Latice, trn. Ezzel a címmel jelent meg az idén januárban Bogdán József kétnyelvű, szerb – magyar kötete, amely a költő válogatott verseit és néhány önéletírást, vallomást tartalmaz. A könyvet a törökkanizsai Branislav Nušić Könyvtár adta ki, a szövegeket és a verseket Draginja Ramadanski egyetemi tanár fordította.
Fogadtatásról, versolvasásról, költészetről, papi hivatásról és közösségépítésről is beszélgettünk Bogdán Józseffel.
Mi indította útnak ezt a kétnyelvű könyvet?
– Tíz éve Törökkanizsán vagyok lelkipásztor. Az ottani lakosság hetven százaléka szerb, harminc százaléka magyar. Dušanka Tomić, a helyi könyvtár igazgatónője hallotta, hogy verseket írok, hogy eddig már több kötetem megjelent. Egyszer elhívott és beszélgetés közben föltette a kérdést, mit szólnék ahhoz, ha a verseimet lefordítanák szerb nyelvre. Draginja Ramadanski egyetemi tanárra és fordítóra gondoltam, őt javasoltam és őt kértük meg ezeknek a verseknek a lefordítására. Egy év alatt valóra vált ez az álom, és az idén éppen a születésnapomra, január 12-én kétnyelvű kötetben jelentek meg a válogatott verseim. Hogy a kérdésedre válaszoljak, engem nagyon érdekelt, hogy ezek a versek, amelyek az elmúlt húsz évben születtek, hogyan olvashatóak szerb nyelven. Az én verseimet eddig még soha senki nem fordította le. Ez alatt az év alatt, amíg a könyvön dolgoztunk, megismertem a szerb nyelv szépségét, és ez igazi örömmel töltött el.
Gyakran hisszük, hogy a magyar versek magyar gondolatai és érzései csak a mi életünket tükrözik.
– Igen. Sokszor tapasztaltam már én is ezt. Pedig ha jó a vers, ha igaz a gondolat és az érzés, akkor az egyetemes. A természeti képeket, emberi érzelmeket mindenki magáénak vallhatja.
Ebben a kötetben nem azokat a verseimet jelentettem meg, amelyek a vajdasági magyarság életérzéseit tükrözik, hanem azokat, amelyek minden embert megszólíthatnak, függetlenül nemzeti hovatartozásától. Ezek a versek visszafogott, lecsendesített versek. Nem pódiumra valóak, hanem olvasásra. Az otthoni csöndes órákra írtam őket.
Megszólítják ezek a versek a szerb olvasót?
– Ismerem a Tisza mente értelmiségének nagy részét. Az a tapasztalatom, hogy örömmel vették a kezükbe ezt a kétnyelvű kötetet. A rangos irodalmi folyóiratok és a belgrádi lapok is beszámoltak a könyvemről. Nem hiszem, hogy az utóbbi évtizedekben egy katolikus pap verseit – nem szeretem a papköltő megnevezést – lefordították volna szerb nyelvre. Sok helyről kaptam pozitív visszajelzést.
Nagyon személyes vallomások is bekerültek a kötetbe. Többet elárulsz önmagadról, mint eddig bármikor. Ez a nyitottság a korral jár?
– Nem csupán a korral jár. A múlt varázsa széppé teszi az emlékeket. Úgy érzem, hogy fiatal koromban is nyitott és őszinte voltam, mindenki olvashatott belőlem, ha akart. Mindig eszembe jut József Attila egyik verssora: Az igazat mondd, ne csak a valódit. Írásaimban többször megszólalnak olyan témák, amelyek szokatlanul hangzanak sokak előtt. Verseimben igyekszem úgy megírni ezeket a rejtett gondolatokat, hogy az olvasó megsejtse a szándékomat. Magyarul: nem mondom ki, csak kerülgetem, mint macska a forró kását. És még így is sokszor kaptam megrovást paptársaimtól és a templomba járó nénikéktől. Azonban úgy gondolom, hogy az egyházunkban nem lehetnek elhallgatott témák, mindent őszintén és nyíltan ki kell mondani.
Az, hogy árva voltál és szegény, meghatározta a világ iránti érzékenységedet?
– Nagyban meghatározta. Úgy érzem, ötvenen túl is, hogy egy nagy árva gyermek vagyok. Amikor ebédhez ülök, általában egyedül, akkor olyan mohón eszem az elém tett ételt, mintha valaki el akarná venni tőlem. Pedig ma már nem szűkölködöm anyagiakban, de ennyire belém égett az a gyerekkori emlék, amikor az éhségtől összeestem Nagybecskerek utcáján. Az árva gyermekek iránt erős szeretetet érzek. Volt idő, amikor Egyházaskéren a plébánián egy éven át kilenc árva gyermekről gondoskodtam. Ez az esztendő volt a papi életem legszebb időszaka.
Részben neked – illetve annak, hogy verseidben beszámoltál róluk – köszönhetik az Észak-Bánáti apró falvak, hogy nem felejtette el őket a közélet, hogy odafigyelt rájuk ez mi kicsi közösségünk. Az áthelyezéseddel elölről kezdsz mindent?
– Egyházaskéren megalapítottam a Kálmány Lajos Művelődési Egyesületet, és minden második évben emlékünnepet tartunk a gyűjtő emlékére az Újvidéki Magyar Tanszékkel karöltve. Oroszlámoson könyvtárat nyitottunk Molnár Rózsa hitoktatóval. Augusztus elsejétől Tordára helyeznek, tehát ottani plébános leszek. Még nincs tiszta képem arról, hogyan alakul a helyi körülmények között a papi életem, de mindenképpen azon leszek, hogy az egyházi és a kulturális életben aktívan részt vegyek. Zenei esteket tervezek a tordai templomban, és más koncerteket, irodalmi esteket, kulturális találkozásokat szeretnék szervezni. Úgy gondolom, hogy a közösségépítés nem merül ki csupán a liturgia végzésében.
