Annyi világnap közül már jóformán csak a furcsállhatóakra figyelek fel. Meg kell mosolyognom azokat, melyekről el sem tudom képzelni, miért kerültek a listára. Mondjuk gátellenes világnap, az alvás világnapja, az internet világnapja, nemzetközi hegynap… A szegénység elleni világnap hangzásában nem sorolható ezek közé, mégsem hittem volna, hogy október 17-én visszaköszön ránk a sajtóból. Pedig nem hanyagolta a média, mint gyakran más, kevésbé „beszédes” világnapokkal teszi. A tévécsatornák a fokozódó éhínségre vonatkozó adatokkal utaltak a nap jelentőségére. Nem nagyon tehettek mást, de annyit megértettek velünk, hogy a szegénység elleni küzdelemnél aligha van nagyobb sziszifuszi vállalkozás. Míg a világ egyik része viszonylagos vagy tényleges jólétben lubickol, a maradék többség a legszükségesebb javakból is hiányt szenved.
Talán ez kellene eszünkbe jusson ezen a bizonyos napon 1992 óta, amikor az ENSZ közgyűlése ezt a napot nyilvánította a szegénység elleni küzdelem világnapjává. Az eltelt időszakban felmutatható eredmény, nem hinném, hogy látványos, mert a napi egy dollárnál kisebb pénzből élők tömege most sem kisebb, egymilliárd körül mozog. Ez a félelmetesen nagy szám hallatán nem vigasztaló az a bátorító célzatú előrejelzés sem, miszerint 2015-ben „csak” 800 millió ember fog rendkívüli szegénységben élni (a mostani milliárd helyett), és további másfél milliárdan napi két dollárból tengődnek majd. Az sem bátorító, hogy a fejlettnek vélt EU-ban minden hatodik ember él a létminimum alatt. Az ilyen és ehhez hasonló adatoktól már csak az a szörnyűbb, hogy a lecsúszottaknak nemcsak ezen a napon, hanem az év többi 364 napján is többé-kevésbé ennyiből kell megélniük.
A sajtó egyik időről időre hangoztatott küldetése, hogy az elesettek, a szegények, a becsapottak, a marginalizáltak… oldalára felhívja a figyelmet. Jó, hogy nem csak ezen a napon tesz eleget ennek az elvárásnak. Egy-egy műsor, mint például az SZRT A kör négyszögesítése című műsora egész éven át a szegények, a hátrányos helyzetűek javára készül. A műsor az idén ünnepli tízéves fennállását. Szerzője 1350 műsort, mintegy másfél millió megtett kilométert tud maga mögött, közel 3500 személyt mutatott be, akiknek sok esetben segített, vagy az életét tette elviselhetőbbé, sőt szebbé. Az alapvetően humanitárius jellegű műsor szerzője Branko Stanković tíz év után azt vallja, hogy rászorulókból egyre több van. Elég csak azt mondani, hogy Szerbiában közel félmillió gyerek szegény sorsú! A nagy tapasztalatú újságíró, műsorszerkesztő ugyanakkor azt is látja, hogy egyre nehezebb felébreszteni a segítőkészséget, az embert az emberekben, mert mind zárkózottabbá válunk. Már-már az a csoda, hogy három évvel ezelőtt, amikor a szerb elektronikus médián eluralkodott a valóságshow világa, a műsor nem tűnt el a süllyesztőben. Azt a „süllyesztőt” nemcsak túlélte a műsor, hanem szinte megerősödött, nézettebb lett, mint korábban. A szerkesztő épp ebben látja a folytatás értelmét, mert mint egy interjúban nyilatkozta, reményt keltő, hogy az emberek előbb-utóbb felismerik az értéket. A televízióban és másban is.
Jó lenne hinni, hogy igaza van.
