Jó ideje figyelmeztetnek belgrádi körök a művelődésügyi miniszter tevékenységének vészjósló következményeire, nem kevésbé a kultúrában uralkodó állapotokra. Ma, szombaton Belgrádban utcára vonulnak majd mindazok, akik szívügyüknek érzik a kultúrát, hogy felhívják a figyelmet a drámaian romló kulturális, meg egyáltalán társadalmi helyzetre. Hogy megmutassák, vannak még, akiknek sokat jelent, hogy az országnak múzeumai, színházai, képtárai, mozijai... legyenek. Akik szégyenteljesnek tartják, hogy ez az ország a költségvetési források mindössze 0,62 százalékát fordítja kulturális célokra, hogy az utóbbi évtizedben szisztematikusan teszik tönkre az intézményeket, nem ritkán valóban katasztrofális helyzetbe juttatva őket.
Némelyek abbahagyták a munkát, legtöbben azonban – bárhogy is van –, teszik a dolgukat. Csakhogy pénz nélkül nem lehet a végtelenségig megmaradni.
A köztársasági pályázatok esetében például arányosan osztották el a pénzt, a pályázók a tavaly kapott támogatás egynegyedét kapják kézhez valamikor az év folyamán. És ez mindenkire vonatkozik. Bármennyire is kevés az összeg, mindenki részesül belőle, így senki sem érzi leírtnak magát, és a felháborodás is kisebb, mint ott, ahol egyesek egészen fényűző összeget kaptak meg, miközben sokakat egyszerűen lesöpörtek az asztalról, bármit is tettek oda eddig. Általános a felháborodás a városban, mert úgy tűnik pénz még csak lenne, de nem jut belőle mindenkinek, különösen a hatalmi pártoktól távol állóknak nem. Így nem csoda, hogy már olyan hírek is szárnyra keltek, miszerint tavaly ősszel több egyesületet azzal a feltett szándékkal jegyeztek be, hogy idén pályázhassanak.
Egy garas nélkül maradt például a Vajdasági Gyerekek és Fiatalok Képzőművészeti Központja, noha 11 pályázati kérelmet nyújtott be. Esete jól példázza, hogy egy városi alapítású szervezet, melynek tevékenysége valójában az egész országra kiterjed, és évente mintegy 20 ezer diákkal és tanáraikkal kerül kapcsolatba, 59 év fennállás után „csak úgy” egy dinár támogatás nélkül marad. Fődi Éva, a központ egyetlen alkalmazottja, értesülve a pályázatot lebonyolító bizottság döntéséről, több szinten is igyekezett jobb belátásra bírni az illetékeseket. Mint mondja, az ígéretek nem maradtak el, bízik abban, hogy valahol megértésre talál. A központ működéséhez köztársági forrásokból csurrant némi bevétel, a tavalyi összeg egynegyede, és még a tartomány is juttathat még.
– Jövőre lesz hatvanéves a központ, ez engem kötelez. Ha kell, önkéntes alapon dolgozom, de nem hagyhatom, hogy megszűnjön! Ugyanakkor nem értem, hogy másoknak ez az intézmény semmit sem jelent, nem tudnak róla, utána sem néznek? Tavaly és tavalyelőtt 500 ezer dinárt kaptunk a várostól, előtte évben pedig 1,4 millió dinárt. Idén semmit! Úgy érzem, nemcsak ennek a központnak a leépítése folyamatos, több más intézmény van hozzánk hasonló, elszomorító helyzetben – mondta a szakmai egyesület vezetője.
Kifejezetten ellehetetlenül az Újvidéki Magyar Művelődési és Művészeti Központ tevékenysége is, hiszen a tucatnyi pályázat közül egy sem kapott átmenő osztályzatot a városi költségvetés kulturális szeletét felosztó bizottságtól. Figura Terézia, a központ vezetője felháborodásában így nyilatkozott: – Mit fogok őszre mondani a népes Diákszínpadnak? Azt, hogy ennyi év után egy darab vászonra sincs pénzünk, de már kapaszkodni sincs miben, hiszen az Újvidéki Színház funduszát is feléltük? Szégyen gyalázat, hogy azok, akik évek óta aktívan dolgoznak, eredményeket mutatnak fel, minden támogatás nélkül maradnak! És miért is?
