Hitelesség, hűség, bátorság

Vasárnap délután immár 25. alkalommal kerül sor a Vajdasági Magyar Ünnepi Játékok megnyitójára Palicson. Ezzel veszi kezdetét a programsorozat, amely Vajdaság-szerte számos magyar közösséget felölel, úgy fellépőként, mint közönségként, tömbben és szórványban egyaránt.

Sutus Áront, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnökét arra kértük, vázolja, milyen igény elevenítette, keltette életre 1993-ban az 1952-es ünnepi játékokat, amelyen akkor mintegy 50 ezer magyar ember volt jelen, s amelynek hosszú ideig nem lehetett folytatása, mert az akkori hatalom betiltotta. Bátorság kellett 1993-ban is a rendezvény újjáélesztéséhez.

– A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség 1992-es megalakulása után egyik első kezdeményezéseként azon kezdett munkálkodni, hogy újraélessze az1952-ben Palicson egyetlen alkalommal megrendezett Magyar Ünnepi Játékokat, hogy hasonlóan a palicsi Magyar Ünnepi Játékok szellemiségéhez, a délvidéki magyarság egyik nagyon fontos közösségi programjaként, rendezvénysorozataként pont ennek a közösségnek mutassa, mutathassa fel a közösségben rejlő értékeket – hallottuk a VMMSZ elnökétől.

– A palicsi Ünnepi Játékok nálunk egyedülálló, mind a mai napig megismételhetetlen ünnepe volt nemzeti közösségünk kultúrájának. Elődeink 1952-ben megmutatták, mire képes a máig is új értékeket, valamint a hagyományt megtartani és továbbadni képes közösségünk. Az 1990-es években, a nagy rendszerváltozás éveiben a Művelődési Szövetség ennek nyomán a legváltozatosabb, a zenei és tánc-folklór, a könyvkiadás, az irodalom, a színjátszás, a film/video- és képzőművészet, a vers- és prózamondás, a szórakoztató és kórusmuzsika egyéni és közösségi csúcsteljesítményei számára akarta megteremteni a bemutatkozás lehetőségét, és a lényeg itt az együttes bemutatáson volt akképp, hogy mindeközben minél több magyarlakta települést vonjunk be ne csak fellépőként, de helyszínként is.

GAZDAGON, SZÍNVONALASAN

Az 1993-as programsorozat öt héten át, legfőképp a hétvégi napokon zajlott: 1993. október 29-e és november 27-e között Kispiac, Magyarkanizsa, Óbecse, Szabadka, Topolya, Zenta és Völgyes település adott otthont irodalmi találkozónak, könyvbemutatóknak, a vajdasági magyar könyvkiadók könyvvásárral egybekötött kiállításának, a vajdasági magyar képzőművészek kamarakiállításának; a bánáti magyar szórványtelepüléseken az Újvidéki Színház, a szabadkai Népkör és szabad művész státuszú vajdasági magyar színművészek vendégszerepeltek, sor került a Magyar Szó gyermekrovata legszorgalmasabb tudósítóinak és az együttműködő pedagógusoknak a találkozójára, a Ki mit tud? vetélkedősorozat vajdasági legjobbjainak, a Középiskolások Művészeti Vetélkedője elsődíjasainak gálaműsorára, valamint tudományos-szakmai értekezletekre.

Ez az október 29-ei dátum Óbecséhez kötődik:az akkor (1993-ban) 65 évvel korábban, 1928-ban megrendezett első vajdasági magyar irodalmi találkozó, a Becsei Helikon emlékére szerveztek irodalmi tanácskozást. Idén ennek a találkozónak a 90. évfordulójára is emlékeznünk, emlékeztetnünk kell. És ha belegondolunk abba, hogy a fent felsoroltak mellett 1993. november 1-jén Topolyán, Zentán, Újvidéken a budapesti Nemzeti Színház Sütő András Ádvent a Hargitán-jával vendégszerepelt, közösen, közösségileg emlékeztünk meg az Újvidéki Rádió ifjúsági műsorának 30 évéről, a Durindó, a Gyöngyösbokréta, a Szólj, síp, szólj! vetélkedő legjobb együttesei és szólistái is gálaműsort adtak, Szálljon a dal! címmel a budapesti Vasas Művészegyüttes vegyes kara magyar szerzők kórusműveivel vendégszerepelt Szabadkán, a – saját maguk megfogalmazásában mára megfogyatkozott, de életerejéből, élni vágyásából nem vesztett – völgyesi Aranykalász népdalkör egy külön ünnepség keretében vehette át az év leghitelesebb hagyományőrző együttesének kijáró Vass Lajos-oklevelet…

BÜSZKÉNEK LENNI

Látható, hogy a bátorság mellett, annak helyében az is munkálkodott, hogy megtalálják, kimunkálják a rendezvény megálmodói dr. Szöllősy Vágó László mindenkori főtitkár vezetésével azokat a formákat, amelyek útján hitelesen és állhatatosan tudunk büszkék lenni és megünnepelni, az ünnepnek méltóságot adva hálával teli szívvel figyelni egymást, egymásra.

A programsorozat eközben tovább színesedett, véglegesült: Színek és formák név alatt a vajdasági magyar képző- és iparművészek közös tárlatára; Vajdasági Szép Magyar Könyv/Könyvvilág címmel a vajdasági magyar könyvkiadók könyvvásárral egybekötött kiállítására került sor; 1997-től Vajdasági Szép Magyar Könyv-díj név alatt a vajdasági magyar kiadványok könyvészeti összképét díjazták a Játékok keretében; Szavak és akkordok címmel a hazai és külföldi versenyeken díjazott vers- és prózamondók, a díjazott zeneiskolások, valamint az Énekelt Versek Fesztiválja díjazottjainak közös zenés-irodalmi műsorára; Gyermekvilág címmel a Szólj, síp, szólj!, az akkori tartományi gyermekfesztivál, az Aranycitera, a Kőketánc és a Kálmány Lajos Népmesemondó Verseny legjobb együtteseinek és szólistáinak bemutatkozására; a Videoszalon rendezvény keretében vajdasági magyar filmes alkotók alkotásai kerültek bemutatásra; az aktuális év Forum-díjas képzőművészének kamarakiállítása nyílt; a Teátrum keretében egy-egy színházi produkció/a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók Találkozója közönségdíjas produkciója vendégszerepelt Vajdaság egy-egy településén; Kóruspódium címmel 2000-ben indult útjára a Vajdasági Magyar Kórusok Találkozója; az Örökség műsorok keretében a díjazott/minősült vajdasági magyar ifjúsági és felnőtt népzenei és néptáncegyüttesek/szólisták, tehát az aktuális év Durindójának és Gyöngyösbokrétájának a legjobbjai léptek fel, és az adott kulturális, történelmi eseményekhez kötődő emlékév vonatkozásában a Játékok alkalmi műsorokkal, kiállítás- és koncertkörutakkal bővült, gazdagodott.

JELES HELYSZÍNEK

2000-től a Játékok – figyelembe véve a közösség elvárásait és igényeit, de a rendezvénysorozat irányába megfogalmazott céljainkat is – főként a szervezési, de tartalmi jegyek szempontjából is változik. A megnyitóünnepséget attól az évtől kezdődően (egészen 2012-ig) augusztus utolsó vasárnapján a délvidéki vagy az egyetemes magyar történelem-művelődéstörténet valamely jeles helyszínén tartották meg. Bár ebből a szempontból a zentai csata 300. évfordulójának központi ünnepségéhez csatlakozó, 1997. évi Vajdasági Magyar Ünnepi Játékok jelenti a kezdetet, 2000-ben – a keresztény államiság millenniumának évében – vált irányadóvá, folyamatossá e kezdeményezés. 2000. augusztus 13-án 10 órakor az aracsi Pusztatemplom ökumenikus istentiszteletnek és a megnyitóünnepségnek „nyújt hazácskát”, hogy aztán Bács, Versec vára, Titel, Törökkanizsa–Oroszlámos–Majdány, Újvidék, Horgos, Szilágyi, Csantavér, Ada, Horgos–Magyarkanizsa, majd 2011-ben Kanizsamonostor indítsa útjára a programsorozatot – idézte fel az Ünnepi Játékok gazdag történetét beszélgetőtársunk.

HÉTKÖZNAPOK ÉS ÜNNEPEK

Az Ünnepi Játékok megnyitója után egész sor rendezvény következik: a vajdasági magyar kórustalálkozó, az amatőr színjátszók seregszemléje, a Durindó és a Gyöngyösbokréta... Ezek a rendezvények sok embert mozgatnak meg már a próbák során, a dolgos hétköznapokban is, de a szemlék, találkozók alkalmával is, mindig kiemelt ünnepnek számítanak a fellépőknek és a közönségnek egyaránt. Mi az, ami élteti e rendezvényeket a hétköznapokban és az ünnepnapokon, és ezáltal, ezzel együtt a mintegy 110 tagszervezetet számláló nagy családot, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetséget? – kérdeztük Sutus Árontól.

– Hogy mi az, ami élteti e rendezvényeket a hétköznapokban és az ünnepnapokon? Talán ezt, innen, belülről nehéz, a legnehezebb jól megfogalmazni. De talán elsődlegesen a hitelesség. Annak a hite és hűsége – és itt kanyarodnék vissza az előző kérdésében emlegetett bátorságra: –, a gyökereket nem elfeledő merészség, amelyből minden elköteleződésünk, küldetésvágyunk és -tudatunk táplálkozik, fakad: hogy miként tudjuk „birtokba venni” a tájat, vidéket, ösztönzőleg hatni egymásra, a közösségért munkálkodni, életszolgálattal példát mutatni... Egy-egy próba alatt, tudjuk jól, nem csupán alkotó folyamat zajlik, de vágyak átbeszélése vagy nosztalgiázás, emlékeztetés, célok kitűzése, gondoskodás egy másik közösségről, vagy a próbahelyszín szebbé tétele…

SOK-SOK TALÁLKOZÁS

Ez az, ami a fentebb felsorolt rendezvényeket élteti, a közösségben levés reményeink szerint elapadhatatlan, elapaszthatatlan vágya, formái. És ez fokozottan igaz a magyar szigetekre és szórványokra: rájuk az elmúlt 25 évben és továbbra is erőteljesebben figyelünk oda. Bár az idei palicsi rendezvényt megelőzte, de a múlt pénteken Udvarszálláson táncházat szerveztünk, mindeközben a Cifra Műhely vajdasági körútját (Maradékra is eljuttattuk őket) segítettük, a Játékok október 14-ei megnyitójával párhuzamosan két néptáncos rendezvény zajlik, egyik Szentmihályon, a másik pedig Bácsfeketehegyen – az utóbbi településre reményeink szerint a szórványból is sokan el fognak tudni jönni, hisz neves oktatók segítik majd megerősíteni a néptáncosok és néptáncpedagógusok készségeit, motivációját… Tehát – akármilyen közhelyesen hangzik is – csakis az együttes odafigyelés, a sok-sok találkozás egymással és így az együtt ünneplés, amely felemel, megtart, jövőbe épít.