészen erős bázisunk. Ami a magyarországi helyzetet illeti, a slam rendkívül érdekes korszakát éli. Mint minden műfajnak, ennek is vannak hullámhegyei és -völgyei. Magyarországon nagyon sokáig Budapest volt a központ, az vonzotta magához a legjobb előadókat, a helyi klub volt a legnívósabb. Most viszont úgy tűnik, hogy a vidéki klubok kezdtek erősödni, és átjárás is megindult közöttük. Eljárunk egymáshoz fellépni. Szerintem a vidéki szcéna mára talán erősebb is lett a budapestinél. Mindez persze azon múlik elsősorban, ki hova megy fellépni, szóval nem is annyira erős klubokról kell beszélni, hanem inkább erős fellépőkről, akik valamelyik klubhoz közel állnak.
A közönség szempontjából hol tart a műfaj népszerűsége?
– Magyarországon kiemelkedő, világszinten mi vagyunk a második vagy harmadik legerősebb slampoetry-közösség. Az első az Egyesült Államok, aztán azt hiszem, Lengyelország most megelőzött bennünket, de akkor is az élvonalban vagyunk. A személyes véleményem, hogy a túl nagy népszerűség árt ennek a műfajnak, mert elveszi az egyedi hangulatát. Vajdaságban változó a helyzet, mivel a mai napig sok emberrel találkozok, aki csak bámul rám, ha kimondom, hogy slam. Viszont amikor például itt vagyok a Malomfesztiválon, és látom, mekkora közönség jön össze megnézni bennünket, akik alig várják, hogy elkezdődjön a verseny, akkor úgy érzem, pont jó helyen tartunk, pontosan elég ember ismeri, és pontosan elég még nem.
Szerinted miért megfelelő hely ez a fesztivál a bajnokság megszervezésére?
– Eleve ez a fesztivál adott először otthont nekünk, és a két dolog azóta kéz a kézben jár. Itt a közösség, a hangulat, az atmoszféra és minden más is adott ahhoz, hogy leülhessünk és beszélgetni tudjunk bármiről, bárhogyan, és ez a slamnek is a táptalaja. Ezért szerintem a Malomfesztivál az egyik legjobb helyszín arra, hogy bármilyen slam poetryvel kapcsolatos megmozdulást tartsunk itt.
