– Hogy van időnk, vagy nincs időnk ebben a rohanó világban a hagyományainkat ápolni, az szubjektív, hiszen ez csak rajtunk múlik. Amire akarunk időt szánni, arra van is időnk. Amiről azt gondoljuk, hogy tényleg fontos, arra szánunk időt – vallja Silling Léda néprajzkutató, aki szerint a hagyományaink megőrzésében nagyon sok múlik azon is, hogy mit hozunk magunkkal a családból.
– Fontos, hogy mit kapunk a családtól, és fontos az is, hogy mindebből mit tudunk továbbadni. És már el is jutottunk a nevelés fontosságához. Mi itt Szabadkán a nagyszülők nélkül élünk, ők Kupuszinán és Szilágyin élnek. Teljesen más ez most így nekem és az ötéves kislányomnak is, mint amikor én otthon voltam gyerek. A gyerekkoromban együtt voltam a nagyszülőkkel, a karácsony előtti előkészületeket velük töltöttem. Engem otthon tanítottak a karácsonyi énekekre, már advent idején elkezdtünk énekelni, beszélgetni a karácsonyról. Amíg a szüleim dolgoztak, én a nagymamámnál voltam, ő főzött, én kotnyeleskedtem körülötte, közben énekeltünk, láthattam azt is, hogy mi tartozik a karácsonyi előkészületekhez. És ez teljesen természetes volt, egyáltalán nem erőltetetten ivódtak belém a szokások, a hagyomány. S azon kezdtem el gondolkodni, hogy a kislányom, Kata vajon milyen karácsonyi énekeket tud... Esténként elkezdtem hát énekelgetni vele, így tehát a nagymamaszerep ebben az esetben rám is hárult. Adventi koszorút, díszeket, mézeskalácsot készítettünk együtt, hogy ő is részese legyen az előkészületeknek. Talán az óvoda, az iskola is segíthetne a hagyományok, a szokások megértésében, ápolásában. Aminek nagyon örülök, hogy a szabadkai Népkörben sok karácsonyi éneket, dalocskákat tanítanak a gyerekeknek, a betlehemi jászolhoz való készülődés nagyon szépen zajlik ott. Amikor onnan hazaérkezik Kata, otthon is énekel. A lányom most ötéves, ez pedig éppen egy nagyon fogékony időszak a gyerekeknél, játékosan szinte mindent meg lehet értetni velük. Mi is nézegetjük az adventi kalendáriumot, aminek ablakait Kata persze a csokiért nyitogatja ki, de látja, hogy ahogyan fogynak a csokoládék, úgy közeledik a karácsony: kinyitjuk az ablakot és megszámoljuk, hogy mennyi nap van még karácsonyig. Közben arról is beszélgetünk, hogy majd rokonok érkeznek, együtt lesz a család. A családdal, a gyerekekkel való foglalkozás az, ami szerintem semmiképpen sem maradhat ki a karácsonyra való készülődésből. A hagyomány egy nagyon tág fogalom, minden ember magában hordoz egy jó nagy adagnyit és magunkon átszűrve persze, hogy ez különböző lehet. A népi hagyományokat kényszeresen belenevelni a gyerekbe nem jó, azt kell elérni, hogy a folyamat természetes legyen. Az a jó, hogy ha természetes a szülők számára, hogy karácsony táján karácsonyi dalokat énekelnek, mézeskalácsot sütnek, adventi koszorút készítenek, búzát vetnek, gyertyát tesznek az ünnepi asztalra, együtt eszi a család a karácsonyi almát, és ezt látva, ennek részesévé válva természetes lesz ez a gyermeknek is. Így folyamatos, lassú belenevelődés lesz a szó szoros értelemben vett tanítás helyett. Ez a lehető legjobb út, a jó példa a legjobb út – mondja Léda, akitől azt is megtudjuk, hogy a család Kupuszinára és Szilágyira is ellátogat az ünnepek során, a Betlehemet mindkét helyen megnézik, elmennek a templomba, meglátogatják a rokonokat, és az a legfontosabb számukra, hogy együtt legyen a család.
A hagyományokról beszélgetve az is szóba kerül, hogy a hagyományok tekintetében is alkalmazkodunk a korhoz, így van az, hogy a ma már esetleg nem kerül szalma az ünnepi asztal alá vagy nem élő fenyőt állítunk – főleg a városi otthonokban. De ahogyan beszélgetőtársunk mondja, ez nem a hagyományokkal való szembeszállás, hanem a jelenkornak a hagyományokkal való összeérése, a modern élet és a régi szokások összeérése, egymáshoz való alakulása.
