(Dávid Csilla felvétele)
A tartományi ombudsman legújabb felmérésében a diszkrimináció kérdését járta körül, összesen tizenegy etnikailag vegyesnek számító vajdasági középiskola és az inđijai középiskolának a végzős diákjait vonta be a kutatásba. Oliver Muškinja , Pavel Domonji és Ankica Dragin kutatók arra voltak kíváncsiak, hogyan élik meg a megkülönböztetés jelenségét a fiatalok, mi a véleményük arról, alkalmazzák-e azt maguk is másokkal szemben .
– A hátrányos megkülönböztetésre próbáltunk rávilágítani, azokat a diákokat kérdeztük, akik vegyes iskolákba járnak, tehát nem vegyes tagozatokba, hiszen ilyen Szerbiában nem létezik. Vannak olyan válaszok, melyek kellemesen megleptek bennünket, de nagyon sok a csalódást okozott felelet is. Sajnálattal vettük tudomásul, hogy a kisebbségi és a szerb nemzetiségű tanulók közötti kommunikáció még mindig nehézkes, s még elszomorítóbb az, hogy ez az állapot a tanulók nagy részének meg is felel. A legtöbb fiatal, szerencsére, nem tartja magát diszkrimináltnak, nem diszkriminál másokat, s nem sértegeti nemzeti alapon a másikat. A jóindulat a fiataloknál megvan, erre Vajdaság, azt hiszem, büszke lehet – nyilatkozta lapunknak Muškinja Heinrich Anikó tartományi ombudsman.
Kifejtette, hogy a súlypont most az oktatásügyre helyezkedik. Javítani kell a szerb nyelv tanítását a kisebbségi tagozatokban, és fordítva, a kisebbség nyelvének tanítására kellene összpontosítani azokon a helyeken, ahol elég nagy számban él az adott kisebbségi etnikai közösség.
A kutatás a büszkeségnapi felvonulás tavalyi betiltását követően indult el, s az idei betiltás előtt ért véget – jelentette ki Pavel Domonji, aki szerint emberi jogokkal vagy mindenki rendelkezik egy adott társadalomban, vagy egyáltalán nem rendelkezik azokkal senki sem. Úgy értékelte, hogy az iskolának kétféle szerepe is lehet: szolgálhat a szegregáció eszközeként, s szolgálhat az integráció egyik megtestesítőjeként is.
– Nekünk mindenekelőtt a következő kérdésekre kell választ adnunk: Milyen társadalomban akarunk élni? Milyen értékeket kell az oktatási rendszerünknek ápolnia, megvalósítania? Lehet, hogy szegregációs multikulturalizmust szeretnénk Szerbiában? Lehet, hogy az etnikumok konföderációjaként képzeljük el boldogulásunkat? – adott hangot aggályainak Domonji.
Oliver Muškinja beszámolója szerint 488 tanulót kérdeztek meg a kutatás során, a legtöbben szerb, magyar, szlovák és román nemzetiségűek voltak. A diákok szerint a szexuális beállítottság és a nemzeti hovatartozás miatti diszkrimináció a legkifejezettebb hazánkban – 24,1 százalékuk érez hátrányos megkülönböztetést, 51 százalékuk pedig szemtanúja volt mások diszkriminálásának a nyelv, a kiejtés vagy a szexuális beállítottság miatt.
A tanulók 80 százalékának tetszik az, hogy vegyes iskolába járhat, egyharmaduk pedig elégedetlen az iskolán belüli állapotokkal, már ami a diszkrimináció szintjét illeti. A megkérdezettek 41,8 százaléka szerint elmarasztaló a helyzet a társadalmunk egészében, azt azonban nem tudják, mi mindennek van kihatása a diszkrimináció kialakulására: a diákok jó része nem látja a média vagy az egyház kihatását erre a jelenségre, kizárólag a környezet és a család szerepét jelölték meg.
Az aggasztó adatok közé tartozik, hogy a végzős középiskolások egyötöde azt gondolja, jobb lenne, ha külön iskolába járnának a más nemzetiségű diákok, 8,4 százalékuk pedig azt is bevallotta, hogy tanúsított már agresszív magatartást másokkal szemben a nemzeti hovatartozásbeli különbségek miatt. A tanulók 20,5 százaléka nem beszélget, nem tölt együtt időt más nemzetiségű diáktársaival, bár 77,8 százalékuk szerint nem az etnikai hovatartozás alapján kell válogatni a barátokat.
A jelentés rámutatott arra, hogy a kutatásba bevont diákok egyharmada nem Szerbiában szándékozik folytatni tanulmányait, mindenekelőtt a nyelvi akadályok miatt. Az ombudsman szerint sokat segíthetne a helyzeten, ha Vajdaságban hatékonyabban meg tudnák oldani a környezet nyelvének oktatását.
A felmérésből az is kiderül, hogy a más és más nemzetiségű tanulók szinte egyforma válaszokat adtak a feltett kérdésekre. Pavel Domonji szerint ennek a felmérésnek voltaképpen nem is a válaszai a fontosak, hanem azok a kérdések, amelyeket felvet a társadalom jövőjét illetően.
