Hangjátékbemutató lesz szombaton 22 órakor az Újvidéki/Vajdasági Rádió magyar nyelvű műsorának hullámhosszán. A tavalyi hangjátékpályázaton kiválasztott mű szerzője Szabó Palócz Attila sokrétű író, lapunk munkatársa, aki Budapestre költözvén sem szakította meg kapcsolatait a vajdaságiakkal. Ezúttal a Trónviszály című hangjátékának rádiós bemutatója ürügyén kérdeztük.
Sikerült-e meghallgatni a hangjáték rádiós változatát? A mű új életre kelt, amit már nemigen befolyásolhatsz.
– Igen, kedden este hallgattam meg az elkészült hangjátékot, és nagyon elégedett vagyok vele. Ilyen pillanatokban persze nehéz is elrontani az ember örömét… A színházban azt szokták mondani, hogy a legjobb szerző a halott szerző, ami így talán kicsit durván hangzik, de alapvetően arra vonatkozik, hogy ő már nem szólhat bele a színészek és a rendező munkájába. Én korábban is, a színházi és a rádiós munkáimban is mindig igyekeztem halott szerzőként viselkedni. Kiváló dramaturg, kiváló színészgárda és kiváló rendező dolgozott a szövegemen, semmi okom sincs hát, hogy ne bízzak meg a döntéseikben, az értékítéletükben, S ugyanakkor tisztában vagyok azzal is, hogy ha bármit megváltoztatnak, rövidítenek vagy hozzátesznek, azt csak a darab érdekében teszik – tehát ez közös érdek, az én érdekem is, csak köszönettel fogadhatom. És igen, munkájuk révén a mű valóban új életre kelt, és ennél nagyobb öröme a szerzőnek nehezen is lehetne.
Történeted mélyen a múltba nyúlik vissza. Fontos szerepet játszanak a történelmi motívumok a hangjátékban?
– Ez egy valódi történelmi játék 1162-ből, akár királydrámának is mondhatnánk, ha az nem tűnne nagyképűségnek. A magyar történelem egyik kevésbé ismert időszakában játszódik, a cselekmény középpontjában három Árpád-házi királyunk története áll, akik között volt olyan is, aki csak néhány napot tölthetett el a trónon, semmi jót nem hozott hát számára a szent korona megszerzése. Trónkövetelők, bitorlók, jogos és jogtalan trónörökösök kora volt a 12. századnak ez a néhány évtizede. A kor, amelyben a magyar trónra törő, uralkodói ambícióktól túlfűtött Árpád-háziak idegen seregeket hoztak az országra, idegenek élén harcoltak saját rokonaik, testvéreik, unokaöccseik ellen. Azért választottam ezt az időszakot, mert szinte alig ismert, fekete foltja ez történelmünknek, sem az irodalomban, sem a történelemtudományban soha senki nem foglalkozott vele részletesen. Ellenben nagyon sokan írtak már Szent Istvánról, Mátyás királyról – köztük én is, Mátyás-darabomat évekig repertoárján tartotta a szabadkai Gyermekszínház – és más ismert személyiségekről, de III. István, II. László és IV. István neve gyakorlatilag még a történelemoktatásban is elsikkad. Úgy gondoltam, izgalmas lehet feleleveníteni a történetüket. Az időutazás annyiban van jelen a hangjátékban, hogy írtam mindehhez egy teljes egészében a mában játszódó kerettörténetet, amelyikből visszatekintünk a régmúlt korok eseményeire. A megidézett történelmi események azonban mind teljesen hitelesek, vagyis mindenben megegyeznek a ma ismert történelmi tényekkel, esetenként még – a krónikások feljegyzései alapján – az egyes szereplők szavai is úgy hangzottak el a régmúltban, ahogy a hangjátékban is. Mindössze néhány esetben éltem a tömörítés eszközével, pár napba sűrítve egy vagy két hónap eseménysorát, aminél a valós történések sem voltak hosszabb idejűek.
Mennyire kedveled a hangjáték műfaját?
– Nekem már nagyon régóta kedvenc műfajom a hangjáték. Azt szoktam erre mondani, hogy ez egy olyan műfaj, amelyik fónikus eszközökkel vált ki vizuális élményt a hallgatóban – és ez nagy kihívás. Fontos kihívás. Mert magam is, amikor hangjátékot hallgatok, megelevenednek előttem a szereplők, elképzelem őket és látom, hogyan mozognak, hogy téblábolnak egyik-másik történetben, képzeletemmel egészítem ki, formálom meg a helyszíneket, tehát úgy pereg le előttem, mint egy film. Gyermekkorom óta szinte összenőttem ezzel a műfajjal, ugyanis nálunk a családban nagyanyám – aki édesapámmal együtt gyakorlatilag felnevelt – mindig az Újvidéki Rádiót hallgatta, folyamatosan be volt kapcsolva a készülék, csak esténként váltottunk át abban az időben a tévézésre. Így nagyon sok hangjátékot hallgattam már akkoriban is, és nagyon élveztem ezeket a történeteket. Ismerőseink rendszeresen hallgatták a Kossuth Rádiót is, náluk járva is többször ültem végig a készülék mellett különféle hangjátékokat, és külön öröm volt számomra, ha például olyan regények dramatizált, rádióra alkalmazott változatai hangzottak el, amelyeket épp akkor olvastam. Mert ilyen is megtörtént. Az első hangjátékomat még tizenhét évesen írtam, és az Újvidéki Rádió azonnal be is mutatta. Az egy mesejáték volt, gyermekhangjáték Vaúúúúúú… címmel, és érdekessége, hogy a rendezője Fischer Károly színművész volt, én pedig időközben az újvidéki Művészeti Akadémián az ő feleségének, Fischer-Várady Hajnalkának a tanítványa lettem. Tehát az osztályvezető tanárom férje rendezte a darabomat. Később pedig még egyetemistaként, a szabadkai Népszínházban játszottunk az osztályommal, amikor az öltözőben Bakota Árpád színművész kért a próba szünetében, hogy magyaráznám már el neki, milyen funkciója van a hangjátékomban az általa játszott szereplőnek… Tehát kollégákkal és barátokkal vitathattam meg a részleteket, ami számomra az adott pillanatban hatalmas élmény volt.
Trónviszály. Szabó Palócz Attila hangjátéka, rendezte Lénárd Róbert, szerkesztő-dramaturg Lakner Edit. Szereplők: Gombos Dániel, Papp Arnold, Figura Terézia, Ferenczi Jenő, Giricz Attila, Nésity Máté, Balázs Áron, Huszta Dániel, Hajdú Tamás, Hamad Ászim és Ladisity Nóra.
