A budapesti Mundus Kiadó gondozásában a nyáron jelent meg Halász Géza Retusált művészettörténet című könyve. Sajátos művészettörténet, sajátos művészet, sajátos könyv, amelyben Halász Géza karikaturista újrateremti Michelangelo Teremtését, Vincent van Gogh szegényes ágyára fekteti Manet Olympiáját, Leonardo Utolsó vacsoráját étkezőkocsiba ülteti és számos, olyan meglepő képi helyzetet teremt, amitől a konzervatív műértő zsebében kinyílik Arisztotelész Poetikája.
– Ki vagy te? A hagyományos karikatúra és a szatirikus rajz, illetve a hagyományos vagy elektronikus kollázs viszonya? Ellentéte? Harmonizálása? Nevetés? Nevettetés? Sajtókarikatúra ma?Minek a humor? Ezeket a komoly, őszi kérdéseket szerettem volna egyenként feltenni kollégámnak, aztán tekintettel arra, hogy dinnyeszezon van hagytam, mondjon amit akar, a képek úgyis önmagukért és elkövetőjük helyett beszélnek.
– Úgy gondolom, sokakkal ellentétben, hogy a karikatúra nem csak nevettető műfaj. Persze, az is kell, meg a fekete, a fanyar humor is. A humor attól jó, amitől a konyha: megfelelő arányban van benne só és fűszerek, és cukor is. Lehet egy karikatúra keserédes, sőt édes-savanyú is, mint a kínai konyhán. Aztán minden karikaturistának megvan a maga étlapja (ha már lapja nincs.) Van, akinek gazdagabb az étlapja, igényes grafikák, első osztályú többfenekű poénokkal, van kisvendéglő, jó zsíros, de nem rágós, könnyen emészthető viccekkel, és van, aki csak olcsó gumicukorkát árul a sarkon. Sok étterembe, sörözőbe szívesen betérek, és van, ahová nem. Gumicukrot sem vásárolok. Ez akkor is egy szakma, és nem lenne teljes a gumicukorka-árusok nélkül, vagy visszatérve a szakmához: viccrajzolók nélkül, portrékarikaturisták nélkül, sajtókarikaturisták vagy kiállításokra készülő, fennköltebben: szatirikus képzőművészek nélkül. Azok nélkül, akik ebből próbálnak megélni, azok nélkül, akik megszállottak, vagy a hobbikarikaturisták, sőt a graffiti, street-art, webfirka művelői, képregények, rajzfilmek rajzolói nélkül. Ha már a konyha-hasonlatnál vagyunk, akkor ennyit aperitifként.
Előételként a "ki vagy te?" kérdésre: 61 éves, nagypapa, közgazdász, aki még tanít (Corvinus Egyetem, Információrendszerek Tanszék), rajzol (Magyar Nemzet hétvégi melléklete) és közéletet él (MÚOSZ Karikaturista Szakosztály). Seregnyi barátom közt alig-alig van időm arra, hogy csendes, nyugdíjas éveimet éljem.
Magam részéről szeretem az egyszerű, szolid konyhákat, nem szeretem az agyonklafatyolt ételeket, de a nagyon magyaroscht sem. Az én konyhám nem boszorkánykonyha, a karikatúra-ötletek kifőzéséhez mindössze egy jól kialakult világnézet szükségeltetik, meg mindaz, ami az emberiség történelméből, kultúrájából rám ragadt, egy csipetnyi elégedetlenség a világ folyását tekintve, aztán ha ez is megvan, egy még magam előtt is titkos recept szerint pácolom, s az egészet egy számítógépen előállítom. Speciális konyha, sokat dolgozom mások munkáiból, nálam Mona Lisa ásít, Mózes a kettes villamoson viszi a kőtábláját a parlamentbe, és Van Gogh Manet Olympiáját látja vendégül szegényes szobájában. Ugyanakkor nem tudok portrékat rajzolni, és nem szoktam szöveget írni a képeimhez: mindenki találjon hozzá megfejtést! A gondolkodás – gondolkodtatás nálam a desszert.
Egész belejöttem a konyha-hasonlatokba, már csak egy pohárka vörösbor kellene hozzá – nekem ez a most megjelent könyv az. Nem szabad túl sokat nézegetnem, nehogy fejembe szálljon, dicsérnem se, hiszen a jó bornak nem kell cégér. Márkajelet viszont az a borász tett rá, aki a szőlőszemekből bort – képeimből könyvet tervezett: barátom, Császár Tamás.
Mire ez az egész? Minek a humor? – Lehetne ízletes ételek nélkül is élni – táplálkozni. Lehetne mindenkinek külön-külön asztalnál teríteni. Lehet humortalanul is élni (mint sajnos sokan, hajjaj, politikusok!) – de akkor minek együnk, és minek éljünk?
Ennyit árult el magáról és az élet gasztronómiájáról Halász Géza kollégám, egykori hátúszó, KISZ trombitás, közgazdász és műértő. Patinás zsurnaliszta élettapasztalat: kollégákról rosszat, vagy semmit – állítja Szerényi Gábor tollbéli fegyvertársunk a könyv előszavában. Azt hiszem ennek eleget tettünk.
