Lehetett volna beszélgetni akár Kosztolányi Dezsőről vagy Rejtő Jenőről is születésnapjuk okán azon a csütörtök estébe hajló irodalmi délutánon, amelyet Zentán a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet csarnokában tartottak, mégis inkább Szenteleky Kornélról és Herceg Jánosról esett több szó, hiszen ők is éltek Nyugat-Bácskában, miként Fekete J. József is Zomborban él és alkot évtizedek óta. Ír kritikát és publicisztikát, szervezi a művelődési életet. A Sikoly folyóirat nem régen megjelent, róla készült különszáma – Sándor Zoltán főszerkesztő szavai szerint – pedig azt a célt igyekezett szolgálni – miként a szerzői est is –, hogy ráirányítsa a figyelmet az alkotó értékes tevékenységére.
Azt már Beszédes István, a zEtna vezetője jegyezte meg, hogy azért is érdemes sommázni Fekete J. József munkásságát, mert a korábbi hat könyvéhez az utóbbi egy évtizedben újabb tíz társult. Utoljára az Ami átjön.
S hogy visszakanyarodjunk Zomborhoz: Fekete József számára Nyugat-Bácska éltető és tápláló közeg. Ezt nem állítják róla, hanem maga mondja, miként arról is beszél, hogy elődei az ország szétszakítása után is kapcsolatot tartottak a felvidéki és az erdélyi írókkal, és maga is ezt teszi, amikor igyekszik odafigyelni azokra az alkotókra, akik idegen nyelvi környezetben fejtik ki magyar irodalmi tevékenységüket. S a hozzájuk és az itthoni alkotókhoz való viszonyában is egy sajátos kritikusi szemléletet alakított ki: az utóbbi tíz évben már nem írt olyan kritikát, amely rámutat az alkotások gyenge pontjaira, amelyeket nem ajánl az olvasónak, hanem csak olyan könyvekről beszél, amelyek olvasóként is megérintették, amelyek „átjöttek”, amelyeket bátran, nyílt szívvel ajánl olvasásra másoknak is, és feltett szándéka, hogy népszerűsítse is őket.
Az Ami átjön félszáznyi ilyen értekezést – általuk pedig ugyanennyi könyvet – kínál az olvasónak.
