Dr. Göncz Lajos: A kivándorlók esetében a nyelv- és a kultúraváltás a harmadik generációnál megtörténik
A multikulturalizmus és az interkulturalizmus terén felmutatott eredményeiért díjazta a Vajdasági Művelődési Intézet dr. Göncz Lajos egyetemi tanárt, a Bölcsészettudományi Kar Pszichológiai Tanszékének eminens tagját, aki több évtizedes tudományos és szakmai tevékenységével a szakma és a nyilvánosság elismerését vívta ki. Több pszichológiai társaság tagja, a Vajdasági Tudományos és Művészeti Akadémia levelező tagja, több monográfia, nagy számú tudományos és szakdolgozat szerzője. A ritkán díjazottak közé sorolható, és mint az tanárokkal gyakran előfordul, elvétve kerül reflektorfénybe. Munkahelyén, az Újvidéki Egyetem egyik kabinetjében faggattam, először is afelől, mit jelent számára a díj.
– Megtiszteltetés számomra ez a díj, mivel sok évtizedes tevékenységemet értékelték általa. Azt hiszem, nem csak nekem, hanem a munkatársaimnak is szól az elismerés, mert kisebb-nagyobb intenzitással kb. négy évtizede foglalkozunk a két- és többnyelvűséggel, valamint ezek rokonjelenségeivel, mint amilyen a multikulturalizmus vagy az interkulturalizmus. Számomra és munkatársaim számára, valamint mindazok számára szól ez az elismerés, akik ezt a fajta ideológiát elfogadják.
Túlzás-e azt mondani, hogy szakmai érdeklődését a multikulturalizmus és az interkulturalizmus kérdésköre köré építette? Egyáltalán hogyan különböztethető meg ez a két fogalom?
– Ezek a fogalmak valamiféle ideológiát, szemléletet, hozzáállást tükröznek, nagyon sokfajta tartalommal feltöltött fogalmak. Az én olvasatomban a multikulturalizmus nem más, mint egy heterogén környezet, ahol több etnikai csoport egymás között megosztja az életteret, s eközben minden etnikai csoport egyenrangú, mindegyiknek megadatott, hogy a saját identitását, tehát nyelvét, hagyományait, kultúráját, a vallását őrizze és továbbfejlessze. Erre épül az interkulturalizmus. Azok a csoportok, amelyek multikulturális környezetben élnek, ne gettósodjanak, ne egymás mellett, hanem egymással éljenek. Az interkulturalizmus tehát ráépül a multikulturalizmusra, és lehetővé teszi, hogy a különböző nyelvek és kultúrák ösztönözzék egymás fejlődését, azaz megtermékenyítően hassanak egymásra.
Működőképes elmélet ez, a kutatási eredmények mit mutatnak?
– A tudományban az a kiinduló elv, amelyet éppen vázoltam, nincsenek domináns és dominált kultúrák, vagy ahogy társadalmi-politikai kifejezéssel élve mondanám: többségi és kisebbségi kultúrák. Persze nem téveszthető szem elől, hogy valamiféle hierarchia mindig kialakul. Ezenkívül tudni kell, hogy a nyelvnek piaci értéke is van. Megfigyelhettük az utóbbi időben, hogy mind többen tanulnak magyarul a Vajdaságban, mert „hasznukra válik”, mert a nyelvtudással magyar állampolgársághoz juthatnak, ez bizony a nyelv piaci értékét mutatja.
És hogyan ítéli meg a helyzetet a Vajdaságban? Milyen itt a kultúrák közötti párbeszéd? Miért ekkora a feszültség a nemzeti közösségek képviselői között?
– A mi társadalmunk is többé-kevésbé azt a fajta multikulturalzimust hirdeti, amelyet vázoltam, és ennek nagyjából megvan a megfelelő jogi háttere is. Tehát a mi országunk egyfajta nyelvi pluralizmust hirdet, más kérdés, hogy ez a gyakorlatban nem egészen valósul meg. Azt mondanám, hogy mi is egyre jobban haladunk az afféle társadalmak felé, ahol a nyelvi csoportok, kultúrák nem egymással, hanem egymás mellett élnek. Olyan társadalom persze sehol a világon nincs, ahol legalább árnyalatnyi különbség ne lenne a különféle etnikai, kulturális csoportok között. A nemzetállamok az államalkotókat helyezik elsőbbségi helyzetbe. A mi esetünkben is hivatalosan és elvben minden jogunk megvan kultúránk, nyelvünk őrzésére, továbbfejlesztésére, ám a gyakorlat gyakran egészen más képet mutat.
Mi a helyzet az Európai Unióban?
– Az unióban is elvben ezt az ideológiát hirdetik, noha ott is vannak dominált helyzetben levők, tehát valamilyen módon hátrányosan megkülönböztetett csoportok a nagyon jól hangzó ideológiák ellenére. Elvben mindenki egyforma, a gyakorlatban pedig azért bebizonyosodik, hogy akik számbeli fölényben vannak, vagy hatalmi pozícióban, azok előbb-utóbb privilegizált helyzetbe kerülnek. Ez így van az unióban is. Habár másfajta ideológiák is élnek az unióban, mint ahogyan az Egyesült Államokban is. Gondoljunk csak az „only English”-féle olvasztótégelyre, amely annak ellenére él, hogy az államokban hivatalos nyelv szinte nincs, csak egy államban tették hivatalosan is államnyelvvé az angolt. Ez a hozzáállás a mi számunkra nagyon nem elfogadható. Pontosabban az effajta elmélet alkalmazása nagyon káros és téves a vajdasági magyarok számára, hiszen mi ezen a földön őshonosok vagyunk, és nem vándoroltunk egy befogadó országba, mint az az államok esetében történik. Ilyen esetben a nyelv- és a kultúraváltás a harmadik generációnál megtörténik.
Kutatási pályafutását a kétnyelvűség vizsgálatával kezdte, számtalan tudományos és szakdolgozat szerzője. Vajon mi foglalkoztatja az utóbbi időben?
– Nem eléggé köztudott, hogy mennyire elterjedt jelenségről van szó. Az emberiség körülbelül fele két- vagy többnyelvű, noha az egynyelvűek kezében van a hatalom, tehát valóban olyan kutatási területről van szó, mely rendkívül kiterjedt. Vannak nagyon kívánatos következményei például a korai kétnyelvűségnek, de vannak, illetve előfordulhatnak nemkívánatos következmények is. Azzal foglalkoztunk, hogyan történik a beszéd elsajátítása több nyelv egyidejű elsajátítása esetén, mi történik a két anyanyelvűekkel, mi azokkal, akik akár környezet-, akár világnyelvként sajátítanak el egyszerre több nyelvet, mi a kettős félnyelvűekkel, milyen kontaktusváltozatok játszódnak le a többnyelvűek tudatában… Számtalan eset előfordulhat, a népi bölcsesség azonban mindig megállja a helyét: Ahány nyelvet beszélsz, annyi ember vagy. Valóban így van.
