Tizenöt hónapja működik a hajdújárási Lurkóház. Egy gyönyörű összefogás eredménye ez a napközi, ahol jelenleg huszonhárom gyermek tölti szabadidejét iskola előtt vagy után, olyan gyerekek, akik nehéz körülmények között élő családok csemetéi. Itt megcsinálják a leckét, tanulnak, játszanak, megtanulják azokat az alapvető szabályokat, szokásokat melyeket otthon nem tudtak elsajátítani, és napról napra fejlődnek, okosodnak, ügyesednek, s a napköziben kapott szeretet és figyelem révén érzelmi világuk is egyre gazdagabb lesz.
Kovács Sebestyén Gyöngyi a Lurkóház egyik nevelőjeként az első naptól kezdve figyelemmel követheti a gyerekek fejlődését. Mint mondja, minden téren megfigyelhető a változás, a haladás, de ez egy hosszú folyamat eredménye, s hónapokba telt, mire valamicskét is javult a helyzet.
– Minden téren nagy lemaradás volt tapasztalható ezeknél a gyerekeknél. Amennyire tudjuk, pótoljuk, megadjuk nekik mindazt, amit otthon nem tudtak megkapni. Próbálunk egyfajta rendszert bevezetni az életükbe, felállítani valamilyen értékrendszert, próbáljuk felzárkóztatni őket a tanulásban és érzelmileg is. Ezekben a családokban nincs meg a kellő szeretet, az összetartás, a törődés, a gyerekek ezért agresszívek, vadak voltak, és rendkívül zárkózottak. A szülőket persze nem tudjuk pótolni, de igyekszünk minden téren nyújtani nekik valamit – mondja Gyöngyi, majd folytatja: – Mi tanítók vagyunk, saját tapasztalatunkra, megérzéseinkre támaszkodunk. Mindeddig nem is kaptunk szakmai segítséget, pszichológus, pedagógus, szociális munkás nem járt nálunk.
A legnagyobb változás a tanulásban, a tanulmányi eredményekben figyelhető meg. Tavaly háromnegyed évkor a Lurkóházba járó huszonöt gyereknek összesen tizenkilenc intője volt, amit azonban év végére kijavítottak. A matematika legalapvetőbb műveleteit, az összeadást, a kivonást, a szorzást és az osztást a tanulók nem sajátították el, és nagyon sok területen űr volt a tudásukban, némelyiküknek tankönyvük, füzetük sem volt. Egy év alatt sikerült őket felzárkóztatni és a mai napig gyakorolják a műveleteket, az írást, olvasást. Hasonló gondok voltak például a tisztálkodási szokások terén is, sőt még csak igényük sem volt rá. Főleg az idősebb gyerekeknél volt nehéz új rendszert bevezetni és eredményeket elérni.
– Érzelmileg igen sérült gyerekekről van szó. Kezdetben nehezen kezelhetőek voltak, elutasították a segítséget, mert otthon nem kaptak elég szeretetet, törődést. Elképesztő változás játszódott le bennük, melyhez azonban nagyon sok idő kellett, mint ahogyan ahhoz is, hogy megnyíljanak előttünk. Akikkel a legnehezebben boldogultunk, most azok a legragaszkodóbbak. Magam sem tudom, hogyan, de sikerült őket megszelídíteni. Sok türelem, odafigyelés kellett hozzá, és persze nagyon sokat beszélgettünk velük. Mint kiderült, igénylik is ezt, de vannak dolgok, amiről nem szívesen beszélnek. Sajnos azonban a tanulás mellett nem jut elég idő a beszélgetésekre. Emellett napi szinten igyekszünk nevelni őket, rámutatni a fontos dolgokra, utat mutatni nekik, vagy helyes viselkedésre tanítani őket, abban a reményben, hogy az itt kapott értékeket előnyükre tudják fordítani, és talán ki tudnak szakadni a szegénységből és a sivárságból, amelyben gyerekként élni kényszerülnek. Nagyon sokat fejlődtek, mióta itt vannak, de nem lehet tudni, hogy ez a fejlődés valóban ad-e nekik akkora erőt, hogy majd néhány év múlva jobb körülményeket teremtsenek maguknak. Amíg itt vannak a Lurkóházban, látszik az eredmény, de amint egy kis időre kiszakadnak innen, például akik szünet alatt nem járnak hozzánk, hanem csak családi körben telnek a napok, mire visszatérnek ide, észrevehető, hogy ismét sokkal vadabbak, hogy amit felépítettünk, azt a környezet valamelyest lerombolta. Nem tudjuk, mi lesz velük, ha innen kikerülnek, csak reméljük, hogy munkánk sikeres lesz.
