Egyéves lett a kArc, a szabadkai Népszínház magyar társulatának irodalmi kávéháza, az az irodalmi est, ami a versek mellé zenét, kiállítást is, tehát komplex kulturális élményt kínál a közönségnek immár az impozáns Raichle-palotában. Tavaly áprilistól havonta kArcoltunk már egyebek mellett Örkény Istvánnal, József Attilával, Radnóti Miklóssal, Weöres Sándorral, Domonkos Istvánnal, a Jelfolyammal, a magyar költészet napját, április 11-ét pedig Ady Endrével ünnepelhetik mindazok, akik ezen az estén is a kArc irodalmi kávéházi hangulatát választják.
– Leültünk beszélgetni Rozival (Brestyánszki Boros Rozália, a Népszínház Magyar társulatának dramaturgja – a szerző megj.), hogy kellene valami, ami az alkotók, a színészek színpadon kívüli energiáit is hasznosítja. Tudod, a színész akkor boldog, ha folyamatosan alkothat. A színészek többsége nagyon szereti a verseket, és azt éreztük, hogy a közönségnek is van, lehet erre igénye, az irodalomra, a szép, míves beszédre, így az irodalmi est jó ötletnek tűnt. Az egy év alatt változtunk, mára már egy komplex művészi élményt nyújthat a kArc, ugyanis a szavalatok mellett megzenésített versek is elhangzanak, kiállítást is szerveztünk. A kArc csapatával mindenféle témára nyitottak vagyunk. Fontosnak tartjuk a fiatalokat bemutatni, foglalkozni a kortárs szerzőkkel, de nem elfeledni az irodalom nagyjait sem – hallottuk Kalmár Zsuzsa színésztőtől, a kArc háziasszonyától.
Az a tapasztalat, hogy ma már az irodalmi estek akkor lehetnek igazán sikeresek, ha nem zárkózunk bele csak a versbe, hanem társul hozzá zene és vizuális élmény is. Úgy tűnik, ezt ti is így gondoltátok.
– Azt tudtuk, hogy csak a vers meghal 10 perc után, az emberek figyelme ma már nem tud elmerülni pusztán a szövegben, de önmagában a zene is unalmassá válhat egy idő után, és a film film hátán is ugyanígy járhat, így eleve úgy indultunk, hogy ötvözzük mindezt. Azt gondolom, hogy a művészetek együtt, egymást erősítve tudnak igazán élni. Olyan csapatunk van, akik nagyon szeretik a kArcot, ifj. Kucsera Gézáról és Pálfi Ervinről tudtam, hogy szeretik a megzenésített verseket, szívesen vesznek részt ebben, Baráth Attiláról kiderült, hogy nagyon jó kisfilmeket készít, és ő is úgy érzi, hogy a kArc az ő gyereke is. Ehhez jön hozzá a képzőművészet is, meg természetesen a verseket előadók, s így kialakulhat az összművészeti élmény, amiben mindenki megtalálhatja magát, az előadók is és a közönség is. Azt tartom a kArc egyik fontos erejének, hogy mindenki önzetlenül csinálja, nincs parancsba adva, hogy ki mit csináljon, azt csinálhatjuk, amit a szívünk diktál, nincs semmiféle kényszer, s talán ez érződik is, ezt éreztetni is tudjuk a nézőinkkel. A Népkörben már nem fértünk el, az utóbbi néhány estet már a Raichle-palotában tartottuk. Azt gondolom, nagy szó, hogy a mai világban egy irodalmi est ennyi embert megmozgat. A kArc közös alkotásunk, a mi és a közönségünk közös alkotása.
Azt mondtad, hogy mindezt kicsit magatoknak is csináljátok. Rólad tudjuk, hogy évekig szavaltál, aztán jött az akadémia, a színpadra azután színészként álltál. Hiányoztak a versek, a szavalás?
– Igen, bár annyira nagy különbség nincs, a versben is, a szerepben is a színész mutatkozik meg, a versben persze tömörebben. Azokat a verseket szeretem, amelyek az én lelkemet megszólítják. Amikor szavalóversenyre készül valaki, és megkérdezi, hogy mivel készüljön, mindig azt mondom, hogy ellehet mondani bármelyik trendi verset, de ha nem szólal meg a szavaló lelkéből, akkor annak úgy nincs értelme. A kArcban az is fontos, hogy itt színészek mondanak verset, s lehet, hogy nem mi vagyunk a világ legjobb versmondói, a világ legjobb színészei, de abban biztos vagyok, hogy a lelkünket meg tudjuk nyitni egy olyan kulccsal, ami a verset többé teheti, mint a puszta olvasás. És az is érdekes lehet, hogy a nézők a színészek más arcát láthatja. Szeretném, ha a közönség a magáénak érezné ezeket az embereket.
Az április 11-ei lesz az idei évad utolsó kArca, a jövő évadban mire számíthatunk?
– Azt érzem, hogy a vajdaságiakat kell egy kicsit jobban elővenni, a fiatal vajdaságiakkal foglalkozni, akár egy-egy új kötetük kapcsán. Persze ez attól is függ, hogy a színészek lelkét megszólítják-e a versek, a lelkületben hozzánk közel álló vajdasági művekkel mindenképpen szívesen foglalkoznánk. Ami biztos, hogy a jövő évadban lesz Sziveri-est, de szeretnénk Tolnai-estet is készíteni. Amikor a Weöres Sándor-kArcra készültünk, felvetődött, hogy készíthetnénk egy estet gyerekversekből is, de afféle csajos-kArc is lehet, amikor a női szerzőkkel foglalkozunk.
Mit szeretnél, hova jusson el a kArc? Ha azt mondom, hogy legyen ez az irodalmi est egy olyan dolog, ami a nézők életébe szervesen beletartozik, és sokan gondoljuk azt, hogy a mindennapi éltünk természetes velejárója, hogy havonta eljárunk a kArcra, az hogy hangzik?
– Köszönöm, ez nagyon jó lenne, ennek nagyon örülnénk. Azon nem akarunk változtatni, hogy havonta legyen kArc, de arra is gondoltunk, hogy ismételni kellene a korábbiakat, mondjuk minden második hónapban lenne új. Ezt majd még meglátjuk.
