„Mielőtt meghalok, vagy legalábbis mielőtt elveszteném uralmamat nyelvem felett, esetleg az elmém válna megbízhatatlanná stb., tájékoztatnom kell téged elrejtett értéktárgyaim helyéről” – ezzel a mondattal indul Beszédes István legújabb kötete, egyértelműen világossá téve az emlékek selejtezésének gyötrelmes, mégis kényszerű szándékát. Ezt követik aztán a finom rajzolatok, a különös megfigyelések, a saját-sajátos tárház bejárása – átmentve személyeket és tárgyakat.
E tárház közben hol sötétben, hol meg éppen villódzó fényekben, a szerző pedig mintha a felhők mögül, mindenesetre a magasból (olykor élcelődő mosollyal, akárha fintorral) figyeli személyes múlt-dolgainak ismétlődését, az év-visszaverődések folyamatos hullámait. S ha éppen egy szusszanásnyi időt engedélyez magának, akkor meg a mindenséggel, a végtelennel perlekedik, lévén ez is természetes velejárója létünknek. Mindeközben a szövegeknek voltaképpen egyetlen főszereplője van: a nyelv (a szókészlet és a mondatvariálás szinte minden létező válfajának kipróbálása-átformálása-gyúrása). A zEtna Kiadó gondozásában megjelent Napkitörés ilyen vonatkozásban mindenképpen az egyik legigényesebb könyv, amely az utóbbi időkben tájékunkon megjelent.
