A Szabadkai Városi Múzeumban eltöltött negyven munkaév után Ricz Péter régész, főmuzeológus december elsejétől nyugdíjba vonul. Nemrégiben a 65. életévét is betöltötte, úgyhogy mindkét alapja megvan ehhez. Észak-Bácskában és a Tisza mentén több tucat régészeti feltárás vezetője volt, számos szakcikk szerzője, a Bácsország honismereti szemle megalakulásától a szerkesztőség oszlopos tagja.
Ricz Péter már kisdiákként, szabadkai gimnazistaként nagyon szerette a történelmet, ám édesapja hivatását követve fogorvos szeretett volna lenni. Túljelentkezés miatt 1968-ban nem vették fel Belgrádban a fogorvosi szakra, viszont a Bölcsészettudományi Karon a régészeti tanszéken még volt szabad hely. Első éves egyetemi hallgató volt, amikor felkereste a Szabadkai Városi Múzeumot, ahol megismerkedett Szekeres László régésszel.
Ricz Péter szerint Szekeres érdeme az, hogy egy év után mégsem iratkozott át a fogorvosi szakra, hanem a régészet lett az élethivatása.1969 kora nyarán ugyanis felajánlotta az akkor elsőéves Ricz Péternek, hogy utazzon el helyette Stuttgartba, és vegyen részt a Baden-Württemberg tartománybeli régészeti ásatásokon. Ez az egyetemista fiatalembernek óriási lehetőség volt a régészeti szaktechnikák megismerése szempontjából, megtanulta, hogyan kell megszervezni, levezetni egy ásatást, az anyag feldolgozásában is kapott némi szerepet. Beszélgetőtársunk egészen addig, amíg 1973. december elsején nem kapott állandó munkahelyet a szabadkai múzeumban, folyamatosan járt ki Németországba a régészeti ásatásokra, diplomázás után már ásatások vezetését is rábízták.
Amikor 1973 végén munkaviszonyba lépett a múzeum régészeti osztályán, Szekeres Lászlóval felosztották a munkát: Szekeres elsősorban őskorral és középkorral foglalkozott, Ricz Péter pedig az első évezreddel. Ez az időszámítástól kezdődő ezeréves periódus: a szarmatakor, germán törzsek és a hunok időszaka, valamint a VI. század közepén kezdődő és a IX. századig tartó avar kor is ide tartozik. Ez az az időszak, amelyre specializálódott.
Ricz Péter abban az időben kezdett el dolgozni, amikor több pénz volt a régészeti feltárásokra. Egyetemistaként részt vett az1971-ben külföldi eszközökből végzett ásatásokon a Magyarkanizsa melletti Velebit határában, ahol egy bronzkori temetőt tártak fel, illetve 1973-ban Szekeres kötött a topolyai községgel egy szerződést, amelynek köszönhetően a képviselő-testület minden évben elkülönített egy összeget régészeti feltárásokra. Ez tíz éven keresztül jól működött. Abban az időben a szabadkai múzeumhoz hat község tartozott, egészen a nyolcvanas évek közepéig: Szabadka, Topolya, Kishegyes, Magyarkanizsa, Zenta, Ada. Ebben a hat községben 50–55 ásatást végeztünk, Szekeres Lászlóval felváltva vezették őket.
Ezek közül óriási jelentősége van a zentai Mákosban feltárt óriási területen fekvő lelőhelynek, amelyben újkőkori, szarmata, középkori és – ami ritkaságnak számít – XVIII. századi régészeti anyagot tártak fel. Mindenképp említést érdemel a topolyai szarmata és avarkori temető több mint 200 sírral, a bácskossuthfalvi avar temető, a horgosi budzsákban levő avar temető, Magyarkanizsán az avar temető, amely ott található ahol az új kultúrpalota felépült (ahol később Szekeres László lánya, Ágnes is folytatta a lelőhely feltárását).
A nyolcvanas évek elején megkezdődött az egykori titói Jugoszlávia felbomlása, megkezdődött a gazdasági hanyatlás, és a régészeti feltárásokra is mind kevesebb pénz jutott. Mint Ricz Péter fogalmaz, a
nyolcvanas években már ők sem kívánkoztak nagyon terepre menni, mert addig rengeteg anyagot begyűjtöttek, ezeket fel kellett dolgozni. Szekeres Lászlóval úgy egyeztek meg, néhány évet ezek feldolgozásának szentelnek. Pillanatnyilag 10 ezer régészeti tárggyal rendelkezik a múzeum, ezekről természetesen megfelelő dokumentáció készült, de a feldolgozásuk még mindig tart. Ricz Péter már egyetemista korától számos hazai és magyarországi tudományos szakmai összejövetelen is részt vett, itthon mintegy három tucatnyi, magyarországi kiadványokban, szakfolyóiratokban mintegy kéttucatnyi szakcikke jelent meg. Emellett a nyolcvanas évek közepétől 1991-ig tartott a múzeum állandó kiállításának felépítése, amelyben a régészeti osztályra is komoly feladat hárult. 1991 nyarán „ideért” az autóút építése, ekkor kezdték el Ricz Péterék a hajdújárási Kővágónál annak a lelőhelynek a feltárását, amely feltételezések szerint a középkori Ludas helye lehetett. Óriási politikai vihart kavart ez a feltárás, mert a horvátországi háború már megkezdődött, és ennek hevületében egyes szakemberek is azt állították, hogy Cirill és Metód idejéből egy szláv egyházi központot találtak itt. Ricz Péterék ezt energikusan cáfolták. Persze, a szerb kollégák is rájöttek, hogy ez nem lehet a IX. századi szláv templom, ám a belgrádi kollégákkal a kilencvenes évek első felében megszakadt kapcsolat mindmáig nem rendeződött, és Ricz Péter szempontjából messzemenő következménye lett e nézeteltérésnek. Amikor 2001-ben a múzeumi tanácsosi címre pályázott, elutasította az a bizottság, amelynek egyik tagja olyan régész volt, akivel az említett ügyben komoly vitába keveredett.
A kilencvenes években indult útjára a Bácsország, Szekeres László vezetésével, ennek alapítói között volt Ricz Péter is, aki kollégája halála után egy ideig főszerkesztője volt a lapnak, most pedig a szerkesztőbizottság elnöke.
Kérdésünkre, hogy milyen kitüntetést kapott gazdag pályája során, Ricz Péter azt válaszolta, ebben is követte Szekeres László ,,példáját”, mert soha semmiféle díjban nem részesült. Kapott különböző köszönő okleveleket, illetve vannak megtisztelő tisztségei, például elnöke a VMSZ Aracsi harangok elnevezésű alapítványának, de a kitüntetések ez alatt a 40 év alatt elkerülték.
Beszélgetőtársunk szerint a régészi munka legszebb része például egy temető feltárásakor a várakozás izgalma, hogy egy adott sírban azt találja-e, amire szaktudása, előzetes tapasztalata alapján számít, és az a lelet milyen állapotban van. Tehát, a régész számára a szerencse nagyon fontos tényező. Például: ha egy építkezésnél zöld fémdarabokra – hisz az ezüst az idők folyamán oxidálódik – bukkannak, akkor nagy a valószínűsége, hogy értesítik a múzeumot, tehát a régésznek szüksége van szerencsére ahhoz, hogy ott legyen egy kis zöld fémdarab.... mert Ricz Péter pályája során is gyakran így fedeztek fel egy-egy régészeti lelőhelyet.
