A XXI. század első évtizede Szerbiában nem a jog uralmáról marad emlékezetes. Eljutottunk odáig, hogy az új politikai garnitúra érkeztével nemcsak a vállalatok vezetői cserélődnek ki, hanem fokozatosan a fegyházak lakói is. Nem kellett sokat várni, mert lassacskán kirajzolódik, miért kellett a köztörvényes bűnözők jó részét amnesztiában részesíteni. Hova is helyeznék az újonnan letartóztatottakat, vizsgálati fogságba helyezetteket, akik az elmúlt évtizedben voltak hatalmon, most viszont a gyanú árnyékában sínylődnek, ha nem az eddigiek helyére?
Sohasem fogtam fel, hogyan lehet máról holnapra meggazdagodni, hogyan birtokolhat valaki egy jól körülkerített városi palota mellett valóságos erdőbe ágyazott ménest, méregdrága járműveket, miközben a haja szála sem görbül. Merthogy úgy sem tisztességesen szerezte. Furcsállom ennek az emberfajtának a tartását akkor is, amikor letartóztatják, ha megvádolják, ha szökésben van. Kevesen ugornak ki közülük a bokorból, de abba általában belebuknak: könnyen úgy járhatnak, mint a politizálásba belebukó Bogoljub Karić vagy az attraktív, immár száműzött Milka Forcan, Miroslav Mišković sokéves első embere, és mint hírlik, a nagyfőnök is lassan sorsukra jut, állítólag a bátyuskáknál keresi a menedéket. Újabbnál újabb üzelmekről hull le a lepel, letartóztatások követik egymást, sőt most már be is jelentik, mikor várható újabb „esemény”.
Szinte furcsa lett volna, ha a B92 Insajdere, a szerbiai bűnözés nyomon követője minderre nem reagál. A hét egyik kimagasló tévés eseménye volt mindenképp, hogy a pancsovai műtrágyagyár körüli történések miatt rendkívüli terminusban, szerda este műsorra tűzték azt a műsorukat, melyet a választások előtt forgattak. Áprilisban ugyanis megkezdődött egy letartóztatási hullám, majd az akkor megvádoltakat szabadlábra helyezték, a vizsgálatot azonban folytatták. Az eredmény egy még hosszabb névsor lett kisebb-nagyobb halakkal.
Túl tömör, túl fekete volt ez az Insajder-kiadás is, sok helyen már-már követhetetlen azok számára, akik nem foglalkoznak napi szinten az eseményekkel, és nem foglalkoznak naponta a főbb szereplőkkel. A szerbiai oknyomozó újságírás csúcsának számít ugyan továbbra is a B92 műsora, mert olyan helyekre és olyan információkig jut el, hogy azon gyakran a hatalomtartók is csodálkoznak. Tömény bűnözésről azonban nem kell feltétlen tömény infóáradattal, a hitelesnek tűnő tanúvallomások sima felsorakoztatásával szólni, sőt nem is szabad, hanem ezt a témát is „emészthetően” kell tálalni. Kifejezetten hiányoltam az átlagnéző szintjén megfogalmazott bővebb összekötő, belemagyarázó szöveget, mivel helyenként nem tudtam követni ki kicsoda, mi a szerepe, mit vétett vagy véthetett.
Mintha nemcsak a néző, hanem maga a média is zavarban lenne ettől a fene nagy bűnözési és bűnüldözési kavalkádtól. Vége-hossza nincs. Meddig tart az új hatalom bosszúvágya? Vagy megkezdődött az igazságszolgáltatás?
