Kár, hogy a tévéműsorok összeállítói nem olvasnak Harry Potter-regényeket, mert akkor tudnák, hogy a jóslástannak nincs sok értelme. A mesehősnek is világos, hogy a jóslásból nincs sok haszon, viszont a (főleg kisebb) tévécsatornák ezt szemmel láthatólag nem veszik tudomásul. Megnyerő jósnők (azért kivétel is akadt), sőt időnként jós férfiak jelentek meg a kamera előtt, és mondták szemünkbe a jövőnket. Méghozzá milyen meggyőzően! Az olyan apróságokat leszámítva, minthogy a baknak és a ráknak szóról szóra megegyezik a jövője, azzal a különbséggel, hogy egyiknél a Neptunusz, a másiknál pedig az Uránusz állása a „meghatározó”.
Ha csak egy picit is hiszünk ezeknek a jövendöléseknek, nem kevésbé a népi babonának, akkor máris biztos, hogy igen vidám évre számíthatunk. A szilveszteri ünnepnapok, nem kevésbé az év első napja javarészt zeneszó mellett, könnyű filmek, sorozatok sugárzásával telt, noha helyenként felbukkant az előző év eseményeinek összefoglalója is egy-két híradásban.
Hogy ki nézi ilyenkor a tévét? A kimutatások szerint a teljes populáció, tehát a család apraja-nagyja, legalább napi két-három órát. Az elképzelésekkel ellentétben a fiatalok nem kizárólag hangos házibulikon és szórakozóhelyeken töltik az év utolsó óráit, a 18 és 28 év közöttiek egyharmada a televíziót nézi szilveszterkor, az idősebbeknek pedig csaknem fele a tévé előtt tölti az év utolsó estéjét, még akkor is, ha elvárásait nem elégíti ki. A magyarországi tévécsatornák esetében az ünnepnapokon például elmaradtak a nagy költségvetésű show-műsorok, a szerbiai tévécsatornákat a zenebona, a pezsgőzés, az ünnepélyes köszöntés jellemezte inkább. Félelmem tehát nem volt alaptalan. Mint azt egy héttel korábban épp ezen a helyen papírra vetettem, az egész szilveszteri tévécihőben a szereplők érzik legjobban magukat, pedig a műsor nem éppen értük készül.
Viszont január 1-jén főműsoridőben kiválóan szórakozhattunk a Maradj talpon! vetélkedő rendkívüli kiadásán. A köztévé ismert képernyősei tavaly ugyanebben az időben tették próbára tudásukat Gundel Takács Gábor irányításával, aztán akinek sikerült talpon maradnia, a nyereményt jótékony célra kínálta fel. A műsor bevált, idén már nem a délutáni órákban, hanem főműsoridőben láthattuk az ötmillió forintos tétért való versengést, ezúttal sportolókkal és sportújságírókkal. Persze nem a kecsegtető összeg volt a meghatározó, a játék heve – mint minden jó játék – valóban képes volt magával ragadni.
A nemrég Újvidéken járt Gundel Takács igaz a csapból is folyik már (mint azt akkor szellemesen és jóindulattal megállapította az Újvidéki Rádió műsorvezető-újságírója a stúdióbeszélgetés során), mégsem unalmas. Sőt, azt gondolom, hogy a televíziónak köszönhetően egy ideje Magyarország és a magyar nyelvkörnyezet egyik legkedveltebb embere. Nem bántó, nem szigorú, nem közönséges, ellenkezőleg szellemes, pozitív, kellően játékos és figyelmes, aki körül „csak úgy” jó hangulat alakul ki. Különféle sport- és egyéb közvetítések alkalmával, vetélkedőkben látjuk-halljuk, és tény, hogy otthonosan mozog a kamera előtt. Nem tudnám precízebben megfogalmazni sikerének receptjét, de talán a diagnózis nem is annyira fontos. Sokkal lényegesebb, hogy az idei szilveszteri kínálatban figyelmet érdemlő műsort vezetett. Még akkor is, vagy épp azért, ha bebizonyosodott, hiába a gyakorlat, a rutin, vagy épp a remek balhorog, a hírességek is meglehetős lámpalázzal lépnek kamerák elé, ha szokatlan szerepkörbe csöppennek. Ennek ellenére remekül állták a sarat, a végén azonban ők sem kerülhették el a sorsukat, tizenegyből csak egy maradhatott felszínen. Kiválóan játszottak „utolsó vérig”, és persze nemcsak Szecska ragadtatta el a közönséget (habár női szemmel nézve, ki tudja...), hanem mások is. És még valami: a sport népszerűségének bizton’ nem ártott meg ez a műsor. S ez nem mellékes még akkor sem, ha egy igazi sportnagyhatalomról, Magyarországról van szó.
