Az Országos Széchényi Könyvtárban található kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc százkilencvenhat évvel ezelőtt, 1823. január 22-én fejezte be Hymnus, a’ Magyar nép zivataros századaiból című költeményét. Külföldiektől gyakran hallhatjuk, hogy a magyar Himnusz szomorú, kiábrándult benyomást kelt. És valóban: más nemzetek himnuszai lendületesebbek, pörgősebbek, akár kifejezetten harciasnak is tűnnek. Pedig a himnusz mint műfaj emelkedett hangú költeményt jelent, ilyenformán pedig jóval közelebb áll hozzá Kölcsey remekműve, mint más népek indulónak, csatadalnak is beillő himnusza.
A magyar kultúra napját harminc éve ünnepeljük ezen a napon. Ez Fasang Árpád zongoraművésznek köszönhető, aki először vetette föl a nemzeti himnuszunk megszületéséről való megemlékezés gondolatát. Kölcsey Himnusza nemcsak a magyarság nemzeti identitását fejezi ki, hanem ezen keresztül a nemzet összetartozását is. A magyar kultúra nem pusztán műveltséget vagy olvasottságot jelent; benne van minden, amit a magyar társadalom és a benne élő emberek valaha megteremtettek. Benne van a nyelvünk, az irodalmunk, a színházunk, a régészeti emlékeink, a népszokásaink, a történelmünk, a hungarikumaink, a Nobel-díjaink, és benne vannak a régi családi fényképek a hozzájuk kapcsolódó élményekkel, az öregek elbeszélései, a családi hagyományok. Ezek a mi közös, államhatároktól független értékeink.
Az évforduló lehetőséget ad arra, hogy újra és újra érdeklődéssel forduljunk hagyományaink és kulturális kincseink felé, és ezzel erősítsük nemzeti identitásunkat.
