Bizonyos adag mazochizmus is kell ahhoz, hogy az ember végignézzen egyes műsorokat a televízióban. Ha azt mondom: Borvacsora, lehet egyetértenek velem. Nem elég, hogy néhányan jót beszélgetnek, még kiváló itallal-étellel is megkínálják őket, amiről aztán oly választékosan nyilatkoznak, hogy annál már csak a pohárba öntött nedű vagy a feltálalt finomság tud étvágygerjesztőbb lenni. Hát, nem önmagát bünteti az, aki ilyen képsorokat néz böjtös vacsora és egy pohár víz után?
Ettől függetlenül valóságos kaland egy-egy ilyen műsor, sok mindent megtudhatunk a borról, a kulináris titkokról, a szőlőről, a tájról, azokról az emberekről, akik a borhoz valamilyen szállal kötődnek. Mert az m1-n hétfő este 21 óra után, a Duna Worldon pedig péntekenként este 10 óra tájt sugárzott Borvacsora a szó legnemesebb értelmében kulturális-gasztronómiai élmény, ráadásul emberek portréit vetíti elénk. Most hétfőn egy stílustanácsadó lesz a vendég, aki szerint a ruhát nem hordani, hanem viselni kell, továbbá egy színművész, aki saját bevallása szerint, zenésznek költő, költőnek színész, színésznek csodabogár, és nem utolsó sorban egy hölgy, aki Amerikából jött, és a mestersége címere, hogy az Etyeki Kúria tulajdonosa. Az ő történeteiket ismerhetjük meg a következő Borvacsorán.
A műsor 22 részben járja körbe Magyarországot, pontosabban az ország borvidékeit, bemutatva az adott térség borkínálatát és agráriumát. Nagy Sándor műsorvezető kiválóan kalauzol a szórakoztató és a tanulságos gondolatok között, mint annak idején Borbás Mária nem érdemtelenül neves tévészemélyiség, aki ugyancsak kiváló borászati sorozatot adott a tévénézőknek. A Borbás-féle sorozat a helyszín körbejárásával volt több ennél a mostani műsornál, tanulságos volt a kamera közvetítésével megismerni azt a terepet, ahol megtermett a kiváló bor, azokat a borászokat, akik évszázados hagyományokra építik családi vállalkozásukat. Nekem ez izgalmasabb, értékesebb volt, mint a Borvacsora kínálta „körítés”, azaz egy asztal négy ember által körülülve, és étvágygerjesztő italokkal-ételekkel körülvéve. Ez persze szubjektív vélemény, és nem ront a műsor színvonalán. Meg aztán érthető, nem készülhetnek egy kaptafára a bornak szentelt műsorok.
Viszont az már nem önös meglátás, hogy az utóbbi 10–15 évben a borászat mind jelentősebb helyet vív ki magának a médiában. Kézzel fogható, hogy a recesszió közepette is fejlődőképes borászatnak Magyarországon – csakúgy a Vajdaságban –, mind több műsort szentelnek a tévéházak, hogy a versenyekről, kóstolókról, szaporodó borpincékről (hadd ne mondjam vinotékákról), lovagokról, egyebekről ne is szóljak.
Kétségkívül nem érdemtelen a figyelem, ám nem ártana a veszélyre is felhívni időnként a figyelmet. Merthogy a bor mégis csak alkohol. A Borvacsoránál ugyan feltüntetik az ajánlott nézői korhatárt (12 év), de ettől még ínycsiklandó marad a bőven „reklámozott” termék. Lappangva vagy közvetlenül alkoholfogyasztásra csábít, mint ahogyan a főzőcskés műsorok sem kizárólag a főzésről, hanem az evésről is szólnak. Talán tényleg nem ártana a veszélyre is felhívni a figyelmet, mondjuk „a napi egy pohár még nem ártalmas” üzenettel. Ünneprontó lenne? Lehet, de nem is ártana meg.
