A fény-árnyék játéka korántsem játék a televízióban, külön fejezetet képez a fényképészetben, a vizuális kommunikációban. Ahogy a fényképészetben a fény minősége határozza meg a fotó mondanivalóját, úgy a fény és az árnyék egyensúlya teremti meg a hangulatot a képen, legyen az statikus vagy mozgókép. Minél több az árnyék, annál misztikusabb, komorabb lesz a kép, épp ezért a tévéműsorok fénymestereinek és a rendezőknek erre a szabályra (a többi aranyszabállyal együtt) nagyon is oda kell figyelniük. A képnek egyértelműnek, tisztának kell lennie. Így tartják a szakemberek, és véleményüket sem okunk, sem jogunk megkérdőjelezni.
A rendkívül népszerű és hétről hétre izgalommal várt Fölszállott a páva szombati kiadásában figyeltem fel arra, hogy a számomra csúcsminőséget hozó tehetségkutató műsor készítői még erre az „apróságra” is oda tudnak figyelni. Valóban le a kalappal előttük! Talán nehéz minden apró mozzanatot – ami kitűnik a műsorból – felsorolni, hát akkor még megcsinálni! El sem tudom képzelni mekkora az a stáb, amelyik ilyen sikeresen készíti nekünk a többórás, csöppet sem unalmas látványt. Nem csoda, hogy a sajtóban, így lapunkban is hol itt, hol ott bukkan fel a vetélkedő, merthogy nehéz elhallgatni azt a sok esetben kitörő lelkesedést, elragadtatást, amit ez a műsor magával hozott.
A vetélkedő vérbő, kifejezetten tévés műfaj. Még rádión sem igen képzelhető el, de ha mégis, biztos vagyok benne, hogy hatásfoka sokkalta szerényebb lenne. Azt hiszem, a kényszer, azaz a pénzínség, netán az ötlettelenség viszi rá a műsorkészítőket, hogy olyan műsorokkal jelentkezzenek a televízión, amelyeknek ott helye nincs. Ilyen „rádiós tévéműsor” a betelefonálós tévéműsor, amit a HírTV-n, az ATV-n alkalmaznak. Meglepő, hogy az idősebb korosztály mégis milyen szívesen nézi ezeket a műsorokat, sőt cseverészek az újságíróval, akinek a szenvtelen arcán kívül mást nem látunk fél órán át. Nem tehet róla. Sőt, részvéttel tudom nézni, amint rezzenéstelenül tűri a legkülönfélébb nézői reagálásokat. Más esetben úgy tűnik, nem tudja megfelelően kezelni a felhevült nézőket, és csak ejnye-bejnyézik. Pedig nem ártana, ha a legendákon alapuló állításokat azonnal helyretenné. Amikor például egy nénike „saját szemével látta” O. V. várkastélyát a Hargitán, egy másiknak pedig biztos tudomása van Gy. F. pszichiátriai leleteiről, akkor bizony illene közbeszólni. Talán megvan a magyarázata annak, hogy miért az idősebb korosztály uralja ezeket a műsorokat. Kevés lehetőségük van véleményük kinyilvánítására, ugyanakkor több a szabadidejük.
Nincs is ezzel baj. A baj akkor kezdődik, amikor ezt a tipikus rádiós műfajt a tévén keltik életre. Hát bizony ott nem állja meg a helyét! Nem odaillő, silány, egyhangú, már-már groteszk. A kamerának mozgás kell és látvány. Lásd a Fölszállott a pávát!
