Kevés olyan olvasó van, aki számára ismeretlenül csengene a Jó Pajtás gyermekhetilap neve. A 66 éves lap az egyetlen hetente megjelenő magyar nyelvű gyermekújság nemcsak Vajdaságban, hanem az egész világon is. A tiszteletreméltó kort megélt lapot augusztus huszadikán a magyar állam a Külhoni Magyarságért díjjal tüntette ki. Ennek apropóján beszélgettünk a Jó Pajtás felelős szerkesztőjével, Lennert Gézával, aki a díjat átvette.
– Tóth Lívia a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének elnöke, vagyis jobban mondva maga az egyesület terjesztette fel a lapot a díjra, hiszen csakugyan egy hosszú történettel rendelkező újságról van szó, amely rendszeresen megjelenik, bármiféle viszontagságok ellenére. A felterjesztésnek pedig végül ez lett az eredménye, hogy megkaptuk ezt az elismerést, annak ellenére, hogy ez hosszú folyamat volt.
Mióta is szerkeszti ön az újságot?
– Ha jól emlékszem 2000-től szerkesztem a lapot. Elődöm Horváth Gábor volt, ’95-től én igazgatóként dolgoztam a Jó Pajtásban. 2007-ig párhuzamosan láttam el mindkét munkakör –az igazgató és a főszerkesztő – teendőit, 2007 óta pedig felelős szerkesztőként dolgozom. Ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag továbbra is én szerkesztem a lapot, amely a Magyar Szó kiadványaként jelenik meg.
Alapvető különbségek vannak a gyermeklapok és a klasszikus újságok szerkesztése között. Ön szerint melyek a legjellegzetesebbek, és mennyire nehezíthetik a munkát?
– Gyermeklapba írni tulajdonképpen nehezebb, mivel a felnőttekről feltételezünk egy bizonyos alaptudást, amivel kapcsolatosan nekem az utóbbi időben azért bizonyos kételyeim vannak, viszont ez más lapra tartozik. Elsősorban, a gyermekről semmiképp sem szabad azt feltételezni hogy buta, de mindenféleképp szem előtt kell tartani, hogy nagy valószínűséggel kevésbé tájékozott egyes témákban. Ennek tudatában mindig arra kell figyelni, hogy mire hivatkozhatunk egyes dolgok alátámasztására vagy magyarázására. Ehhez hasonlóan, különbségekkel találkozunk a témaválasztás során is, mivel nem ugyanazok a témák vonzzák a felnőtteket és a gyerekeket. Ez a nagy tudománya a gyereklap szerkesztésének, hogy tudni kell, hogy mit szeretnének a gyerekek olvasni.
Az ön betekintése szerint, a Jó Pajtás létezése alatt melyik időszak volt a lap aranykora?
– Az aranykorát szerintem azelőtt élte az újság, hogy én idekerültem volna. Ez a korszak 1980-81 előtt volt. Ebben az időben például 13-14 ember dolgozott a szerkesztőségben a mai hárommal szemben, és anyagi szempontból sokkal kedvezőbb volt a lap helyzete, nagyobb volt a perspektíva, mint manapság. A jobb anyagi körülmények által például lehetőség nyílt arra is, hogy a pályázatokon, illetve versenyeken helyezést elért gyerekeket különféle utazásokra vigyék. Ebben a korszakban a szerencsés gyermekek például elutaztak Kairóba, Moszkvába, több tengerparti várost látogattak meg, Hollandiába mentek. Miután én ideértem, akkor már ez arra redukálódott, hogy a nyertes gyermekeket országon belül vittük el különféle üdülésekre, kirándulásokra. Ez volt annak a fénykornak a vége. A háborús időszakban hatalmas financiális problémák léptek föl, ekkor jött az az ötlet is, hogy magáncégként dolgozzunk tovább. Ebben az időszakban egyes alapítványok segítették a munkánkat, például a Soros Alapítvány, amelynek az akkori elnöke Sonja Licht, egykor a Jó Pajtás kis tudósítója volt Szabadkáról. Ezek nehéz idők voltak, viszont megpróbáltuk ilyenkor is a legtöbbet kihozni a kínálkozó lehetőségekből.
A Jó Pajtás puszta megjelenése is hozzájárul a vajdasági magyarság identitásának megőrzéséhez, és továbbításához. Ön szerint ez hogyan jut kifejezésre?
– Először is, az kell tudni, hogy az egyetlen magyar nyelvű gyermekhetilapról van szó. Több magyar, illetve szerb nyelvű testvérlapunk is a roló lehúzására kényszerült az idők során. Magyarországon semmiféleképp sem mondható rózsásnak a helyzet, több lap, mint például a Szegeden megjelenő Kincskereső, amelynek négyszer kellene megjelennie egy évben, régebben például tíz számmal jelentkezett évente. Vannak még példák, de viszont hetilapra nincs. Ami a kultúra és identitás megőrzését és továbbadását illeti, a dolog először úgy kezdődik, hogy a gyermek kezébe veszi a Mézeskalácsot, tehát egy nyomtatott magyar nyelvű lapot, amely nyelvileg kilektorált, formailag helyes. Ezután következik a Jó Pajtás a sorban, majd a Képes Ifjúság, és végül a felnőtt lapok, mint a Magyar Szó, a hetilapok vagy a folyóiratok stb. Tehát egy alapozó dologról van szó, amely segít kialakítani a gyermek hosszú távú szokásait az olvasás, művelődés és a tájékozódás szempontjából.
Az internet egyre nagyobb teret hódit a média világában, és ez egészen odáig vezetett, hogy manapság már 8-9 éves gyermekek is tapasztalt internetfelhasználók. Ennek tudatában, hogyan próbálja a Jó Pajtás megszólítani a gyermekeket, illetve mennyire nehéz őket megszólítani?
– Gyakorlatilag, egy konstans harcot folytat a nyomtatott sajtó az internettel a megmaradás érdekében. A világháló mindenféleképp egy hasznos dolog, viszont amennyi jó van rajta, annyi rossz is. Szerintem manapság az internethasználatot korlátozni kellene bizonyos kor alatt, pont azért, mert sok sértő, illetve felzaklató tartalmat is találhat a gyermek rajta. Mi megpróbáljuk a világhálót beépíteni a lapba, több rovatba is, ahol a pozitívumokra fektetjük a hangsúlyt. Alapvetően, van egy víziónk, hogy a gyermekeket olvasásra neveljük, mégpedig a nyomtatott sajtó olvasására. Volt egy olyan elmélet is, hogy szépen lassan az internet felé kellene irányítanunk a gyerekeket, letettünk azonban róla. Szerintünk a televízión és az interneten kívül a nyomtatott sajtónak is megvan a helye a nemcsak a gyermekek hanem az felnőttek mindennapjaiban is.
Hogyan keresi a Jó Pajtás a kapcsolatot a világhálóval?
– Nem zárkózunk el tőle, hiszen a lapnak már húsz éve van saját weboldala is, ahol olvashatóak a tartalmak, az utóbbi időben teljesen letölthető formátumban szerepel fenn az egész lap, amely kinyomtatva úgy is fest, mint maga az újság. A nyomtathatóságnak köszönhetően alkalma nyílhat pl. a kanadai vagy ausztráliai olvasóknak arra, hogy maguk is kézbe vegyék az újságot, ne pedig a weben olvassák azt.
