A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség dr. Szőke Anna óvópedagógust, népművelőt és néprajzkutatót Magyar Életfa díjjal tüntette ki. A díjat a magyar kultúra napja alkalmából szervezett délvidéki központi ünnepségen adták át, Zentán. Érdekesség, hogy művelődésszervezőként épp Szőke Anna volt az, aki elsőként szervezett műsort Vajdaságban a magyar kultúra napján. Sok kezdeményezés, újítás köthető a kishegyesi néprajzkutató nevéhez. Dr. Szőke Anna tevékenységi köre több részre taglalható, óvodapedagógusként kezdte, de sohasem ragadt le egy dolognál.
– Az életem nagyon sok szálon fut, van a család, az óvodapedagógia, a néprajz és a népművelés. Nagyon szeretek dolgozni, és nem érzem azt, hogy nehezemre esne. Az óvodapedagógia terén 40 éve vagyok aktív. Már a pályámat is úgy kezdtem a ’70-es években, hogy mindig szerveztem valamit. Abban az időben is báboztam, és sokat dolgoztunk együtt Szűcs Imre költővel. Bábcsoportot szerveztem középiskolásokból, s nagyon sok előadást tartottunk. Akkor kezdtem az elméleti résszel is foglalkozni, s több szemináriumot tartottam a környéken. Ezért a tevékenységemért 1986-ban Október díjat kaptam a községtől, amire a mai napig büszke vagyok.
Hosszú ideig Ön vezette a kishegyesi Petőfi Sándor Művelődési Egyesületet is.
– 1990-ben az akkori helyi közösség vezetősége kinevezett a művelődési egyesület élére. Előtte eléggé pangott ez a terület, kevés rendezvény volt. Mondhatni, hogy beledobtak a mély vízbe, és csodát műveltünk. Elsőként bekapcsoltam a fiatalokat a munkába, és igen eminens fiatalok kerültek ki ebből a közösségből. 12 szakosztálya volt a művelődési egyesületnek, és mindenhol folyt a munka. Havi szinten tartottunk vezetőségi ülést, és évente nyilvános közgyűlést, vagyis kapcsolatban voltunk a falu polgáraival. Akkor raktuk le az alapjait az amatőr színjátszásnak, a néptáncmozgalomnak stb. 2002-ben lejárt a harmadik mandátumom, és eljöttem.
Mikor kezdett néprajzzal foglalkozni?
– 1996-ban kerültem a Debreceni Egyetemre, ahol új kollégákkal, új szellemiséggel találkoztam. Talán a művelődési egyesület is azért funkcionált jól, mert sok ötletet hoztam Magyarországról. Pl. Vajdaságban mi ünnepeltük meg elsőként a magyar kultúra napját. Debrecenben nagyon sokat kellett tanulnom, mert egy más oktatási rendszerből érkeztem, viszont amikor államvizsgáztam, a professzoraim felajánlották, hogy folytassam a tanulmányaim. Minden esélyem megvan a doktori fokozat megszerzéséhez – mondták. Kellett egy feltáratlan területet találnom, így esett a választásom a Versec környéki magyarság kutatására. Egy csodálatos vidéket és társadalmat fedeztem a fel a Versec környéki pici falvakban, ahol nagyon kemény szórványban élnek a magyarok. Ezt a témát egy 250 oldalas szakdolgozatban írtam meg, ezt később a Forum Könyvkiadó Intézet könyv formájában megjelentette.
Ejtsünk néhány szót a Vajdasági Magyar Óvodapedagógusok Egyesületéről is.
– 1995-ben alapítottam meg az egyesületet, aminek egy nagyon komoly oka volt: a magyar óvodapedagógusok nem igazán merték színpadra léptetni a gyerekeket magyar néptánccal, népdallal stb. Az volt a célom, hogy erősítsem a nemzeti öntudatot a kolléganőkben. Immár 20 éve működik az egyesület, és azóta az ovis színjátszó találkozó is teljesen beért. 2000-ben jelent meg az Elszaladt a kemence című könyvem, amely egy teljesen új, egész éves oktatási programot foglal magában. Onnantól indult meg, hogy az óvónők bevonták a hagyományokat az óvodai oktatásba. A könyv 2000 példányban jelent meg, és pillanatok alatt elfogyott. Most készülünk az újra kiadásra.
Hány könyve jelent meg?
– Kilenc könyvem jelent meg eddig, ebből négy csak Kishegyessel foglalkozik. Nagyon szeretek az etnikumokkal foglalkozni, egyedüli vagyok, aki feldolgozta a kishegyesi zsidóság történetét. Emellett foglalkoztam a szeghegyi svábokkal is, s jelent meg tanulmányom német nyelven Freiburgban, valamint angol nyelven Kolozsváron. Fontosnak tartom még megemlíteni, hogy Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társaság felkérésére 10 évig részt vettem az óvónők számára tartott nyári akadémia szervezésében. Ezt Kisvárdán tarják, főként határon túli óvónők számára.
Mi az, ami még fontos az életében?
– Három unokám van, erre is nagyon büszke vagyok. Szépnek találom az életet, kicsit azt vallom, hogy az ember kovácsa is a saját életének. Meg kell tanulni örülni a kis dolgoknak, ezt viszont nagyon hiányolom a mai ember életéből. Ha nem megyünk tengerre, akkor nincs nyár, nincs élmény, holott olyan szép a mi környezetünk is. Mindenhol lehet sok szépet találni, főleg ha az ember egy kicsit utána is olvas, de elég kimenni a kishegyesi kaszálóba és megnézni egy naplementét. Van még egy nagyon fontos dolog az életemben, amit nem szoktam elmondani: mindig támogatok egy szegény családot. Évek óta már egy 7 gyermekes családnak segítek, kapják a Mikulás-csomagot, a karácsonyi, a húsvéti csomagokat. Ameddig bírom, ezt is folytatni fogom.
