Nemcsak a forróság, a zivatarok, a szabadság vagy a fogyókúra tartozik a nyár „kellékei” közé, hanem az ismétlések is, persze tévés viszonylatban. Ez néha jó, néha nem. A filmeket illetően pl. kifejezetten rossz, ugyanis hézagpótlóként a szokásosnál is többet tűznek műsorra, az újratalálkozás lehetősége tehát egy-egy, akár háromszor is látott filmmel kifejezetten nagy. Néha pedig jó, hisz, ha már ismétlik a különféle sorozatokat, akkor a stúdiók arra törekszenek, hogy a javából válogassanak, így néha egészen remek műsorok kerülnek újra képernyőre, melyeket megtörténhet elmulasztottunk, vagy elszalasztottunk megnézni, viszont érdemes.
Így sikerült „újratalálkoznom” Feldmár Andrással, egy folytonos önvizsgálatot tartó, nyugtalanító módon gondolkodó emberrel, 110 percben. Egy portréfilmnek ez bizony nem kis idő még a magyar köztelevíziózásban sem, mely ismert arról a tulajdonságáról, hogy nem sajnálja az időt egy-egy arra érdemesült személytől. A portréfilm rendezője, a tehetséges Fliegauf Benedek sem törekedett különösebb képi gazdagságra, változatosságra, a néző mégsem veszíti el a fonalat egy percre sem. Azt hiszem, nem is kellett különösképp igyekeznie, hiszen Feldmár lebilincselő jelenség, nagyon nem hétköznapi, időnként provokatív. A 2001-ben készült produkciót – a címe sem kíméletes: Van élet a halál előtt? –, többedszer vetíti a Magyar Televízió, bizonyára nem véletlenül, de tudni kell azt is, hogy Feldmár András pszichoterapeuta kanadai kötődései ellenére az utóbbi években többször járt Magyarországon (is).
„Mindannyian folyamatosan hipnózisban élünk, és azok az emberek, akik felébrednek az álomból, és elkezdik a saját életüket élni, nagyon megijesztenek bennünket” – mondja. Vagy: „Nagyon gyakran a terapeuta az első ember, aki valóban odafigyel a páciensre, az egész életében. Ha elmész egy pszichiáterhez, aki tíz perc alatt felír neked egy orvosságot, akkor azt bizonyítja, hogy nem vesz téged komolyan, mert hol itt a gyógyítás?” Továbbá: „A pszichoterápia nemhogy téves és rossz, hanem még káros is. Hogy a pszichiáterek miért rosszak? Mert nem tudják, hogyan legyenek együtt az emberekkel. Pedig azok együtt akarnak lenni valakivel, a pszichoterapeuta pedig ahelyett, hogy meghallgatná, valamit tenni akar vele. Hogy mi a baj a pszichiátriával? A középkor óta semmit nem haladtunk előre, semmivel sem tudunk többet.” Idézhetek még? „A szülőknek vagy van kapcsolatuk a gyerekkel, vagy szabályokat állítanak fel. Ha van kapcsolat, akkor szabály nem kell, ha nincs kapcsolat, akkor szabály kell. De sajnos nincsen szabály arra, hogy mi a jó és mi a rossz. El kell határozni dolgokat, az pedig szerencsejáték. Minden elhatározás egy fogadás.” Feldmár szemben áll a pszichológia hagyományos útjaival, ezzel együtt a szakmával is. A csaknem kétórás műsor is tükrözte a róla alkotott homlokegyenest ellentétes véleményeket, mely az áradozástól a közveszélyességig terjed ki.
És ez így van rendjén. Körüljártuk Feldmárt, mindenféle cicoma nélkül, jószerével csak száraz szöveggel. Így is érdekfeszítő volt.
