Vannak, akik elteltek a sporttal, és már egy hete úgy találták, eltúlozta a magyar köztelevízió, hisz éjjel-nappal „olimpiázik”. Mások ugyanakkor úgy látják: végre itt a sport ideje, és bő a kínálat a közszolgálati csatornákon. El kell ismerni, az utóbbi időben az MTV folyamatosan szűkítette a sportra szánt keretét, jóformán már csak akkor láthattunk sportot a magyar köztévé csatornáin, ha elérkezett az olimpia.
Ennek állítólag anyagi vonzata volt, mivel a közvetítési jogdíjak egyre csak növekedtek, amit az állami finanszírozású csatornák nem bírtak el. Talán mondani sem kell, a kereskedelmiek még úgy sem. A kiszűrődő hírek azonban a sportkedvelőknek kedveznek, mert eszerint a közmédia egyesülésével tovább fog növekedni a sportközvetítések ideje az m1-n, az m2-n, a Dunán, az olimpia idején pedig – s ez csak természetes – valóban vezető szerepet kapott a sport. És persze nemcsak Magyarországon.
Legtöbb állami média nagy figyelemmel követi az eseményeket, így a szerbiai is, egészen pontosan a belgrádi. A tévénézők meggyőződhettek, milyen helyiségekből közvetít a Szerbiai RTV stábja Londonból. Nem egy-két fontba került a kis stúdióval, vágóegységgel, külön rádióstúdióval, miegyébbel felszerelt terembérlet, így már csak természetes, hogy a befektetés megtérülésére gondolnak a tévécsatornák. Meg aztán nincs mindennap olimpia. Magától értetődő, hogy a tévéstábok a népszerű sportokra hajtottak rá, és azokra, melyekben az adott nemzet különösen érdekelt. Fokozva a dolgot, ilyenkor, olimpia idején lenne igazán alkalom a kevésbé ismert vagy kevésbé népszerű sportok megismerésére, mint mondjuk a vitorlázás. Biztosan akadnának nézők, akik kíváncsiak erre a sportra, és gyönyörködni tudnak ember és szél harcában.
Hogy mégis van előnye az ötkarikás játékoknak, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy kissé háttérbe szorult a politika (bár lehetséges ez Szerbiában?). Még nagyobb öröm, hogy teljesen eltűntek azok a bizonyos „küzdősportok” a képernyőről, melyek közvetítése nem lehet túl drága, hisz megengedheti magának az utolsó tévéállomás is. Ugye, sejtik milyen „sportra” gondolok? Egy ringben két ember, akik az ütés-verés látványát kívánják kelteni, minél embertelenebb, annál jobb alapon. Hátborzongató mozdulatokat, ütéseket produkálnak, mintha valóban haláljátékot játszanának egy arénányi ember szeme láttára. Mímelik a játékot és mímelik az agressziót. Pénzért.
A sport nem a mímelésről szól, és nem is az agresszivitásról. A pénzről viszont igen gyakran. Olimpiák idején is, bár kissé másként. Történészek szerint az ókorban, az elsődleges olimpiák idején a birkózáshoz és a bokszoláshoz hozzátartozott a csonttörés, a fojtogatás, ami ma már elképzelhetetlen. Viszont a sport is változik. A tévéközvetítésnek hála azonban tanúi lehetünk, hogy a sportolók továbbra is elsősorban a másodpercekkel, a centiméterekkel, reflexeikkel, kitartásukkal, sérüléseikkel, és nem utolsósorban egymással versengenek. Vasárnapig mindenképp. És persze sokan olimpia után is.
