Vajdasági női fényképészek a 19. század végén és a 20. század első felében címmel női fényképészek munkáiból szeretne kiállítást készíteni a nagybecskereki Fényképészeti Archívum. A gyűjtés támpontjául pedig egy lista is szolgál. A Feldmann Anna, Speizer Irma, Katarina Horvat – Kathe, a pancsovai Olga és Marija Bogdanović-Rosandić készítette fotók ott lapulnak a házak fiókjainak, szekrényeinek mélyén, a Fényképészeti Archívum pedig éppen ezért a polgárok, a gyűjtők, a kulturális intézmények segítségét kéri az anyaggyűjtésben.
Ahogyan a Fényképészeti Archívumban Ivana Arađantól megtudtuk, a kiállítás megnyitóját március 8-ára tervezik, s eddig már sikerült is néhány régi fotót találniuk.
– Szeretnénk bemutatni a női fényképészek munkáit és munkájuk jelentőségét. Keveset tudunk róluk. Eddig már a belgrádi fotómúzeumtól, belgrádi, újvidéki, nagybecskereki gyűjtőktől sikerült képeket kapni, amelyeket a kiállításon természetesen úgy láthatnak majd az érdeklődők, hogy fel lesz tüntetve, kinek a tulajdonában állnak – hallottuk.
A Fényképészeti Archívum listáján szerepel Szabadka első női fotográfusa is, Irma Speizer, akiről azonban nem sokat tudunk. Raffai Judit néprajzkutató, muzeológus, a szabadkai Városi Múzeum munkatársa mesélt a fényképésznőről, az akkori kor fényképészetéről:
– Szabadkán 1860 körül kezdődött el a fényképészet. Ez korai volt, mert a fényképészet húsz évvel korábban kezdett el megjelenni. Az emberek nagyon gyorsan rászoktak a fényképekre, előtte arcképfestők voltak, és sok arcképfestőből lett fényképész. Szabadkán az első fényképész Botlik Márton volt. Ő készített Blaha Lujzáról is képet Szabadkán. Az 19. század vége volt az az időszak, amikor hirtelen sok fényképész jelent meg. A műterem különleges dolog volt, nem lehetett akármilyen, mert a fénytechnikát akkor az ablakok és függönyök jelentették. Éppen ezért a műtermek állandóak voltak, a műtermekben viszont változtak a fényképészek. Ha a női fényképészeket nézzük, akkor tényleg Speizer Irma lehetett az első fényképész. 1882-ben nyitott műtermet Szabadkán az édesanyja házában. Valószínűleg csak rövid ideig volt Szabadkán, és utána továbbment. Van egy érdekes forrás, A magyar család aranykönyve című háromkötetes, a 19. század végén kiadott könyv, amelyben arról is olvashatunk, hogy hogyan kell a lányokat nevelni, és ha azokat a szakmákat nézzük meg, amelyeket ebben az időszakban ajánlanak a lányoknak, akkor a tanító és a kisdedóvó mellett ott a fényképész szakma is, de abban az időben mégsem volt sok női fényképész. Irmáról azt tudjuk, hogy a 19. század végén folytatta tevékenységét, a műterme a hetedik körben volt, ami itt volt nem messze a múzeumtól és egyetlen egy hátlap (a fényképészek kartonra dolgoztak, a hátlap szolgált reklámul, hirdetésül) maradt tőle, legalábbis amiről eddig tudunk, ami eddig előkerült. De ez nem jelenti azt, hogy itt megáll a keresés, mert egy adatkeresés akár több évtizedig is tarthat. A fényképek azért jók, mert ezek olyan dolgok, amelyeket általában megőriznek, tehát mindig előbukkanhat valami – mondta el beszélgetőtársunk.
