Hihetetlen sajtóvisszhangja volt, és valóban Szegedre figyelt a tudományos világ március utolsó előtti hétvégéjén, amikor négynapos nemzetközi értekezlet keretében emlékeztek meg Szent-Györgyi Albert, a város egyetlen Nobel-díjasának évfordulójáról. Pontosabban évfordulóiról, ugyanis kereken nyolcvan éve, hogy a sokoldalú, neves, tudós professzor kimutatta a C-vitamint, és hetvenöt éve, hogy ezért a találmányáért a jeles díjban részesítették. A szegediek büszkék Szent-Györgyire, épp ezért kitettek magukért a jubileum alkalmával is.
Meghívásuknak harminc országból mintegy ezer kutató tett eleget, közöttük kilenc Nobel-díjas. A sajtó természetszerűleg főleg a külföldi vendégekre összpontosított, ám nem kerülhette el figyelmünket az a hihetetlen fejlődés sem, melyet a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) az utóbbi években, évtizedekben jegyez. Szabó Gábor rektor két éve tölti be az egyetem első emberének tisztjét, a konferencia szervezői között is igyekezett élen járni, és közvetlen volt a sajtó képviselőivel. Nem szalaszthattuk el hát az alkalmat a konferencia egyik szünetében, hogy rákérdezzünk a szemmel látható fejlődés hátterére, de a vajdasági jelenlétre is a szegedi tudományos életben.
A rektor lézerfizikus, az SZTE optikai és kvantumelektronikai tanszékén dolgozik egyetemi tanárként, 2010-től a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Tíz magyar, öt egyesült államokbeli és három német szabadalom kötődik a nevéhez. 2007-től a Magyar Innovációs Szövetség elnöke. A rektori tisztséget 2014 júniusáig tölti be.
Gyakorló tanárként rálátása van az oktatás színvonalára, a hallgatók előtudására, egyáltalán a bolognai rendszer előnyeire, hátrányaira. Merre halad a felsőoktatás?
– Az SZTE sok fontos fejlesztési projektumot indított el a közelmúltban, az intézménynek azonban meg kell küzdenie azokkal a problémákkal, amelyek az egész magyar felsőoktatást érintik. Alkalmazkodnunk kell ahhoz a jelenséghez, hogy a képzés mind tömegesebbé válik. Az 1950-es és az 1990-es évek között az érintett korosztály tíz százalékát fogadta be a magyar felsőoktatás, ma már a korosztály 40-50 százaléka tanul tovább. A bolognai rendszer bevezetésében akadnak ugyan nehézségek, de nem hátrálhatunk meg, nem torpanhatunk meg a folyamat előtt, melynek elsődleges célja az európai szinten átjárható és rugalmas felsőoktatás létrehozása. A magyar felsőoktatás teljes vertikumát lefedő Szegedi Tudományegyetemnek ebben kezdeményező szerepet kell játszania.
Szent-Györgyi Nobel-díjának évéhez, 1937-hez viszonyítva mekkorát fejlődött intézetük? Tudjuk, ő az egyetlen magyar származású Nobel-díjas, aki Magyarországon végzett kutatásaiért érdemelte ki az elismerést.
– Meglehetősen komoly változások történtek a Szegedi Tudományegyetemen 1937 óta. Akkor klasszikus német–magyar rendszer szerint állt föl az intézmény, ami azt jelenti, hogy volt egy professzor, adott esetben két senior munkatárssal, docenssel, és utána következett még néhány fiatalabb munkatárs... A II. világháború után a Szegedi Tudományegyetemnek része volt még az Orvostudományi Kar, melyet 1950-ben választottak le tőle, és egy független orvostudományi egyetemet csináltak belőle. A saját hallgatói időmre visszagondolok – ez a hetvenes éveket jelenti –, akkoriban a József Attila nevét viselő egyetemnek három kara volt, az orvosi a gyógyszerészeti karral alkotott önálló intézményt, és volt még a városban két független felsőoktatási intézmény: a rendkívül jelentős Juhász Gyula Tanárképző- és az Élelmiszeripari Főiskola. Ezek az intézmények 2000-ben egyesültek, és megalakult a Szegedi Tudományegyetem. Az intézménynek pillanatnyilag 12 kara van, csaknem 30 000 hallgatója, és több mint 8000 munkatársa. Tudományos nagyvállalkozássá vált, ezt jól illusztrálja a Természettudományi Kar példája, melynek a hetvenes években 1500 főnyi hallgatója volt, most pedig 7000 körüli a létszám, a költségvetése durván meghaladja az 5 milliárd forintot, vagyis ha függetlenítenénk az egyetem többi részétől, akkor a magyarországi intézmények sorában az előkelő 13., 14. helyet foglalná el. A Szegedi Tudományegyetem tehát méreteiben is, költségvetésében is, szándékaiban is nagy és erős, nemzetközi babérokra pályázik.
Számbelileg mekkora változásról beszélhetünk a szóban forgó hetvenöt évben?
– Kérdés, mit tekintünk jogelődnek. A húszas években Klebelsberg Kunó hozta létre a tanárképzőt, amely a szegedi felsőoktatás szempontjából rendkívül fontos szerepet játszott. Mégis, a harmincas évekhez viszonyítva azt hiszem a hallgatói létszám hat-hétszeresére növekedett, az oktatói létszám ugyancsak. Az egyetemnek akkor is voltak klinikái, most is, bár hatalmasra nőtt. A szegedi Egyetemi Klinikai Központ az ország egyik legnagyobb egészségügyellátó intézménye, ez szorosan az egyetem részét képezi ugyan, de a maga módján szolgáltatást nyújt a lakosságnak.
Tekintettel a földrajzi közelségre sok vajdasági magyar diák folytat Szegeden tanulmányokat. Jelentős a létszámuk intézményükben, hogyan állják meg a helyüket?
– Kapásból nem szolgálhatok statisztikai kimutatásokkal, de aktív professzorként és személyes tapasztalatból állíthatom, hogy szép számban választják vajdasági fiatalok egyetemünket tanulmányaik színhelyéül. Sok közöttük a tehetséges, és van közöttük egészen kiemelkedő tehetség is. A kilencvenes években volt tanítványom az a Kiss László, aki azóta a Magyar Csillagászati Kutatóintézet igazgatóhelyettese és az egyik fiatal sztárcsillagász, ha szabad így mondanom. Rajta kívül több rendkívüli hallgatóra emlékszem. Nagyon fontosnak tartom, hogy az egyetem „határok nélküli” intézmény legyen, tehát, hogy befogadjunk, de adjunk is a szélesebb értelemben vett közösségnek. Én magam is Zentán, Szabadkán megfordultam a közelmúltban. Az egyetemnek a létéből következik az, hogy az országhatáron túlra is kiterjedjen, egyszerűen légiesítse a határokat.
