Vasárnap nyitja meg kapuit az 57. Belgrádi Nemzetközi Könyvvásár, melynek azért van számunkra a szokásosnál is nagyobb jelentősége, mert az idén Magyarország a díszvendége a rendezvénynek. A könyvvásáron mintegy hatvan külföldi kiadó jelenik majd meg, nyolcszáz résztvevő mutatkozik be, közülük közel ötszázan kiállítóként. Már tudni lehet, hogy az esemény megnyitóján Szécsi Noémi Európai Unió Irodalmi Díjas magyar írónő is üdvözli a jelenlevőket. Magyarország könyvvásári szereplésének részleteiről Nikowitz Oszkár belgrádi magyar nagykövetet kérdeztük.
Mekkora jelentőséget tulajdonít annak, hogy Magyarország az idei belgrádi könyvvásár kiemelt vendége?
– Nagy megtiszteltetés ez, és szerencsés módon két gondolat van benne jelen: egyrészt Belgrád elismeri és bemutatásra érdemesnek tartja Magyarország könyvészeti, irodalmi hagyományait, másrészt Magyarországon pedig határozottan megfogalmazódott az a szándék, hogy nyitni kívánunk Szerbia irányában, és ennek a nyitásnak legfőbb eszközéül a kultúrát kívánjuk felhasználni – itt az első lehetőség.
A belgrádi könyvvásár a legnagyobb szerbiai kulturális esemény, és pusztán az tény, hogy Magyarország neve egy hétig mindennap szerepel a szerbiai közönség előtt – ráadásul egyértelműen pozitív kontextusban – minden tekintetben előrelépést hozhat abban a szándékunkban, hogy közelebb lépjünk egymáshoz.
Hogyan mutatkozik be Magyarország ezen a rendezvényen? Milyen események várhatók?
– Elsősorban természetesen magyar irodalmat és könyvészetet mutatunk be, és emellett ízelítőt adunk egy szélesebb kulturális spektrumból: jelen lesz a magyar film, a magyar folklór, a formatervezés és a zene. A nagy könyvvásár jelszava „A-tól Z-ig”, ezen belül a mi mottónk: „kreativitás, játékosság és újító szellem”. Mindhárom kategóriának a hordozója elsősorban az ifjúság, ezért az ő jelenlétüket helyeztük előtérbe. Fiatal költők jönnek, fiatal írók, akiknek a munkássága most van kibontakozóban, de máris számot tarthat a szerb értelmiség érdeklődésére. Kerestük azokat a pontokat, ahol ez a közös érdeklődés erős, és – bár több terület van, amelyre szerbnek, magyarnak egyaránt felcsillan a szeme – kézenfekvő volt, hogy azt elsősorban a vajdasági magyarokban találjuk meg. Őket úgy kapcsoltuk be a bemutatkozásunkba, hogy érzékeltessük: nélkülük, vagyis a nyelvi közvetítés nélkül a legszebb üzeneteink sem jutnának el a címzettekhez, ugyanakkor több ez, mint híd-szerep, ők is az alkotás, a magyar kultúra és irodalom alkotórésze. A kerekasztal-beszélgetések résztvevőinek több mint egyharmada vajdasági vagy innen elszármazott alkotó. Nagy hangsúly lesz a fordításon, mint műfajon, s ehhez kapcsolódik egy interaktív bemutató a nyelvről. Kiadók mutatkoznak be, és lesz egy olyan kiállítás, amely az eddig szerbre fordított magyar könyveket fogja bemutatni.
Mindennap van könyvbemutató és dedikálás, kerekasztal-beszélgetés alkotókkal, mindennap van magyar film, magyar tánc. Az OTP-bank jóvoltából a hetünket egy látványos esemény zárja: 25 táblás szimultánt ad Polgár Judit, a magyar sakkfenomén, majd 12 éves tanítványa, akiről egyelőre csak annyit: Belgrád és Budapest közös kincse.
Közeledik az 56-os forradalom 56. évfordulója. Hogyan tekint ma vissza ezekre a történelmi eseményekre? Milyen üzenetet hordoznak az utókor számára?
– 56 éve történt ’56, és ez talán már elég a történelmi perspektívához. Ha mondjuk, a 48-as forradalommal hasonlítjuk össze, akkor olyan ez, mint 1904-ben, amikor már pontosan kirajzolódott 48 jelentősége és minden következménye: a magyar nép nemzetté szilárdult és önérzete, öntudata megerősödött. Akkor, a huszadik század elején a negyvennyolcas honvédet, azt a keveset, aki akkor még élt, egyértelműen „a nemzet szentje” nimbusza övezte. ’56 számomra ugyanezt ismétli meg: ez a dátum ismét felrajzolt bennünket a „megbecsült nemzetek” térképére. Két hétig tartó csodálatos és tiszta egység, ami talán ismét századokra összekovácsolja az országot és a nemzetet. Gyakorlatilag mindent tudunk róla, csak egyet nem: hogyan tudott egy – tulajdonképpen kilátástalan küzdelemben – a nemzet olyan egységet tanúsítani? Hiszen a hatalom közvetlen haszonélvezőit kivéve gyakorlatilag mindenki melléállt, és az utána következő még 34 év elhallgattatása, mocskolása, és szisztematikusan adagolt hazugságai ellenére 56-ot ma is mindenki a „vérrel vett szabadság” tiszta eredeteként tartja emlékezetében.
Nekem a lyukas zászló, az Egmont-nyitány (ami 1956. október 23-án szólt a rádióban), a micisapkás kamaszgyerek képe a teherautón, a falról lehulló ötágú csillag egy katartikus „gyönyörű ősszé” áll össze. A „fóradalom” (szülőfalumban mondták így) az örök remény, az agyonverhetetlen bizakodás jelképe.
