Szeretnénk nyugodtabban élni. Tévénézőként erre nagy esélyünk van választások után: elmaradnak a bérelt pártterminusok, reklámok, tudósítások, beszámolók. Félő azonban, hogy a fő ütközet mégis csak ezután kezdődik – immár a kulisszák mögött –, a parlamenti helyek, a kormányfotelek meghódítására. Napok óta azt kérdezgetem magamtól, miért kellett nekem végignéznem több választás előtti vitaműsort, sőt mi több, reklámot.
Mi tartott a képernyő előtt sok ezer emberhez hasonlóan, hogy még a vacsorámat is a térdemről fogyasztottam el? Azt hiszem, mindenekelőtt a feszültség, a várakozás, melyet hetek óta gerjesztettek a pengeváltások, a szellemi jobbegyenesek és balhorgok, az ostobaság, a demagógia, az övön aluli ütések, vagyis a politikai mesterkedések széles skálája. Mindez a feszültségkeltés kiváló forrása, főleg, ha intoleranciával párosul. Mert nem kell nagy tudomány ahhoz, hogy belássuk, nem a megbékélés és a kompromisszumkészség szellemében éltünk az elmúlt hetekben. De hát a politika az politika, mint mondani szokás, nem más, mint úri huncutság. Nálunk azonban rendre lehull a lepel, úrinak semmiképp sem nevezném ezt a bizonyost. És ennek igazát – minden kétséget kizáróan –, fokozottan fogjuk érezni a következő hetek során.
Így utólag, a kampánycsend beköszöntével, úgy gondolom, nem baj, hogy egyet s mást megnéztem. Nemcsak azért, mert tájékozódni kell/illik, hanem azért, mert ez-az hasznos volt. Az Újvidéki, azaz Vajdasági Televízió Napjainkja kifejezetten sikeresen vette az akadályokat azon igyekezetében, hogy ne csak a választások, hanem a nézők szolgálatában álljon. Mint közmédiának ennél nincs sem több, sem kevesebb feladata. Viszont a látszólag egyszerű feladatokat sem könnyű mindig teljesíteni, épp ezért jár ki a dicséret.
Úgy gondolom, hogy a siker felét a meghívott stúdióvendégek adták, akiknek zöme olyannyira gyakorlott pártfunkcionárius immár, hogy nem jelent számára gondot a megnyilatkozás, ha van mondanivalója, ha nincs. Aki a korábbi választásokat is kísérte ugyanezen a televízión, emlékezhet, nem így volt ez mindig. Beszélni is tudni kell, megjelenni is, különösen televízión. Lassan beletanulnak az érintettek. Még egy-két választás, és politikusjelöltjeink egészen profik lesznek.
A tévéstáb részéről tetszett a felfrissült stúdióelrendezés, jó volt a műsorvezetés, még ha igencsak szokatlan lehetett a műsorvezetőnek az, hogy állnia kell. Való igaz, újabbnál újabb követelményeket állít a szakma az újságíró elé, de a néző szemében ez az apróság is sokat jelent. Hihetetlen, hogy statikus kameraállás mellett a „képen belüli” aprócska mozgás is mennyire a képernyőre ragasztja a néző szemét, még akkor is, ha tudja, a műsor végéig biz’ sehova sem illanhat el a műsorvezető.
Aztán kíváncsian várom a hétfői Napjainkat. Persze nemcsak a választási eredmények piszkálják a fantáziámat, hanem az is, hogyan tálalják nekünk azt.
