Felesleges magyarázni, mit jelent a szoborrombolás, az emlékművek, emléktáblák, domborművek pusztítása, hiszen manapság úgyszólván szabad prédának számítanak a köztéri szobrok. Különösen, ha bronzból készültek. Nem túl rég Mátyás király mellszobra tűnt el Kishegyesen az iskola és a templom közötti parkból, melyet Simor Márton szobrászművész adományozott a falunak. Egy évvel ezelőtt Temerinben eltűnt Szirmai Károly mellszobra a Kókai Imre iskola elől, nem sokkal korábban ettől a helytől alig 50 méternyire az iskola névadójának mellszobra, a két szobor eszmei értéke volt különösen nagy, mert a Baranyi házaspár készítette őket. Egyébként bronzból készültek, és összesen kb. 40 kilogrammot nyomtak. Szabadkáról, Palicsról... ugyancsak hasonló hírek érkeznek. Megbotránkozunk, elítéljük ezeket a vandál cselekedeteket, és hajlunk arra a véleményre, miszerint ilyesmi csak nálunk fordulhat elő. Ami azért nem egészen így van. Beleolvasva a magyarországi sajtóba kiderül, hogy a rendszerváltás óta 20 köztéri szobrot emeltek el a tolvajok, főleg alapanyaguk, a bronz miatt. A kár összértéke eléri a harmincmillió forintot. A legtöbb szobrot 1997-ben vitték el, főleg a Margitszigetről, ekkor veszett nyoma többek között Lyka Károly, Petőfi Sándor, Radnóti Miklós portréjának, illetve Kerényi Jenő Lány furulyával című művének. A furulyázó lány eltűnése igazi rejtély, a kétmázsás szobrot nem lehetett egyszerű elvinni a szigetről. A szoborlopások csúcspontja 1997-ben volt, azóta ritkábban tűnnek el műalkotások Budapest tereiről. Az ellopott szobrok közül csak kettő került elő.
Temerinben három szobor is eltűnt rövid idő alatt, kettő a Kókai Imre iskola elől. Góbor Béla felvételein Szirmai mellszobra egykor a helyén, és egy kevés talpazat, ami maradt belőle.
Vajdaságban viszont nem tudok olyan esetről, hogy (a Rembrandt-festmény minapi, csaknem hihetetlen megkerüléséhez hasonlóan) bármely köztéri szobor előkerült volna, vagy a tettesek kiléte ismeretessé vált volna. Valóban szabad préda minden egyes köztéri szobor?
– Igen. Így is lehet mondani, hiszen kevés kivétellel még a megfelelő világítás is hiányzik a köztéri szobrok környékéről. Amennyiben a baj megvan, megrongálták vagy ellopták a szobrot, sajnos nem látjuk a nyomozás eredményét. Legtöbbször a város biztosítja a pénzt a szobrok felállítására, épp ezért érthetetlen, hogy miért nem óvja jobban ezeket a kulturális javakat – válaszolta Szilágyi László újvidéki szobrászművész kérdésünkre, mondván, hogy nem túl rég épp erről beszélgetett hosszasan Sava Halugin szabadkai kollégájával, akinek Szabadkán és környékén immár hat alkotását tüntették el avatatlan kezek.
Felháborítónak tartja a helyzetet az 1930-ban megnyitott szabadkai Antal Öntöde jelenlegi vezetője, Antal Mihály is.
– Újraönthetőek a szobrok, én legalábbis a mintát megőrzöm, és ha baja esnék a szobornak, újra elkészíthető, de ez mit sem változtat azon a tényen, hogy az ellopott, összetört, -vert szobrot tizedáron értékesítik, beolvasztják, a köztéren pedig valamilyen csonk árválkodik! Nem olcsó dolog egyébként sem egy-egy köztéri szobor, épp ezért újraállítása sem megy máról holnapra – nyilatkozta lapunknak. – A mi öntödénkbe nem kínáltak fel soha ilyen beolvasztásra szánt, lopott műalkotást. Biztos vagyok benne, hogy a tolvajok tudják, hol lehet értékesíteni következmények nélkül, az is lehet, hogy megrendelésre dolgoznak. Feltehetőleg nem is a közelben, hanem valahol a régióban, mondjuk Boszniában, Szerbia távolabb eső részein vagy Albániában értékesítik az ellopott „anyagot”. A tapasztalat azt mutatja, hogy különösen a bronz értékes a tolvajok számára.
– Az utóbbi években harapózott el a köztéri szobrok lopása, korábban nem volt ilyesmi. Nagy kár, mert különben is meglehetősen kevés a köztéri szobor, és nem csak az, kevés a szobrász is, és azon belül kevés az, aki vállalja köztéri szobrok készítését – mondja Szilágyi. – Ez azzal magyarázható, hogy nehéz és igényes munka a köztéri szobrászat, sokszor éveket vesz igénybe, mire elkészül egy alkotás. Mivel sajátos életformát követel, kevesen foglalkoznak vele. Vajdaságban Sava Halugin, jómagam vagy nemrégiben még Jovan Soldatović foglalkozott vele életvitelszerűen. Vannak olyanok is, akik csak pályázat alkalmával vállalják a munkát, biztos bevételre számítva.
– Bárhogyan is, abszurd ez a helyzet! Képzelje el, elmegyek az öntödébe, és lehet egy ellopott, beolvasztott munka anyagából készítik az új munkámat! Abszurd már az is, hogy egy 1000–1500 eurós munkát – mely lehet évekig készült, és mely lehet esztétikailag igen értékes is –, szétdarabolnak, és eladják, tegyük fel 100–150 euróért, mint közönséges nyersanyagot! Ebből a tolvaj nem élhet meg, viszont kárba veszett egy érték, egy alkotás, mely a köz javát szolgálhatta volna – szögezi le a szobrászművész.
Szilágyi Lászlónak van elképzelése, hogyan lehetne útját állni a szoborlopásnak. Ezt néhány helyen már előadta, de eddig nem járt eredménnyel. Reméli viszont, hogy már a közeljövőben lesz olyan település, ahol csakis biztonsági „kóddal” ellátva szerelnek fel szobrot.
– Sajnos enélkül nálunk nem megy. Elképzelésem szerint a két tartócsavar helyén – melyekre hagyományosan erősítik a szobrokat –, egy speciális lakatot építenénk be megfelelő módon, amely a tolvajokat garantáltan megfékezné. Egyelőre azonban nincs érdeklődő a biztonsági találmányom iránt – mondta.
